Egri Dohánygyár, 1983 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-01 / 9. szám
Hogyan készülök? Nem tudom, kíváncsi-e rá a Kedves Olvasó, hogy hogyan készülök. Én, az Egri Dohánygyár üzemi lapja, akit ugyancsak ugyanúgy hívnak. Gondolom, néhányan igennel válaszolnak kérdésemre, úgy körülbelül szeretnék tudni, mi történik addig, míg a jól-rosszul sikerült hatoldalnyi papírt / a kezükbe veszik. Azt tudják, hogy nem napilap vagyok, havonta egyszer, általában a hónap végén szoktam tiszteletemet tenni. Ekkor néhány embernek már fő a feje, hogy lesz-e és mikor következő számom . .. Barátaink életéből Van ugyanis egy társadalmi szerkesztő bizottságom, meg egy hivatásos felelős szerkesztő. A szerkesztő bizottság egy évben kétszer- háromszor tart szokványos értekezletet, amikor tagjainak legalább háromnegyed része egyszerre bent van a gyárban. A többi hónapban a gyors és eddig jól bevált utat választják: a bizottság vezetője külön-külön minden taggal megbeszéli a kézirat leadásának határidejét, azt, hogy a tagok miről fognak írni, és kéri őket, hogy másokat szervezzenek be, munkaterületükről, környezetükből, ismerőseik, barátaik, munkatársaik közül, cikkek írására. * Az agitációs tevékenység hatására azért csak összegyűlik, amit belém akarnak ömleszteni. Ekkor már a vezető javítgatja a gépelve leadott kéziratokat, meg legépelteti azokét, akik nem „írógépes helyeken” dolgoznak, de mégis vállalkoznak az írásra. Egy-egy kisebb- nagyobb javítás gépelés előtt és után — és kész. Kellenek még képek. Ezektől szebb, vagy legalábbis tarkább lesz az ábrázatom. Fotós, köznapiasan „fényképész” van elég, de sokszor száz kép közül is nehéz találni hat-hét olyat, amelyik az engem készítő nyomdagép-nagyapa közreműködése után is élvezhető, de legalábbis teljesen felismerhető legyen. Persze, esete — hónapja válogatja. Eddig tehát már kész az anyag, amit a bizottságvezető a felelős szerkesztőhöz elvisz. Ott azután egyeztetnek. mi hová kerüljön, s a felelős szerkesztő nekiáll „tördelni”. No, még nem engem, hanem egy újság-tükörlapra berajzolja, hogy melyik cikk hol, milyen terjedelmű lesz. mi fér vagy ml kell még oda. Ez nagyjából sikerül is, de nem mindig teljesen pontosan. A maradék, illetve az élőre kijelölt helyökre kerül a PANORÁMA Fegyverropogástól hangos korunkban mintha engem is ért volna egy, a közelmúltban eldördült lövés. Amint a sajtóból bizonyára sokan értesültek róla, Zebegényben lelőttek egy medvét. Valahonnan a Kárpátokból kóborolt el hozzánk világot látni. Puskagolyó várta. Emlékeznek? Tavaly egy farkas jutott hasonló sorsra. Fölfedezése után 24 órát sem ért meg, lázas sietséggel lelőtték. Hogy még néhány órára se mondhassuk el: Magyarországon is él farkas. Vagy az idén: medve. Ma már az egész társadalom elfogadja és átérzi a környezet, a kipusztulással fenyegetett és ritka állatfajok védelmének fontosságát. Legalábbis a nálunk honosak esetében. De az idegenből idetévedt ritka jószágot megpillantva újra és újra ugyanaz a reakciónk; gyorsain, gyorsan lőjük le! Gondoljanak bele. milyen elszomorímeg a „Barátaink életéből”, meg több más kisebb ,jkülső” ciikik. Ezek jobbára a Központi Sajtószolgálat anyagából származnak, s a Lényeg a megfelelő terjedelem. . . (nem elsősorban a téma). Ezekért az anyagokért viszont nem jár honorárium, így a gyári írók valamivel többet kaphatnak. Tördelés után hatoldalas „tükröm” a nyomdába -kerül. Ennek alapján az egyes oldalakat „kiszedik”, jóval nagyobb lapra, mint egy újságja,p. Ez a ,,'kefele- -nyomat". A nagy lapszél azért kell, mert oda szedik ki azt a szöveget, amelyik — tördelő vagy a kéziratgépelő hibájából — a