Eger - hetilap, 1892

1892-10-11 / 41. szám

325 ban már jeleztük, az egri székesfőegyházban regg. 9 órakor ünne­pélyes liálaadó istentisztelet tartatott, melyen Szele G-ábor püspök, egri fökáptalani kisprépost ő mlga fényes egyházi segéd­let mellett pontifikáit. Az istentiszteleten a katonai s polgári ható­ságok, valamint a tanintézetek tanárkaruk vezetése mellett, úgy a különféle egyletek s intézetek is testületileg vettek részt. Ez alkalommal, mint jeleztük, a műkedvelőkkel s a helybeli kato­nai zenekar tagjaival is erősbitett székesfőegyházi ének- és zene­kar, derék karnagya, Lányi Ernő vezérlete mellett, Beliczay Gyula ünnepi miséjét adta elő. Mind maga a nagyszabású mise, mely egyike a legszebb s leghatásosabb magyar egyházi zeneszerze­ményeknek, mind a kifogástalanul szabatos és szép előadás oly meglepő volt, aminőt az egri székesfőegyház kórusa aligha pro­dukált valaha. Mindnyájan tudjuk, hogy e jeles produkczió az egri székesfőegyház nagy tehetségű s páratlan buzgalom karna­gyának, a geniális Lányi Ernőnek kizárólagos érdeme; s az ily előadások fényesen igazolják a szerencsés választást, s ama szép reményeket, melyeket városunk zenei műveltségének, s külö­nösen egyházi zenénk magasabb fokú kifejlesztésére nézve az uj karnagy, Lányi Ernő ismert hírnevéhez fűztünk. Szívből gratu­lálunk a meglepő szép sükernek. — Tisztviselöválasztások Hevesmegye közgyűlésén. Heves­megye közönségének f. okt. havi évnegyedes rendes közgyűlése dr, Kállay Zoltán főispán elnöklete, s nagyszámú megyebizottsági tagok részvéte és élénk érdeklődése mellett, tegnap, hétfőn, f. hó 10-én nyílt meg. A közgyűlésen való szokatlan részvétet, mint lapunk múlt számában jeleztük, főleg, több előkelő megyei tisztviselői állás betöltése idézte elő. S azért a közgyűlés az előzmé­nyeken gyorsan túlesvén, csakhamar a választásokhoz fogott. Első sorban az üresedésben levő megyei főjegyzői tiszt vala betöl­tendő. A megválasztott kandidáló bizottság által a megyei fő­jegyzői tisztre jelöltettek: Hám Gyula, megyei árvaszéki elnök, és dr. Klasánszky László, megyei aljegyző. Megválasztatott Hám Gyula. Az e választás folytán megürült megyei árvaszéki el­nökségre kandidáltattak: Isaak Gyula, hatvani, s Borhy Ádám gyöngyösi járási főszolgabirák, továbbá Weichardt Márton, és Pillér Ede megyei árvaszéki ülnökök. Megválasztatott Borhy Ád ám. Az e választás folytán üresedésbe jött főszolgabírói ál­lásra kandidáltattak: Drizsnyei Béla pétervásári, s Majzik Vik­tor gyöngyösi járási szolgabirák. Megválasztatott Majzik Vik­tor. Az ekként megürült szolgabirói tisztre kijelöltettek: Si- monyi Károly és Heringh Kálmán megyei közigazgatási joggya­kornokok, tiszteletbeli megyei aljegyzők. Megválasztatott H e- ringh Kálmán. A beadott szavazatok száma, kivált az első sza­vazásoknál, haladta a 200-at. — Az egri 48-as honvédek Kossuthnak. — A hevesmegyei 1848/9-iki honvédegylet egri tagjai Kossuth Lajos nagy hazánk­fiát, Magyarország volt kormányzóját, születésnapja 90-ik évfor­dulója alkalmából, a következő levélben üdvözölték: „Hazánknak mélyen tisztelt és őszintén.szeretett nagy Fia! Midőn az 1848/9. évi honvédek egri egylete Önt