Eger - hetilap, 1892
1892-10-25 / 43. szám
343 dűn játsza Liedl Ferencz úr. VII. a. Greegh, A parais e te feneke b. Lányi E., Népdalok énekli Maleczky Vilmosné úrnő. Az összes darabokat zongorán Lányi Ernő úr kiséri. A hangverseny kezdete 8 órakor. — „Baka-világ. Humoros históriák. Irta Farkas Ernőd. Bpest.“ E czim alatt jelent meg közelebbről egy 109 lapra terjedő füzet, telve élénk, gyakorlott, és ügyes tollal irt tréfás elbeszélésekkel a modern baka-életből. A füzet összesen 13 elbeszélést foglal magában, melyek legtöbbnyire az egyéves „frajbiligosok“ kaszárnyaéletéből vannak véve, közvetlen élmények s följegyzések nyomán, egy szintén „frajbiligos“ szerzőtől. A müvecske 40 kr leszállított áron szerezhető meg szerzőnél, Farkas Ernődnél (Budapest) esetleg szerkesztőségünk utján is. Azt hiszszük, legjobban fogja t. olvasóinknak ajánlani az érdekes müvecskét ama mutatvány, melyet lapunk mai Tárczája közöl belőle. — „Az emberi élet köréből.“ („Allerlei Menschliches.“) Irta Rosegger P. K. A fönebbi czim alatt jelenik meg a f. okt. hó folytán Hartleben A. kiváló nevű bécsi (bpesti, lipcsei) könyvárus kiadásában egy két kötetes mű, mely az emberi élet és viszonyok köréből összesen 46 nagy érdekű elbeszélést, jellemrajzot, életképet, lélektani elmefuttatásokat stb. fog magában foglalni Roseggertől, aki ez idő szerint egyike a legkedveltebb, ünnepelt német Íróknak, s ki e rajzait közvetlen megfigyelései s tapasztalatai nyomán állította egybe. Lapunk alkalmasint még a mű megjelenése előtt fog abból mutatványt közölni, hű fordításban, mely kétségkívül a legjobb ajánlat lesz azon t. olvasóink számára, kik a német irodalom kiválóbb termékei iránt érdeklődnek. — Rendőri hir. Tűz. Folyó hó 19-én virradatkor tűz ütött ki a Hatvani külváros Il-ik negyedében, mely Pók Bernát földműves Tóth-utcza 2. népsor számú háza tetőzetét teljesen elhamvasztotta. A tűz keletkezésének oka még eddig ismeretlen. A rendőrség a hivatalos vizsgálatot megindította. — Terményüzlet (Sonnenschein V. terménykereskedő r. tudósitónktól.) Mint az őszi évadban rendesen történni szokott, hetivásári termény, behozatalunk hanyatlóban van; ennek folytán gőzmalmaink kénytelenek szükségleteiket a szomszéd állomások piaczain szerezni be. Utóbb jegyeztettek: t. búza 6.80—740; rozs és kétszeres 5.60—6.20; árpa 5.60—7.20; uj kukoricza 3.60—4; zab 5.20—5.40 kr. mmkint. Mulattató. Furcsa végrendelet. Néh. Hódy, gyulai kir. mérnök elmés számtani feladata. Egy apának volt 35 darab ökre, melyekre nézve úgy végrendelkezett, hogy három fia közöl a legidősebb kapja az ökrök felét, a középső az ökrök egyharmadát; a harmadik fia pedig egy kilenczedét. E szerint a legidősebb fiúnak jutott volna 17 és fél, a középsőnek 11 és 2/3, a harmadiknak eddig 3 és 8/9-rész ökör. Miután a fiuk az ökröket nem akarták feldarabolni, máskép pedig sehogy se tudtak egymás közt megosztozni, a falu birájához mentek, kérve, hogy csináljon köztök egyességet. A biró értette egy kissé a csíziót, s azonnal belátta, hogy a végrendelet számításában egy kis hiba van a kréta körül, így szólt hát a fiukhoz. „Nektek, édes fiaim, az apátok csak 35 ökröt hagyott osztályrészül; ez páratlan szám, tehát szétdarat bolás nélkül sehogy sem oszthatjátok fel magatok közt a hagyatékot. Nekem is vannak ökreim; azért hogy a testvéri szerete- továbbra is fenmaradjon közietek, én adok nektek még egy ökröt, s igy a páros számú ökörből az első, vagyis a feles fiúnak jut 18; a középsőnek, vagyis a harmadosnak jut 12, a harmadik vagyis a kilenczedrészes kap 4 egész ökröt. A fiuk, minthogy mindegyik többet kapott igy, mintha csak 35-ön osztoztak volna, teljes megelégedéssel fogadták el a biró felosztását, meg se gondolva, hogy e felosztás után a furfangos bírónak magának is jutott még egy darab ökör a 35-ből, mert 18f 12f4 = 34. Quod erat demonstrandum. * Tanító. Ha anyádtól két darab vajas kenyeret kapsz; apádtól szinte két darabot, hány darab vajas kenyered lesz mindössze ? Tanítvány. Egy se. Mert mind megeszem. Az okos tiszti szolga. X. érnő, városunk egy előkelő, s még mindig csinos, és elegáns özvegye, a múlt napokban estélyt adott, amelyre meghívta tisztikarunk egyik derék tagját, J. főhadnagyot is. Alig kapta meg azonban