Állami gimnázium, Eger, 1906
126 — 19-én szerencséltette hivatalos látogatásával intézetünket, mely alkalommal nagy szaktudással és biztos paedagogiai érzékkel megfigyelte intézetünk anyagi, fegyelmi és tanulmányi állapotát, átvizsgálta a felszerelést, igazgatói ügykezelést, írásbeli dolgozatokat, fegyelmi és tanulmányi naplókat és minden osztályban meghallgatta a tanítás menetét. — Szerzett tapasztalatait és benyomásait január 20-án tartott értekezleten közölte a tanári testülettel. 13. Hivatalos kiküldetés. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium Bély Mihály budapesti tornafelügyelőt tanfelügyelői minőségben iskolánkhoz a torna és játék tanításának megfigyelése végett küldötte ki. Bély Mihály úr megbízásának f. évi ápril hó 5. és 6-án tett eleget. Ez idő alatt nagy szakismerettel megfigyelte az osztályokban a torna- és játék-tanítást és megtekintette iskolánk torna- és játék-felszerelését. Észrevételeit ápril hó 6-án a tánár testülettel tartott értekezleten közölte. 14. Iskolai ünnepélyek. Az ifjúság kegyeletes és hazafias érzelmeinek felébresztésére és ápolására, másrész előadó képességének gyakorlása- és szépérzékének fejlesztése végett ez évben is több házi és nyilvános ünnepélyt rendeztünk az intézett tornatermében. a) Szeptember 5-én történt az 1906—7. tanév ünnepélyes megnyitása, mely alkalommal az igazgató az iskola céljának és a tanulók kötelességeinek ismertetésével kapcsolatosan buzdította az ifjúságot jó magaviseletre, szorgalomra és kitartásra. Felolvastattak az iskola fegyelmi szabályai és az ifjúsági ének- és zenekar megfelelő darabokat adott elő. b) Október 6-án az aradi vértanúk emlékezetére az ifjúság rendezett ünnepélyt a „Bajza Önképzőkörében (1. Ónk. Jelent.) c) Oktober 29-én dicső emlékezetű II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk és hallhatatlan érdemű bújdosó társai hamvainak hazahozatala és hazai földbe való elhelyezése alkalmából hazafias iskolai ünnepélyt rendeztünk a következő műsorral: Himnusz. Énekelte az ifjúsági énekkar. — Megnyitó beszéd, tartotta az igazgató. — „Esztergom megvételéről.“ Kuruc költemény, szavalta Papp Pográc Vili. o. tan. — „Hajós dal.“ Énekelte az ifjúsági énekkar. — II. Rákóczi Ferenc irodalmi kultusza. Ünnepi felolvasás, tartotta Elek Oszkár dr. tanár. — „Magyar dalok“, játszotta az ifjúsági zenekar. — „Az öreg honvéd“, Gárdonyi Gézától, szavalta