tükrön kijelölt helyre nem fér el. Amikor ez a lenyomat kész, javítani, „imprimálni” kell. Ez nyolc-tíz nappal a leadás után van, a szedőüzem vezetője telefonon hívja gazdámat, a szerkesztő bizottság vezetőjét: „Holnap kezdjél már itt, kész a lenyomat, imprimálni kellene. mert akkor délután már nyomásra adhatjuk! De a második oldalon majdnem nyolc hasáb van — a szükséges és lehetséges hat helyet —, meg húzni kell ezt meg ezt meg ezt is! Meg hozzál magaddal az első oldalira huszonkét sort, a hainmiaidilkra tízet meg tizennégyet, az ötödikre harmincat. mert „lyukak” vannak! Óiké?!” Természetesen. Akkor a vezető elkezd spekulálni, hogy háromnégy ilyen nyúlfarknyi valamit kitalálna, aztán leül a géphez és addig üti, míg a kívánt sormennyiség kész nincs. Lehetőleg úgy, hogy legyen valami értelme, eleje meg vége is. (így került be pl. jóval lapzárta után a közelmúltban a „Pályázat”, a „Műszaki konferencia”, vagy a karbantartásról szóló rövid tudósítás. Akkorák voltaik a lyulkiaik, mint az írás hossza.) Szóval, viszi aztán a DL RR! tóan primitív törekvés. Miért kellett azt a medvét lelőni? Veszélyessége miatt? Ugyan kérem. Először: a vaddisznó és az őzbak —* mindkettő köztudottan agresszivitásra hajlamos —, szintén veszélyes, mégsem jut eszébe senkinek, hogy irtsuk ki őket. Sem a viperát. Pont az az egy medve fáj nekünk? Kettő: a barna medve az egész Kárpátokban honos, és mindenütt szigorú védelem alatt áll. Már bocsánat, ha a szlovákokat, ukráno>kat, románokat, székelyeket nem eszi meg, minket sem fog. A helyzet tragikusabb, mint hinnénk. Nálunk ugyanis nem védi törvény a medvét, mondván, hogy nincs. De van! Ha száz évben egyszer is. de van! nyomdába a sorokat, majd elkezd „húzni” a vezető. Ez a legkomplikáltabb, mert vagy a „mellészedett”, vagy a kész sorokból kell húzná, számolva, hogy a végén csak ainmyi maradjon, amennyi az adott helyre elfér, s nem utolsósorban a megmaradt szövegnek folyamatos olvasásakor is legyen összefüggő értelme. Hát cilkikje meg tükre válogatja, két-három óra hosz- szat jól el lehet szórakozni vele. Ha ez készen van, meg az egyéb nagyobb hibákat — pl. „augusztus hó” a szeptemberi számon. vagy más, szembeötlő bakik — is kijavította a vezető, a munka — borítékba csúsztatja leendő énemet és arra ráírja: „Gondos lektorálás és javítás után nyomható!” Ha minden jól megy, a nyomda lektora észre is veszi a „sajtóhibáikat”, elírásokat, „elszedéseket”, ki is javítja és délután már mehet a gépekre a leendő fizimiskám. Hogy itt mit csinálnak velem, azt talán inkább máskor mesélem el. Amikor készen vagyok, összehajtogatnak. kötegelnék, beszólnak a gyárba, hogy jöhetnek értem... Jönnek, hoznak, szólnak, szétosztanak és így kerülök az önök kezébe. Néhány példányom a Laipkiiadó Vállalathoz és a felelős szerkesztőhöz kerül, ö „írja ki” az egyes cikkekre jutó honorárium összegéit, amelyet a lapkiadó nyolc-tíz nap múlva el is küld a szorgalmas gyári újságíróknak. Ha valakinek nem — az reklamál a szerkesztő bizottság vezetőjénél. Ügy- szintéin az is, aki már vár engem, de még nem vágyóik készen. . . Vagy az is, aki sajtóhibákat talál bennem. Ez utóbbi kettőnek nagyon örülök, mert jó ér_ zés, hogy van, aki vár, meg az is, hogy van, aki elolvas. .. Végülis azért lennék. Tisztelettel az önök lapja Természetes dolog, hogy a magyar törvények nem védhetik az orrszarvút, vagy az oroszlánfókát. De ha mondjuk — vigyük szélsőségig a dolgot —egy víziló az éj leple alatt fölúszna a Dunán Budapestre, és reggel a Béig' rád-rakpart lépcsőin találnánk sütkérezve, minden stüszivadász lelőhetné? Ha egy száz éve nem látott, ritka, nemes vad végre ismét fölbukkanna