Eger - hetilap, 1887
1887-03-22 / 12. szám
93 tak elő Verdi Traviatájából, ügyesen, csinosan. Dusárdy István gordonkán egy gyönyörű dallamokkal teljes salon-piécet adott elő Goltermanutól, több érzéssel és melegséggel, mint biztosággal. De játéka, alig pár évi tanulás után, már is garantia volt arra nézve, hogy fokozott ügyszeretet s buzgalom mellett szép haladást fog tenni e leghatásosabb hangszeren. Mind Dusárdy, mind pedig Wind Gy. ki a hegedűn szintén igen szépen halad, — jeles zenemesterünk: Hirsch Hugó tanítványa. A tanítvány dicséri a mestert. — Láng Sándor, kit már párszor hallottunk a gymn. ifjak hangvesenyén, ez úttal Székelytől játszott egy magyar rhapsodiát. Ez az ifjú jó zenei felfogással bir, mit különösen akkor tapasztaltunk, mikor Dusárdy gordoukajá- tékát valóban meglepő subtilitással kisérte, mig a Székelyféle darabban ügyes technikáját szerette volna csillogtatni, ha olykor ujjai meg nem bicsaklanak. De el kell ismerni, hogy jó zenetehetséggel bir, szorgalmas, szereti hangszerét, s korát tekintve már is sokra vitte a zongorázásban. Meg is tapsolta érte a közönség. De legére játékában arról is bizonyságot tett, hogy többet tart magáról, mint amennyit ér, s ez igen nagy hiba, ha igaz, amit hallottunk, hogy szülei a művészi pályára szánták, s talán már közelebbről a bpesti zeneconservatorium tanítványa lesz. Mert a művészi pálya a legnehezebb kenyér. Ma már annyi a hivatott és hívatlan zongoraművész, hogy ezek közöl csak egy kissé is kiemelkedni: óriási feladat. A zene-művészetben való előhaladott gyakorlottság egyike a legszebb ajánló leveleknek a müveit társas életben; de mint professio, nagyon háládatlan módja a megélhetésnek. Az ifjú Láng majd akkor fogja tapasztalni, mennyit ér mai zongora-ismerete, ha egyszer lelkiismeretes és igazi zenetanár keze alá kerül, aki azt fogja neki mondani: „kezdjük élűiről.“ — De eszünk ágában sincs fiatal kezdő zenedilettánsokról kritikát Írni, csak — megérdemlett elismerésünk mellett, — pár jó tanácscsal kívántunk nekik, saját érdekükben, szolgálni, — ha rósz néven nem veszik. Végül azt hisszük, a jelen volt t. hallgatóság óhajtásának adunk kifejezést, midőn jeles főgymnásiumunk derék ifj. énekkarának, s a közreműködött tanuló ifjaknak, a kellemes este élveiért, szives köszönetét mondunk, s őket a szép zene- és ének- müvészetben való fokozatos haladásra buzdítjuk. x—y — A trónörökös legújabb arczképe. — Rudolf, a közszeretetben álló trónörökösnek eddigelé legsükerűltebb arczképét helio- graveur-nyomásban, e napokban bocsátja közre a csász. és kir. földrajzi intézet. Ez arczkép pármása lesz királyunk ő felsége ugyanazon intézet által a múlt évben kiadott, és rendkívül süke- rült arezképének. A trónörökös arczképe szintén Lukbardt tanár egy sükerült fénynyomata után készült, s a trónörökös kézírásának facsimiléjével van ellátva. A finom chinai papíron előállított, -80 cm. magas és 60 cm. széles kép 1 írtért minden könyvárusnál kapható leend; s tekintve e rendkívüli olcsóságát, kétségkiuziakéval, csak nehány sorban utalok Poroszló ezen nemes szülötteire. *) Hanchko de Porozlo Jákó I. János, hős ' II. János. (neje: Pásztói Katalin) Péter I. János adta el a karthauziaknak tilaji birtokát, 1413-ban, melyet talán még Jurko-jogon bírtak ősei. Jurkó IV. Béla király idejében élt, miként kiadatlan okmányaink egyike bizonyítja. *) I. és II. János szerencsétlen kimenetelű főben járó pörökbe keveredvén, lettek földönfutók (L. Károlyi okmánytár II. köt. 66. 90. 98. 105. stb. 11.) c) Sasvári István. Ha a sorrendben hibát követtem volna is el, egynek Sasvári István azon férfiú, kinek nevét a tárkányi néma barátok házi történetük könyvébe följegyezvén, emlékezetét az utókor hálás figyelmébe ajánlották. 0 „pro salute animae suae“ a karthauziaknak Alsó- vagy Egyházas Ábrányban adott birtokot; mikor és mennyit? azt történeti pontossággal lehetetlen meghatároznom. **) *) . . . in possessione Porozló ...................duas eeclesias lapideas; unam duas turres habentem, una turrium sine teetura alia tecta cum tegulis sine sepul- tura, aliam verő sine turri tectam cnm tegulis sepulturam habentem, — gondozták. Item in possessione Iwan unam ecclesiam lapideam sine turri cum tegulis tee- tam, — birtokiának kegyúri jogon (Károlyi-Okmányt. II. 105, 1. 1427-ik évről.) *) Kápt. mag. levélt. **) Az ünnepélyes bevallás 1491-ben történt (Kápt. in. levélt. IV. 1. 