születésének 90-ik évfordulója alkal­mából üdvözölné, kifejezést kíván adni azon mély tisztelet, lelke­sült ragaszkodás és szeretet érzelmeinek is, melyekkel személye iránt az egylet minden egyes tagja ma ép azon mérvbeu visel­tetik, mint viseltetett akkor, midőn kormányzósága alatt a nem­zeti ügyért lelkesülten halálmegvetéssel vonult fel a haza ellen­ségeinek öldöklő sorai elé. A lángoló szeretet érzelmeitől átha­tott lelkünk azon fohászszal tekint fel a népek mindenható Istené­hez, hogy Önt e sokszor megpróbált, megfogyott, de még ma sem megtört nemzet örömére még sokáig éltesse!“ — Az üdvözlő levél, mely Földváry Kálmán megyei aljegyző s volt 48-as honvéd ügyes tollából került ki, e napokban küldetett el az üdvözölt hazafihoz Turinba. — Az 1848/9-iki egri honvédek részvétirata néh. Klapka György özvegyéhez. A hevesmegyei 1848/9-iki honvédek egyesületének egri tagjai, néh. Klapka György, a vitéz honvéd-tábornok, Komá­rom vár hős védőjének elhunyta alkalmából, szabadságharczunk e nagy hősének özvegyéhez, Klapka Györgyné úrnőhöz fran- czia nyelven a következő részvétiratot intézték: „Madame! L’ Association des Honvéds de 1848—49 á Eger voulant prendre part an deuil la nation hongroise lors de la mórt du général Klapka, votre illustre époux, a décidé de faire céléber un requiem le 30 mai et d’ exprimer par voie de lettre a la famille du eher défunt, combién les anciens soldats, qui ont com- battu sous le commandement du général et avec lui, sont incon- solables de sa mórt subite, et combién ils ont part a votre cha­grin, Madame. Comme président de 1’ Association j’ ai 1’ honneur d’ étre 1’ interpréte de tous, en vous priant, Madame, de faire part aux autres membres de votre illustre famille, qui nous sont, hélas, inconnus, des sentiments de la nation hongroise, et specialemeut de ceux des contemporains de notre célébre général. Yeuillez agréer, Madame 1’ expression du plus profond respect de la part de votre serviteur bien devoué. Eger, le 28. mai 1892. Le président Coloman de Földváry m. p. André de Kovács, m. p. Le secretaire Béla de Halassy, m. p.“ E részvétlevél, melyet ugyancsak Földváry Kálmán megyei aljegyző, s 48-as honvéd szerkesztett, a múlt napokban küldetett el bold. Klapka György honvéd tábornok özvegyéhez Párisba. — Gyászmise. A hevesmegyei 1848/9-iki honvédek egylete, szabadságharezunk nagynevű hőseinek, az „aradi vértanuknak“ emlékét, a múlt csütörtökön, f. okt hó 6-án, mint a hősök vér- tanu-haiálának évfordulóján, a ft. minorita rend egri templomá­ban, regg. 10 órakor gyászistentisztelettel ülte meg, melyen a nevezett egylet, s a megyei és városi tisztikar számos tagjain kívül, közönségünk köréből is szép számmal vettek részt, hogy leróják szabadságharczunk méltatlan halált szenvedett hőseinek emléke iránt a hazafiui kegyelet adóját. A gyászistentisztelet alatt a gyászénekeket, mint az előző években, úgy ez alkalommal is az egri koszorús dalkör énekelte, derék karnagya, Lányi Ernő vezetése mellett, szokott szabatossággal és hatással. Ez alkalommal a mise-részek közt dalnokaink Bergmann Ágost egri áll. reáliskolai tanárnak is előadták egy hatásos kompozi- czióját, mely