Magyarországon, közpréda lehet? Nincsenek akkora erdeink, amelyekben a medvék (stb.) háborítatlanul, turistákat nem riogatva eléldegélhetnének? Ebben az esetben egy javaslat : ha legközelebb megint elkóborol hozzánk egy medve (farkas, hiúz, oroszlán, bengáli tigris), vigyük haza. Nincs rá pénz? összedobjuk. A magam részéről máris megígérhetek egy húszast. Megér ennyit a lelkinyugalmam. Rajnavölgyiné Szovjetunió A moldvai és ukrán tudósok tudományos és műsizaki együttműködése magyar kollégáikkal régi hagyományokra nyúlik vissza. Az együttműködés sokféle formájának egyike a mezőgazdasági eredmények átadása és az ágazatban szerzett tapasztalatok cseréje. Ezt a munkát a Szojuzszelhozpromexportés az Agrotröszt közötti szerződés alapján végezték. A kijevi Cukorrépatermesztési Kutatóintézet tudósai a Szolnok megyei Héki Állami Gazdaságban vezették be a szovjet cukorrépa termesztésének technológiáját. Az ukrán szakemberek ehhez partnereiknek nemcsak a szükséges technikát adták át, de az általuk kikísérletezett hibrid-palántákat is, amelyek termésátlaga 470 mázsa hektáronként. Ez 70 mázsával több a korábbi átlagnál. Moldava Csadlr-Lungai körzetében viszont a bajai iparszerű technológiai rendszerrel termesztettek kukoricát magyar technika, vetőmag és gyomirtószer fel- használásával. A kísérleti parcellákon a termés mintegy 70 mázsa volt hektáronként, ami majdnem 10 mázsával több a körzet termésátlagánál. A szovjet és a magyar szakemberek együttműködésének egy másik példája a BK—3-as borsókombájn fel- használása. Az elmúlt évben Hódmezővásárhelyen a Hüd- gép Mezőgazdasági Gépgyárban elkészítették a kombájn két kísérleti darabját, amelyeket egyidejűleg próbáltak ki a Szovjetunióban és Magyarországon. Egyes alkatrészeit és gépegységeit ukrán vállalatok gyártották, például a motort a Harkovi Motorgyárban, a vezetőfülkét, a hidraulikus munkahengereket egy másik szovjet vállalatnál. A BK—3-as egyidejűleg több művelet elvégzésére képes: vág, gerebenez, csépel és tisztít. Az új gépet egyetlen ember kezeli, míg régebben a betakarításhoz 12 emberre volt szükség. A moldavai és az Ukrán SZSZK vállalatai, valamint a magyar partnerek közötti közvetlen kapcsolatok kiszélesedése még hatékonyabb eredményeket nyújt. Molda- vában nagy figyelmet fordítanak az agráripar fejlesztésére és a közszükségleti cikkek fokozott termelésére. Az együttműködésben nem kis szerepet játszik a nulla- dék nélküli mezőgazdasági termékfeldolgozás kifejlesztése. A magyar szakemberek főként a gyümölcs- és zöldségfélék szárításának szublimációs technológiája iránt érdeklődnek, amelyet moldavai tudósok kísérleteztek ki. Az Ukrán SZSZK vállalatai a magyar partnerekkel több kutatási témát dolgoznak fel a hegesztés, a szuperkemény ötvözetek, a mikroprocesszorok, a robottechnika, a porkohászat és a mezőgazdaság területén. A Kijevi Paton Villamoshegesztési Intézet és a Budapesti Vaskohászati és Gépgyártás-technológiai Intézet új hegesztési és hegesztőberendezés-gyártás technológiák, valamint a hegesztési folyamatok automatikus ellenőrzési és vezérlési rendszereinek kifejlesztésén dolgozik közösen a jövőben. A magyar szakembereket a hegesztés, a fémvágás és a hegesztett kötések megmunkálásának robbantásos technológiája érdekli elsősorban. A mezőgazdaság területén kialakult kölcsönösen előnyös kapcsolatok további fejlődésében újabb lépést jelent az együttműködés a korai és az átlagos érési ideiű kukoricafajták kinemesítése, továbbá az iparszerű kukoricatermesztési rendszerek magyar tapasztalatainak bevezetése terén. Az ukrán szakemberek viszont növény- telepítési és állatnemesítési eredményeikkel ismertették