Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-20 / 6. szám
2 EGER. (6. sz.) 1912. január 20. elnevezés célja pedig a könnyű tájé- kozódhatás. Ki tudná majd azt a tömérdek, s részben nem magyar hangzású, ismeretlen vagy félig elfelejtett nevet betanulni, s arról az utcát megjegyezni, — mikor a név és az utca közt semmiféle eszmetársúlási kapocs nincs ? r En részemről a mostani személyes utcaneveket is nagyon megrostálnám, s visszaállítanám az utcának régi, — most is köztudatban élő, dologi neveit; — természetesen azonban a jelenleg élő egyénekről már elnevezet- teket föltétlenül meg kell hagyni, még ha az egyén nem is, — csak utódjai élnek köztünk. Ezeket megváltoztatni nem szabad. Hanem V örösmarty, Bocskay s több ilyenféle utcaneveknek Egerben nincs létjogosultsága. Ha mi magunk sem ragaszkodunk az egri „zamathoz,“ nem vagyunk méltó utódai apáinknak, akik híressé tették az egri nevet. Inkább, minthogy az utcák elnevezése szörny-szülötteket hozzon a világra, — inkább hagyjuk abba az egészet. Ha megmaradnak a utca-nevek, az nem kerül semmibe. Bizony csak „lukszus“ lenne ez a mostani eljárás. Hiszen minden utcának van neve, — soknak három is; a legtöbbnek kettő, t. i. a hivatalos és közhasználati neve. Ne adjunk hát hozzájuk még egyet! Azután hiábavaló dolog is, mert a Cukor-utca mindig az marad, a Káptalan-utca, a Bar átok-utcája szintén . .. Pedig de régen más volna az ő hivatalos nevük! Mikor 1872-ben az ipar-törvény meg akarta szüntetni a céheket, minden céh tartott egy gyűlést, hol megvitatták a dolgot. Egyik céhben valamelyik mester azt indítványozta: „Nincs szükség uj törvényre, maradjunk a régiben “ Persze akkor ez lehetetlenség volt. Az uj utca-elvezésekre szintén nem mondhatunk mást, mint hogy nincs szükség rá, maradjunk a régiben! Es ez nem volna lehetetlenség! Eger város közgyűlése. Eger város képviselőtestülete szombaton, január hó 20-án, délelőtt 11 órakor és esetleg folytatóan délután 3 órakor a város közháza nagytermében közgyűlést tart, melynek napirendjéből kiemeljük a következő érdekesebb ügyeket: Évnegyedes jelentés. Békefi Rémig dr. zirci apát köszönő levele. A törvényhatósági bizottság határozata a Zeneiskola segélyezése ügyében. Kövezetvám- bizottság határozata a Farkasvölgyi és a két Szálát összekötő fahidaknak beton-áteresszel leendő kicserélése tárgyában. A kereskedelmi miniszter leirata az egervári állomás váróhelyiséggel leendő kibővítése ügyében. A belügyminiszter rendelete az 1911. évi államsegély II. részletének utalványozása tárgyában. A Foltin János-féle alapítvány alapító-oklevele. A módosított parcellázási szabályrendelet kihirdetése. A Kápialan-utcai kőhíd átépítése. A jóváhagyott „Építési szabályrendelet“ kihirdetése. A Hevesmegyei Siketnéma Intézet felügyelő bizottságának kérelme a Barkóczy-épű- let bérleti szerződésének módosítása és 647 Q-öl közterület (Vásár-tér) eladása iránt. A földművelésügyi miniszter által engedélyezett 750,000 darab riparia szőlővessző kiosztására bizottság kiküldése. A Lancelotti-alapítvány kiosztásához 4 képviselőtestületi tag kiküldése. A kupecek alkonya — Uj rend az állatvásárokon. — Majzik Viktor alispán ismét tisztogat a közigazgatás berkeiben, ahol bizony bőségesen akad tisztogatni való. Ezúttal a marha-kupecek ellen fordítja a gazirtó-seprfit. És, tegyük hozzá: ez a gazirtás ezúttal fontos közgazdasági érdekeket érint, mert az állat-tenyésztő gazdaközönséget a vásárok vérszopóitól, az eddig megrendszabályoz- hatatlannak hitt kupecektől védi meg. Különös típusa, erre felé, a mi vásárainknak, a kupec. Annyi a számuk, mint rostán a lyuk; és mégis ismeretlenek, ügy vagyunk velük, mint a budapestiek a Dob-utcában a Kohn- okkal. Ha elkiáltja magát valaki a Dob-utcában, hogy: „Kohn ur!“, az egész Dob-utca visszafordul, még akkor is, ha ezer ember jár benne. A mi vásárainkon csak a kupec nevet kellene kiáltani és visszafordulna csaknem az — egész vásár. Hogy kik ők, honnan jönnek és hová tűnnek : ki tudná megmondani ? Vannak. Pont. A munkájuk azonban már nem ilyen titokzatos. Megérzi kezök-nyomát nemcsak az eladó, hanem a vevő közönség is. Sőt az államkincstárt is alaposan megkárosítják. Hogy hogyan? Hát így: A kupecek rendszerint hárman-négyen szövetkezve és tervszerűen együtt „működve“, az eladó gazdáktól részint még kint az utakon, de igen gyakran már a vásártér területén belül megveszik az állatokat és azokat az eredeti marhalevéllel még ugyanazon a vásáron