főhadnagyunk az estélyre szóló meghívást, midőn jön az ordonnáncz, a napi parancscsal, melyből nagy boszuságára arról értesül, hogy az éji őrség parancsnokságával ő van megbízva. Levélkét irt tehát X. úrnőnek, melyben hódoló köszönetét fejezve ki a megtisztelő meghívásért, mély sajnálattal értesíti ő nagyságát, hogy az estélyen való megjelenésben hivatalos teendői akadályozzák. A levelet, kézbesítés végett, átadja szolgájának, s miután estére járt az idő, s a főhadnagynak az őrségre kellett sietnie, utasítja szolgáját, hogy egyúttal a vacsorát is hozza el. A szolga elviszi a levelet, s személyesen adja át azt az úrnőnek, ki elolvasva a sorokat, mondja a szolgának, hogy nem szükséges várnia. De a szolga nem mozdul. — Nos, mire vár még? — kérdé kíváncsian az úrnő. — A főhadnagy ur meghagyta, hogy a vacsorát mindjárt hozzam el, — mondá az okos privátdiener. Az úrnő első pillanatra nem titkolhatta el meglepetését, de rögtön felfogva a szolga bárgyuságát, elmosolyogta magát, s azt mondá a szolgának, hogy várakozzék. Pár perez múlva pedig egy tele kosarat adott kezébe, mely az estebéd összes Ízletes fogásaiból egy-egy adagot rejtett magában. A szolga hazaérkezve, hozzáfogott a hozott estebéd föltálalásához. — Mi az ördög bujt ma a korcsmárosba ? — kiált fel a főhadnagy meglepetve, ki egy kisebb vendéglőből szokott volt étkezni, midőn látja, hogy szerény vacsorája helyett az Ínycsiklandozó finomabbnál-finomabb eledelek egész sora kerül ki a kosárból. A szo'ga pedig hamiskásan mosolyog, s a főhadnagy sürgető kérdéseire elmondja, honnét hozta a pompás estebédet. A tiszt nem tudta hirtelenében, kaczagjon-é, vagy boszankodjék. — Eszeden vagy-é, te gazficzkó! — kiáltá hevesen, hogy az istennyila! . . — kitörő nevetése azonban félbeszakította a szidalmakat. Rögtön átlátta, hogy ezúttal a szolgája által elkövetett baklövést csak egy gyors és finom revanche-al hozhatja helyre. Elküldötte tehát szolgáját Zander ezukrászhoz, hogy sürgősen készíttessen egy pompás pörkölt tortát, s azt rögtön vigye el az illető úrnőhöz. ügy történt. Az úrnő azonnal belátva a főhadnagy gyöngéd figyelmét, elfogadta a tortát, s egy forintot adott borravalóúl a szolgának. A bölcs privátdiener pedig töprenkedve forgatja egy darabig a markában a forintot. Végre, hogy a félreértések vigjátéka teljes legyen, — zavarodottan megszólal: — Engedelmet kérek, nagyságos asszonyom! — a tortának nem egy, hanem három forintvolt az ára. Most aztán már az úrnőre került a kaczagás sora, aki csak nagy nehezen tudta az okos tiszti szolgával megértetni, hogy a forintot nem a torta árában, hanem borravalóúl kapta magának, tehát bátran és jó lelkiismerettel zsebre teheti. A méhecske védelme. Irta: id. Murányvdry János. Tavasz volt, szép, minőt csak Kapácsy álmodik. A hajnal ellovagolt már rózsakocsiján. Andalitólag hangoztatá a zöld lombok éjjelében a csalogány epedő dalát, midőn Irma megjelent az ébredő természetben. Szép volt ő, mint a nyughelyéről felkelő nap, deli, mint ezédrus, mely a Libanonon magasodott föl; szende, mint szent berek árnya; tagjai hófehér öltönynyel fedvék: a gazdag haj rendetlenül hullámzik a gyönge vállakon; ajka felmetszett rózsabimbó, melyen a szerelemdal üdvözítő hangjai csendesen lebegnek. Szobaleányának intett, s a kertbe lépdele. Szép volt a kert is. Egyik részére szürke felleg borúit, a másikon kisded patak csergedezett keresztül, s partjain szomorú füzek hajtogatták lombjaikat a viz sima tükrére. Nem messze a parttól méhes emelkedett a virágok tengere közt. Itt enyelgett Irma, körülötte méhek döngicséltek, s röpkedtek az illatos szirmok felett. Irma pedig dalolt versenyezve a csalogánynyal, — s épen egy kis tarka lepke után nyujtá ki hószin ujjait, midőn egyszerre felsikoltott. Egy kis méh tévedt arczára s megcsípte azt. Jaj volt most a szegény méhecskének, mert Irma és cselédje addig űzték, kergették — mig végre elfogták. Látván a méh, hogy halál vár reá, hirtelen hangosan sóhajtott fel: „Istenem! ne bántsatok; hisz azt gondoltam, hogy a kisaszony arcza rózsa, azért szálltam reá.“ E szavakra Irmának azonnal megszűnt fájdalma . . . s a méhecske szabadon bocsáttatott. Hát bizony Irmácskában is volt egy kis hiúság. Felelős szerkesztő: Szaloó Ig'Há/CZi.
