Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Szatmári Egyházmegye
C3 SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE so Mint nagyszőllősi segédlelkész mentem aztán Debrecenbe a II. lelkészi vizsga letételére. Közben megüresedett a tivadarfalvai lelkészi állás Jánossy Sándornak Méhtelekre való távozásával. így történt aztán, hogy amikor 1917. szeptember hó 26.-án történt vizsga alkalmával megszereztem a lelkészi oklevelet, már 30-án a prezsbitérium meg is hívott Tivadarfalvára lelkésznek, így foglaltam el ezen lelkészi állásomat a gyülekezetben lefolytatott választás után november 11 .-én. Ezt megelőzőleg pedig megtartottuk esküvőnket is a már fentebb is említett feleségemmel, Sepsy Erzsébettel 1917. november 8.-án, Gacsályban; az esketést Csépke Béla akkori gacsályi lelkész végezte. Egy nővérét a feleségemnek a már említett Orosz Ernő vette el 1911 -ben, akik szintén 10-en voltak testvérek; 4 fiú s 6 leány. Édesapjuk még 47 éves korában meghalt s úgy nevelte fel őket az özvegy édesanya és még 2 unokát. Tivadarfalván csak 1 évet tölthettünk nyugodtan, mivel jött a világháborút befejező szomorú, minden szép és nemes alkotásokat és reményeket magával sodró forradalom. A harctérről hazakerült katonaság némileg ott is próbálta az addigi békés, nyugalmas életet felforgatni, de nagyobb eredményeket nem tudott elérni. A belhivatalnoki fizetések letörésével is megpróbálkoztak, ami látszólag sikerült is, különösen amikor elérkezett proletáruralom ideje. Egy pár szegényebb osztályhoz tartozó embernek elvtárs volt a lelkész személye is, de azért semmi nagyobb esemény nem történt. Megemlítem azért, hogy egy szegény ember Halmiban főszolgabíróvá tette meg magát és beült a hivatalba s onnan osztotta a parancsokat, ahonnan minden nap hazajárt és minden reggel Tivadarfalváról vitette magát az akkori községi bíró, aki a község földbirtokosa volt, kocsiján. Egy alkalommal, mikor eljött hozzám egyes dolgok megbeszélése végett, figyelmeztettem, hogy vigyázzon, mert nem sokáig tart az urasága, kijelentette, hogy arról hallani sem akar. Ennek a világnak így kell maradni, ő főszolgabíró lesz, míg él. Jött aztán 1919. április vége, amikor a községbe is bevonultak a román megszálló csapatok. A világ tehát a fenti főszolgabíróra nézve nagyon hamar elmúlt, Istennek legyen hála érte. Továbbra is megmaradt az ő szegénységi állapotában, úgy annyira, hogy még szavát sem lehetett hallani. Természetesen a románoknak senki el nem árulta ténykedését. Nem akartuk, hogy bármi kellemetlensége is legyen, mert nagyon nyomozta a román hatóság, még engem is külön kihallgattak, de eredmény nélkül. Nekem aztán meg is köszönte és végtelen hálás volt. A helyzet azonban teljesen megváltoztatta a gyülekezet hangulatát, bár a fizetés körül felmerült hangulatok hullámai lecsendesedtek, de az előbbi hónapok eseményeinek hatása alatt elhatároztam, hogy mihelyt alkalom adódik, azonnal elmegyek más gyülekezetbe. így történt aztán, hogy az év augusztusában küldöttség jött meghallgatásomra Magosligetről, akik aztán meg is hívtak azonnal lelkészüknek. Én ezen meghívást, bár kisebb község és egyház volt, de jobb fizetéssel, elfogadtam. Megtörtént az egyhangú megválasztás is s én még 518