3. lő. sz.) A hagyományt II. Ulászló, statutiója is megtörténvén, még azon évben erősítette meg. U. ott. 16517. darab). vül szintén oly roppant mennyiségben fog elterjedni, mint a király ő felsége arczképe, melyből a nevezett földrajzi intézet csak a múlt évben, 40,000 példányt adott el. Az intézet bizományosa: Leclmer udv. könyvárus (Becs, I. Graben 31.) ez arczképekből színezetekkel is szolgál (dbja 25 frt), valamint hozzájok igen csinos, egyszerű, vagy elegánsabb keretekkel is (6—15 írtért darabját.) — Gyászhir. — A magyar cisterci-rend gyászol. Egyik jeles tagja, Kiss Ernő, érd. tanár, élete 52-ik évében, hosszas szenvedés után, f. hó 20-án, Budán elhunyt. — Városunk müveit közönsége, különösen a szülék, kik gyermekeiket az egri fő- gymnásiumban taníttatták, — bizonyára élénken s kedvesen emlékeznek még a boldogult cist.-r. tanár megnyerő alakjára, kinek szelíd, nyájas arcza élő tükre volt fenkölt szellemének, nemes szivjóságának, s magas műveltséggel párosult tudományos készültségének. — Bold. eml. Kiss Ernő szabolcsmegyei Acsád helységéből származott, 1835-ben, s 1853-ban lépett a cisterczi-rendbe. Tanulmányait a bécsi egyetemen fejezte be az 1859—60-ik évben, s ez időtől fogva — egy év kivételével, melyet a székesfehérvári cist.-r. fő-gymnásiumnál töltött, — szakadatlanul az egri cist.-r. fő-gymnásiumnál tanárkodott, egész az 1885-ik évig, midőn egy súlyos betegség ágyhoz bilincselte, melyből nem is kelt föl többé. — Mint tanár, nemcsak oktatója, hanem valódi növelője, gondos és szeretetteljes atyja volt tanítványainak, kiknek érdekeit mindig szivén viselte, s kik a boldogultban nemcsak a tapintatos, és szeretetteljes paedagogust bálványozták, hanem a nagy tudományú professort is végtelenül tisztelték. S méltán. Mert széles Magyarországon alig akadt a klassikai nyelveknek oly buzgó művelője, s az ó-klassikus müveknek oly alapos ismerője, s mélyreható búvára, mint bold. Kiss Ernő. Fényesen tanúskodnak erről hátrahagyott irományai, melyek a római és görög klassikus nyelvek- és müvekben évek hosszú során összegyűjtött- búvárkodásainak, s tanulmányainak valódi kincses bányái. — Mint pap és tanár egyaránt kötelességhü, s szigorún pontos volt egész a pedansságig; mint rendtárs pedig, társai iránt folyvást tanúsított szeretetteljes gyöngédsége, szelídsége, nemes türelme, s törhetetlen barátsága által összes rendtársainak osztatlan szeretetét, becsülését s tiszteletét érdemelte ki. — A boldogult betegsége az utóbbi időkben folyvást aggasztóbb mérveket öltött, s szenvedései immár elviselhetetlenekké lőnek, mig végre az Úr, megkönyörülve a szenvedőn, magához szólitá őt. — Temetése Budán, az irgalmas-rendiek társházából ma délután megyen végbe, melyen a cist.-r. egri társházát Ledniczky Ipoly rendtárs, főgymn. tanár fogja képviselni. Ugyancsak ma reggel 77* órakor a cist.-rendiek egri templomában, a főgymn. ifjúság részvéte mellett, a boldogult lelki üdvéért gyász-istentisztelet fog tartatni. — Bold. Kiss Ernő ravatalára Egerből a fő-gymnásium tanárkara, s ugyanazon intézet VIII. osztálybelyi ifjai küldöttek ko- szorukat. — Nyugodjanak békével a kiszeuvedett nemes szív hamvai! A karthauzi convent, midőn az idők szomorú jeleit látta, s mellé némely jószágainak házi kezelése alig vala többé lehetséges, kezdé azokat elárusítani. Lemondott az egri káptalan javára ábrányi birtokrészéről is. Itt említik föl a hálás barátok, hogy a mondott borsodmegyei (nemesbikki) nemesnek köszönhetik ezen darab földet. Nyílik talán még alkalom, hogy füzeteink bővebb figyelemre méltassák a karthauziak ezen barátját, ki egyháztörténetünknek más tekintetben is figyelmet érdemlő alakja. Ennyit Sasváriról. A többiről még kevesebbet mondhatunk, leginkább azért, mert elveszett a birtok-levél: dicséretük bizonysága ; részben azért, mert a karthauziak történetét nem ismerjük, én legalább nem ismerem, s e szerint Tárkányra vonatkozólag is talán a legérdekesebb dolgoknak sem vagyok e részben is tudomásával. Nem tudom, ezekhez kell-eszámitanunk Daróczi Jánost és egyházas-arlói Füzesi Gergelyt, akik Szomolyán adtak el 1480-ban a karthauziaknak egy darab földet? A régi birtokeladások krónikájában észrevehető bizonyos dicséretes törekvés, hogy az ősi telek jó kezekbe jusson és egyszersmind jótékonysági művelet legyen. Különben az imént érintett oknál fogva még örvendetes fölfedezésekre számítva, üres lapokat is hagyok hátra, a szerencsésebb utódok részére.
