Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1923

13 kedves családias karácsonyi ünnepélye, amelyen Rubovszky Ferenc szemináriumi prefektus mondott beszédet a gyermekseregnek. Február 24=én tartotta a zenekar nagy hangversenyét Említettük már a Kobáry cserkészcsapat február 29-én tartott fölavató ünnepélyét. Március 9-én a tornakor rendezett nagyszabású disztornát, amelyen az igazgató beszéd kíséretében „osztotta ki a győzteseknek az érmeket. Március 15-én a a szabadság ünnepe Tordai Ányos dr. nagyhatású beszédével. Április 5-én és 6*án Balassa Brúnó dr. hatásos és színes ifjúsági színdarabja került előadásra Imre királyfi címen. Fi zenéjét Meiszner Imre, székesegyházi karmester szerezte.' Június 15-én az intézet tornaversenye az Érsekkertben az igazgató beszédével, végül június 22-én az ünnepi Te Deum, utána évzáró ünnepélyünk volt, amelyen az igazgató beszéd kíséretében kiosztotta a jutalmakat és ösztöndíjakat. Külön is fölemlítem, hogy az ifjúsági ének* és zenekar minden ünnepélyünkön szerepelt s épúgy, mint ifjaink szavalataikkal, előadásaikkal mindig becsületet szereztek az intézetnek. 11. A Ciszterci Diák-Szövetség. Szintén az intézeti élet keretében emlékezünk meg e nemescélú egyesülésről, amely közgyűlését junius 22-én, a záróünnepély után tartotta. H Szövetség kettős célt tűzött maga elé. Egyrészt szellemi kapcsot létesít azok között, akik valamelyik ciszterci gimnázium növendékei voltak, hogy az élet nehéz munkáját a kedves diákvilág emlékeivel édesítsék, másrészt pedig anyagilag segíti a ciszterci gimnáziumokból kikerült s a jelen szomorú időkben sok bajjal küzdő főiskolai hallgatókat. Ez évben a nehéz viszonyok között is igazán szép ered­ményeket értünk el. F\ Hortby-Kollégiumban bárom külön szoba volt berendezve a ciszterci diákok részére, pompásan fölszerelve. Itt összesen 32 növendék volt, közülök 21 az egri gimnáziumban végzett. Itt a lakáson kivűl fűtést, világítást, tankönyveket kaptak, egy részök a Menza fidal- bertinán, amelyet szintén Vargha Damján dr. ciszterci rendi főgimnáziumi tanár, egyetemi magántanár, létesített, ebédet kapott, sőt egyesek rubasegélyben is része­sültek. Fiz ifjak ügyét Orsovai Fülöp dr. a ciszterci rend budai Szent Imre-főgimná- ziumának tanára, gondozta; ő felügyelt rájuk. Mikor a II. félév elején fölemelték a tandíjat, ifjaink kérő szavára gyűjtést indítottunk, hogy segíteni tudjunk rajtuk. Áldozatos lelkek siettek adományaikkal az élet nehézségeivel küzködő ifjaink segítsé­gére s rövid idő alatt 6,283.000 K-át és 10 szokolt gyűjtöttünk össze. (Ez utóbbit meg­szállt területen élő öreg ciszterci diákok küldötték.) fi régi diákok nemeslelkű ado­mányai közül csak Kriston Endre püspök úrnak egymillió koronás adományát említ­jük e helyen. Mikor a múlt ily nemes áldozatkészséggel siet a jelen segítségére: biz­tató reménnyel nézhetünk akkor a jövőbe. 12. Az intézet működése általában. Csöndben, zajtalanul folyt az intézetben ez évben is az építő munka. Minthogy csak vallásos lelkekben fejlődnek ki a nemzet­építő erők, elsősorban a hitélet mélyítésére, az áldozatos hazaszeretet érzésének fejlesztésére törekedtünk s a komoly munkára, a kötelességtudásra neveltük az ifjakat. Örömmel állapítjuk meg, hogy a rend és a fegyelem dolgában visszatértek intézetünkbe a régi boldogabb idők, s ha a szorgalom még nem egyenletes, a kitar­tás nem álllandó, azt nemcsak az ifjúság gyöngeségének leli fölrónunk, hanem talán inkább a társadalmi és családi élet ezer gondjának-bajának. — Viselet dolgában az általános eredmény teljesen kielégítő, a tanulmányi eredmény pedig jó: 499 tanuló közül 417 végzett sikerrel, vagyis 83'5 °/o, megbukott 82, azaz 16*5 °/o. VI. Segélyezés, ösztöndíjak, jutalmak. 1. Fi lefolyt évben is minden erőnkkel rajta voltunk, hogy a szegény szülőket támogassuk abban a nehéz feladatban, amelyet gyermekeiknek iskoláztatása a mai, napról-napra súlyosbodó viszonyok között rájuk ró. Ebben a munkában áldozatos lelkek siettek segítségünkre. Hz intézethez kötött ösztöndíjak, állandó jutalmak és segélydíjak áldott emlékű hagyományozó! mellett most is érsekfőpásztorunknak és főicáptalanának, meg intézetünk kegyurának, a zirczi apát úrnak, tartozunk leg­nagyobb hálával. fl) Segélyezés a) Az intézet kegyura 4,583.500 kor. tandíjat és fölvételi díjat enge« •dett el. b) Az Érseki Szent József-internátusban 17 tanuló részesült ingyenes és 16 félfize­téses ellátásban, részben az érsek űr őexciája, részben a főkáptalan bőkezűségéből. A Jegyzö-internátusban 8 tanuló részesült ingyenes és 6 kedvezményes ellátásban, isko­láztatásban, részben ruházatban is a Jegyzők Országos Árvaház-Egyesületének adó® mányából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom