Eger - hetilap, 1893
1893-09-05 / 36. szám
282 Desinflciált levél.*) P. Czinkehát; szept. 3. 1893. Kedves Dezsőkéin! Felhasználom a vasárnapi nmnkaszünetet, hogy kérésedet teljesítve a kolera állásáról tudósítsalak. Te tudod, hogy csak párnapig voltam távol hazulról, míg halaszthatlan dolgaimat elintéztem. Mikor elmentem, még hire sem volt a bajnak s mikor hazaértem, már az ország minden lapja koleratelepül emlegette Kis-Körét, ahol kövér rendeket vág a halál kaszája, s ahová kijött Egerből főispán, alispán, főorvos, hogy a sűrű markot szedje, — már, hogy összeolvassák: mennyi a halott, mennyi a sebesült? Szorongó szívvel értem haza, és alig léptem ki a vasúti kocsiból, amikor már előtem állott Deme, a szabó, hivatalosra ko- molyitott arczának eltitkolhatatlan derültségével és torkának örökös szárazságával, — kezében tartván egy csobolyóra alkalmazott fecskendezőt, azzal az eltökélt szándékkal, hogy vele az érkezőket nyakon üdvözölje. — Mit akar itt maga? micsoda itt maga? kérdém meg- illetődve. — Hogy mi vagyok? Hát — szomjas vagyok. És laposat kacsintott konyakos bütykösöm felé. — Hogy szomjas, azt tudom, régen tudom. De a hivatalát kérdem. Mire azután elmondta, hogy ő most itt strázsál minden induló és érkező vonatot és a kezében tartott locsolóval öldösi a „vaczirusnak“ nevezett kolerabogarat. Nagyobb nyomatékosság okáért engem is meglocsolt, a végrehajtott műtétet illendően „kedves egészségemre“ kívánva. Ez a látszólag komikus dolog nagyon is komolyan hatott rám. Hát Deme, a szabó, odahagyja az ő hűvös műhelyét és nyolcz hatos napszámért beáll a közegészség szolgálatába. Hisz abban a műhelyben, ahol olyan jó hosszukat szokás aludni, egy husvétkor megrendelt „róthúzli“ alig szokott elkészülni karácsony előtt. Hát téli günya nélkül fog maradni az egész falu? Mert ha Deme mester itt strázsál minden vonatot, akkor varrni fog ő egy-egy nadrágot nem félesztendeig, de az emberi kor legvégső határáig! És mert tartottam tőle, hogy Deme mester hivatalos buzgalmában a bajt nagyon ki találná színezni, inkább rám várakozó öreg kocsisomtól kérdezősködtem a baj felől és legelőször is arról, ami legjobban érdekelt. — Hogy áll a tanyán az egészségi állapot, Gyura? *) Ez ép oly kedélyes, mint rendkívül tanulságos levelet, szerzője, Kapáesy Dezső t. közös barátunk-, s lapunk igen kedvelt munkatársához intézte, kinek szívességéből közöljük azt lapunkban. Szerk. — Meglehetősen. Csak a Doktor csikó hányja a kehet, de hamarosan kitisztul az is. Meg kellett vele értetnem, hogy nem ez érdekel, hanem a kolera. Útközben aztán ki is vallattam, bár tapasztalnom kellett, kogy ki van tanítva az öreg és csak kisrészét mondja el annak, amit tud. . . . Most már, hogy pár nap óta itthon vagyok, tudom mindazt, ami igaz s mindazt, amivel az érdekes hírek kovácsolói kürtölték tele a világot. Tiz napja, hogy a kolera fellépett — ez, fájdalom, tagadhatatlan — és azóta összesen tizenhatan betegedtek meg. Ezek közül az utolsó három napra jut két eset. Tegnap egy meghalt, ma egy megbetegedett. A tizenhat közül még nyolcz él, s ezek remélhetőleg meg is maradnak, mert a betegség aránylag enyhe lefolyású, az ápolás kitűnő s egy járványorvos éjjel-nappal a betegek szolgálatára áll. Az óvó intézkedések teljesítésére való felügyelet végett nyolcz csendőr is van itt, kik valahonnan a Szepességből jöttek. A néppel azonban semmi bajuk, mert itt mindenki okosan szót fogad a hatóságnak és a rendeleteket pontosan végrehajtják. A csendőrök közül is megbetegedett egy, de már jobban van. Kitűnő hatású volt a lakosságra a felsőbb megyei hatóság személyes megjelenése. A népnek jól esett látnia, hogy törődnek vele, habár a biró felfüggesztését — akit az enyheség bűnében marasztaltak el — mindenki igazságtalannak tartja és senki sem lát benne mást, mint a belügyminister erélyeskedésének esetlen utánzását. De ha a főispán, meg főkép az alispán is, — annálinkább imponált az uj megyei főorvos, ki buzgóságával és bátor fellépésével itt minden szivet megnyert. Minden dicséretre érdemes a mi fiatal papunk, Csont h Béla is, aki szent kötelességének igazi hősiességgel felel meg. A fertőtlenítést a vasúti állomáson lehető pontossággal hajtják végre. Élelmiszereket, ruhát, zsákot s más efélét ki nem visz innen senki. Lövei uramat, aki innen a csirkék ezreit és a tojások millióit kocsin hordja Budapestre, itthon marasztották. Az ellenőrzés igazán olyan szigorú, hogy ennek kijátszására csak egri ember képes. Hanem ez azután képes reá! Az öcsém egri aratói azzal a szándékkal jöttek ide gyalogszerrel tulatiszáról, hogy innen vasúton mennek haza. Át is keltek a Tiszán Pesta nevű vezérük alatt, és eléi’keztek szerencsésen a czinkeháti dűlőig, ahol az én érdemes vén csőszöm, Zólyomi István, mint tájékozott férfiú, bölcsen felvilágosította őket, hogy a maguk tisztes személyét elszállítja ugyan a gőzmasina, hanem se ételt, se gúnyát, se italt magukkal nem vihetnek, mert ezeket Deme mester, „vaczirus-komiszáros“ menten elkobozza. — Pesta vezérben egy perez alatt megtermett a mentő gondolat; hadseregének arányos számban kiosztotta fejenkiut az összes (ugyneAz „EGEK“ tárczája, Változatok Kapáesy Eugénia (Etelka) irgalmas-rendü sárospataki zárda-főnöknő sírkövére.- Élt 1842-1893. I. Istenét, hazáját, Lángolón szerette; Nemzetünk gyermekit Ezeknek nevelte, — S mert nemes, nagy szive Jót tett sok szegénnyel, Angyalul az Isten Egébe vivé fel. II. Fényes lelke, forró szive Világított, melengetett, Oktatásban, jót-tevésben Élte átal az életet .... S Isten, mert őt és hazáját Mindig forrón, hűn szerette, Hogy fölvigye nemes lelkét: Angyalt küldött le érette. III. Míg jeltelen volt is e sír Virág-ajka elbeszélte: Hogy ki mélyén porlad, annak Jó tett volt az egész élte .... S hogy az Istent és a hazát Mily lángolón, hűn szerette, Kiket erre oktatott, majd Azok tette szól helyette. IV. Az e síron nyílt virágot Azok könnye nevelte fel, Kiknek lelkét oktatása Az Istenhez emelte fel ... . S a magyar föld, melyen annyi Szegényt ápolt, megszerette, S leghűbb lánya szívé-porát Kebelének eljegyezte. *) Eger, 1893-iki ősz-elő 4-én. Kapáesy Dezső. *) A sirkövöu ezen szám alatti vers áll.