továbbadják, anélkül, hogy az eredeti marhalevél átírása és ez alapon az uj marhalevél kiváltása megtörtént volna, mi által a kupecek neve ezen fontos közokiratokon sehol sem szerepel. Ez az eljárás, nem tekintve azt, hogy az uj marhalevél ki nem váltása által az államkincstár károsodik, a vásáros közönségre tulajdonképen két oknál fogva káros. Az egyik ok az, hogy a kupecek a már általuk megvett állatot a szövetkezett társaik ügyes közreműködése által, (akik mint színlelt vevők forgolódnak az állat körül,) a hiszékeny és kevéssé tapasztalt vevőnek drágábban adják el, mint ahogy ezt nehány perccel előbb vették és ezáltal a vásárokon a reális áralakulás kifejlődését megakadályozzák. A másik ok pedig az, hogy a szavatossági hibában szenvedő állatokat (kehes, gümőkóros, tej-elapadás stb.), melyeket gazdájuk, mint olyanokat jóval olcsóbban adott el a kupeceknek, ezek azt, mint egészségeseket teljes áron tovább adják, miáltal úgy az eladót, mint a vevőt érzékenyen megkárosítják, mert az ilyen vásárlást követő polgári pereknél a közvetítő kereskedők nem lévén ismeretesek, perbe sem hívhatók és az általuk elkövetett csalásból származó kárt úgy az eredeti eladó, mint az ő vevőjük kénytelen elviselni. Ha most azt kutatjuk, hogy különösen vármegyénkben mi oknál fogva szaporodtak el a vásárokon a kupecek, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a vásárokon szokásos marhalevél-kezelésben rejlik. A mi vidékünkön ugyanis az a szokás, hogy amint valaki állatját eladta és az rém, hiszen a mostani időben is van néhány iskolázatlan házi asszony! És én bizony nyíltan megvallom, hogy még sohasem tapasztaltam: mintha az iskolázatlan nő takarékosabb, vagy nyájasabb volna, mint a többiek. Arról is panaszkodik néhány férfi, hogy a nők elfoglalják a tulajdonképen férfiak számára való hivatalokat. Valóban, sok nőt látunk a kereskedésekben, bankokban, postahivataloknál és más helyeken. Én azonban azt hiszem, hogy ha már rá van szorulva a nő a házonkívűli dologra, jogtalanság volna csak varrodába és más ilyen helyekre kényszeríteni. Egyáltalán nem is csodálkozhatunk, ha a nők igyekeznek bejutni olyan helyekre, ahol jobb fizetést kapnak. Ezeknek az állapotoknak csak az a rossz oldaluk, hogy napról-napra túlságos sok nő kénytelen elhagyni saját kedves otthonát a kenyérkereset végett. Pedig a nőnek otthona az igazi helye és ott találja fel a természetének megfelelő foglalatosságot: a gyermekek felől való gondoskodást és azt, hogy férje számára kellemessé tegye a családi életet. De óh, az élet realizmusa nem olyan szép! Milyen jótétemény volna a törvényhozók részéről, ha minden országban megtalálnák a módját, hogyan kerülhetnék el a nőknek e házonkívűli foglalkoztatását, mert bizony szerencsétlennek mondhatjuk a nőt, aki arra rászorult. Most pedig néhány sort a mindennapi életből. Az elmúlt héten férjemmel együtt Lyonban voltunk bevásárolni némely gyapjú ruhafélét, mert gondoltuk, hogy nemsokára nagyon hidegre fordul az időjárás, ámbár még most eléggé mérsékelt. Láttunk gyönyörű áruházakat és szép kirakatokat, különösen pedig gyermek-játékszereket, mert közeledik az újév, s minden gyermek reménykedik, hogy újévi ajándékot kap. Emlékezzünk csak vissza a mi gyermekkorunkra, mi is olyanok voltunk. Láttunk még a kirakatokban sok ruhának való selymet is. Ön talán tudja, hogy ebben a városban régi időtől fogva fő ipar-szakma a selyemgyártás, sőt van itt különleges selyem- muzeum is, ami sehol másütt nem található. A lyoni kereskedők már korán (december hó elején) ellátják magukat az eladásra szánt idény-cikkekkel, mert ebben a városban minden évben gyönyörű kivilágítást szoktak rendezni a Szent Szűz tiszteletére. Ez a vallásos ünnep december 8-ikán van. Magától érthető, hogy ennek megcsodálására az utasok nagy tömege verődik itt össze, És igazán, — a kivilágítás csodálatra méltóan gyönyörű. Az élelmes kereskedők tehát úgy gondolkoznak, hogy a sokaság közül majd akad sok vásároló is. Volt szerencsém olvasni az ön jelentését a „Revuo“ augusztusi számában, s örülök, hogy az uj nyelv az önök országában is előrehalad, sőt hogy annak a magasabbrangu papok közt is vannak hívei. Nálunk csoport alakult már a parlamenti képviselők közt is az esperanto terjesztésére. A csoportnak tagja Justin Godard ur is, a lyoni képviselő. De végzem hosszú levelem és várom a folytatólagos leírását a mostani magyarországi életnek. Szívélyesen üdvözli az ön levelezője: Jeanne Guillemet.