meg magyar kollégáikat. A szovjet köztársaságok és Magyarország közötti közvetlen műszaki és tudományos kapcsolatok fejlődése mellett tovább fejlődnek az ipari vállalatok közvetlen kapcsolatai, s léteznek már az együttműködés újabb formái is, például közös vállalatok létrehozása és a határmenti kereskedelem kibővítése. NDK Türingia évszázadok óta az üveggyártás hazája német földön. Az üvegfúvás hagyományai a messzi középkorba nyúlnak vissza. A türingiai üvegkészítő mesterek legszebb alkotásai Európa-szer- te keresettek voltak az elmúlt századokban és napjainkban is hírnévnek örvendenek. A stützerbachi Franz Ferdinand Greiner másfél évszázaddal ezelőtt üvegeszközök, hőmérők gyártásával vetette meg az új iparág, az ipari üveggyártás alapjait. Gondoljunk csak az első német izzólámpára, vagy a Conrad Röntgen kísérleteihez szükséges első üvegcsövekre! Ma híresek és keresettek a türingiai vegyészeti és gyógyszeripari üvegáruk a lézertechnika alkalmazásához szükséges üvegek, továbbá az elektronikában és mikroelektronikában használatos speciális üvegek. Itt készül például a „Raso- therm” nevű speciális üvegcső is, amelyet ipari épületek különleges hatásnak kitett vezetékrendszereihez használnak. Az évtizedek során nemcsak a felhasználási terület változott meg, hanem a műszaki üveggyártó iparág anyagi-technikai alapja is. Jelenleg például az ilmenaui üvegipari dolgozók mindegyike háromszor akkora értékű munkaeszközzel rendelkezik, mint akár csak tíz évvel ezelőtt is. Az Ilmenau- környéki gyárban helyezték üzembe néhány évvel ezelőtt az NDK üvegiparának egyik legnagyobb és legkorszerűbb termelőberendezését. így kerülhetett sor az olyan új technológiák bevezetésére, amelyek segítségével a munka hatékonysága több mint ezer százalékkal jobb a kézi műveletekénél. Az üreges üvegek nagy részét gépi úton állítják elő. Üj a kész üvegek továbbfeldolgozási technológiája is. Ma mór az ilmenaui üvegfúvók és üveggyártók olyan magasan képzett szakemberek, akik az automaták és gépsorok kezelésének is mesterei, de a hagyományos gyártásmódot sem felejtették el. A kis szériájú, egyedi áruk különleges formáinak előállításánál még most is előveszik az üvegfúvó pipát. Az építőipari dolgozókat a régi épületek felújítása során gyakran éri meglepe- 4és. Nemegyszer bukkannak régi érmékre, pénzekre és más, felbecsülhetetlen értékű emlékekre, amelyekből az évszázadok előtti eseményekre eleink kultúrájára, életmódjára, szokásaira következtethetünk. Ebben a szerencsében volt részük május utolsó napjaiban a prágai Nemzeti Színház újjáépítésében részt vevő Cesks Budejovice-i Magasépítő Vállalat dogozóinak. Frantisek Holy kőműves a történelmi épület pincéjében a régi vakolat eltávolítása közben felfigyelt arra, hogy a kalapácsütések az egyik falrészen feltűnően tompák. — Eltartott még vagy két órát — a fal ugyanis keményen ellenállt, áttörése szintén lehetetlennek tűnt — míg társaimmal megtaláltuk a rézlemezzel védett üreget — mondja. — Óvatosan dolgoztunk, feltételeztük ugyanis, nogy az üreg olyan értékeket rejt magában, amelyeknek sérülése jóvátehetetlen következményekkel járna. Az eővígyázatosság indokolt volt A rézlemezt eltá- volítva egy 60 cm hosszú, 30 cm széles és 20 cm magas rézdobozra bukkantak, amelyen az 1883 és 1946 evszámok között ez a két szó olvasható: A nemzet önmagának. A rézdobozról a történészek és a szakemberek fennmaradt feljegyzései alapján majdnem mindent tudtak. Tartalma sem volt titok számukra, csupán a rejtekhelyét nem ismerték. Most azonban — a kőműveseknek köszönhetően — a saját szemükkel győződhettek meg az ismert tényekről. Köztudott ugyanis, hogy a