méltó helyet foglal el a széles körben ismert ki­váló zenész és zeneszerző számosabb sükerült zeneszerzemé­nyei között. — Az egri dalkör hangversenye. Koszorús dalkörünk f. okt. hó 22-én, a jövő szombathoz egy hétre, a törzskaszinó dísztermében, tánczvigalommal egybekötött hangver­senyt rendez, mely alkalommal egyebek közt az idei országos dalversenyen, Budapesten előadott versenydarabokat is szán­dékozik, müveit közönségünknek, a közohajtáshoz képest, bemu­tatni; ama versenydarabokat, melyekkel derék dalkörünknek ez alkalommal szintén fényesen sükerült ismételve kivívni az „egri“ nevet. A hangverseny érdekes műsorát lapunk jövő számában fog­juk részletesen közölni; de annyit már eleve is jelezhetünk, hogy a versenydarabokon kívül, többek közt, egy kiválón érdekes szá­ma is lesz a hangversenynek: egy klassikus zenemű, czime: „Változatok Bach J. S. egy tétele fölött, zongorára négy kézre. Szerzé Nottebohm Gusztáv. Op. 17.“ melyet Bergmann Ágost áll. reáliskolai tanár és Lányi Ernő, székesfőegyházi karnagy fognak előadni. Az igen érdekesnek Ígérkező hangversenyre eleve is fölhívjuk zenekedvelő müveit közönségünk becses pár­toló figyelmét. — Jótékony-czélú színi előadás. Az egri kath. legényegylet f. hó 16-án, (vasárnap) a nyári színkörben fogja megtartani szo­kásos jótékony-czélú őszi szinelőadását. Előadatik: Bodnár Gás­pár szathmári kath. legényegyleti elnöknek „Vissza a műhelybe“ czimü, a kath. legényegyletek részére irt, kitűnő 4 felvonásos színműve, melynek tárgya az iparoséletből vétetvén, iránya na­gyon megfelel a kath. legényegyletek czéljának. A próbák már egész szabatosan mennek, s igy remélhető, hogy az egyesület tagjai ismét egy élvezetes estét szereznek szives pártfogóiknak. Ajánljuk is melegen az egyesületi ifjúság ezen nemes irányú és hasznos törekvését a t. közönség szives figyelmébe és támogatá­sába. Bővebb értesítést a hét közepén kibocsátandó szinlapok fognak nyújtani. — Beliczay ünnepi miséje. Városunk müveit köreiben álta­lános a sajnálkozás a fölött, hogy az egri székesfőegyházban f. okt. hó 4-én tartott hálaadó ünnepi istentiszteleten a főszékesegy­ház ének- és zenekara által előadott ünnepi misét, melyet egy kiváló magyar zeneszerzőnk, Beliczay Gyula, országos zene­akadémiai tanár szerzett, — aránylag kevesen hallották. Eme nagybecsű egyházi zenemű, a mellett, hogy magyar zeneszerző műve, egyike a modern egyházi zeneköltészet legsükerűltebb, leg­szebb s leghatásosabb termékeinek. Egyes részletei úgy költői invenczió, mint hangszerelés és hangfestés tekintetében valóban meglepők. A közohajtást tolmácsoljuk tehát, midőn székesfőegy- házunk t. karnagyát, Lányi Ernőt, e helyütt tisztelettel fölkér­jük, hogy a Beliczay ünnepi miséjét, müveit közönségünk maga­sabb műélvezetére, egy közelebbről, a lyczeum dísztermében, va­lamelyes jótékony-czélra tartandó „Concert spirituellen elő- adatní szíveskedjék. Hogy e hangverseny anyagi tekintetben is szépen fog sükerűlni, bizonysága müveit közönségünknek az ilyes hangversenyek iránt való fogékonysága, melyet a Hausmann fő­egyházi karnagy által pár év előtt mind szellemi, mind anyagi

Next

/
Oldalképek
Tartalom