Nemzeti Szinházat 1881-ben történt leégése után ismételten 1883. november 18-án nyitották meg ünnepélyes keretek között. Az ebből az alkalomból készült okmányokat — legértékesebb közülük a színház alapítólevele, amelyet még külön egy kisebb dobozba forrasztottak —, a régi újságokat, plakátokat, fényképeket, naptárakat és az utókor számára jelentős többi tájékoztatást tartalmazó rézdobozt annak idején a színház négy kupolájának egyikében helyezték el. Ott pihent 1943. szeptember 14- ig. A náci megszállók ugyanis azon a napon birtokukba akarták keríteni az értékeket, a színház dolgozói azonban idejében értesülve szándékukról, megelőzték őket. A dobozt — tartalmát újabb fotókkal, újságokkal kiegészítve — a bádogosok 1946-ban a most megtalált rézszekrénybe zárták, majd szerintük az előzőnél is biztonságosabb helyen, a pince falában helyezték el. Teljes 37 évig tartott, amíg az elveszett rézdoboz történelmi értékű tartalmával együtt ismét a napvilágra került. Milyen sorsra jutnak a talált értékek? Vladimir Tin- tera mérnöknek, a műemlék- védelmi hivatal munkatársának szavai szerint a szakemberek veszik nagyító alá őket, hogy eldöntsék, melyek kerülnek vissza eredeti helyükre, s melyekkel gazdagítják az irattárat és a • múzeumot. A múzeumban elhelyezett emlékekből a jövő nemzedék a Nemzeti Színház jelenlegi újjáépítésének fontosabb mozzanatairól is értesül majd. Lengyelország A közelmúltban bensőséges ünnepség színhelye volta varsói Magyar Nagykövetség. Kodály zenéjének és pedagógiai módszereinek népszerűsítésében szerzett érdemeikért Kodály-emlékérmet és -oklevelet adtak át lengyel zenetanárok egy csoportjának. A magyar módszerek elterjesztéséért igen sokat tett az elmúlt években a lengyel Zenepedagógia Intézet, amelynek igazgatója, dr. Vojciech Jankowski a következőket mondotta az INTER- PRESS tudósítójának: — Intézetünk lépést tart az európai zeneoktatással. Különösen nagy figyelmet fordítunk a zeneoktatás magyar módszerére. Érdemes megemlíteni, hogy a halláskészség és a ritmusérzék fejlesztésével kapcsolatban igen jelentős tanulmányok születtek intézetünkben. E témakörben készített fontos tudományos elemzést a nálunk dolgozó Esztényi Szabolcs zeneszerző, intézetünk munkatársával, Barbara Turskával. Zeneművészeti főiskola-közi intézmény lévén kiterjedt didaktikai tevékenységet is folytatunk. Elsősorban a zeneiskolai pedagógusok számára szervezünk különféle szimpóziumokat, vitaesteket és továbbképző tanfolyamokat. — Jómagam is több szakkönyvet írtam ebben a témakörben. „A zeneiskolák kísérleti reformja” című könyvemben részletesen foglalkoztam a Kodály-féle zeneoktatási koncepcióval. Természetesen nem én voltam az egyetlen Lengyelországban, aki Kodállyal foglalkozott. A nagy zeneszerzőről nálunk is számos tanulmány, elemzés jelent meg neves esztéták, zeneszerzők és zenepedagógusok tollából. Levelet kaptunk... Eleddig ritkán fordult elő, hogy gyárunk vendégei szerkesztőségünknek küldtek volna fogadtatásukért elismerő levelet. A vendégkönyvbe természetesen sok ilyen sort. mondatot rögzítettek, de most bennünket kértek fel az alábbiak közzétételére: Tisztelt Szerkesztőség! Több alkalommal tettem látogatást gyárukban. A fogadtatás minden esetben olyan volt, hogy arról csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetek. Udvariasan, barátságosan fogadják a gyár látogatóit, olyannyira, hogy azok szívesen térnének újra és újra vissza. Köszönetemet és elismerésemet fejezem ki azért, hogy szép emlékkel térhettem most is haza méltán híres gyárukból. Tisztelettel Farkas Béla, Kaposvár Ennyi a levél, s azt hisszük, a tartalma a lényeg. 2 DOHÁNYGYÁR T i—r
