Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-08-01 / 133. szám
2020 AUGUSZTUS | egység 15 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ A ZSIDÓ A MAGYARSÁG EGY RÉSZE A nagyváradi zsidók Trianon előszelében, 1920. május 31-én ünnepelték főrabbijuk 30 éves jubileumát. Kecskeméti főrabbi ekkor elhangzott beszéde az ominózus napot nemcsak a hitközség ünnepévé tette, hanem örömét kiterjesztette az egész erdélyi magyarságra is. A terjedelmes beszéd vége így hangzott: „Utolsó szavam nem búcsúszó, hanem fogadalom, mint aki még munkát vállal az elvek kavargásában. Nem nemzeti, csak népegység vagyunk, kitartunk a zsidóság történeti formái közül abban, amit eddig vallottunk, hogy más népek nemzeti életében élve, a mi nemzeti érzésünk azé a nemzeté volt a maga végtelenségben és marad az övé – akié volt! Zsidó vallás, nem zsidó nemzet. Új uradalomra kerülhetünk át, amely nemzetté parancsolhatja a maga zsidóságát, de mi nem vagyunk nemzet. Úgy kerülünk át, mint a magyarságnak egy része. Az igazság az, hogy magyar zsidók voltunk, vagyunk és az új uradalomban is magyar zsidók vagyunk. Hiába! Nem tudunk hűtlenkedni, nem tudunk követ dobni a kútba, melynek a vizét ittuk. Zsidó vallás vagyunk, de zsidó nép is, a vér meg a család parancsolta hűség lekötöttjei: emberek, akiknek történeti folytonosságban kell vinni a zsidóság életét, folytonosságban a zsidó néplélek örök vallási eszményeit.” 4 JÁSZBERÉNYI RABBIIKTATÁS kívánják, hogy kínszenvedés legyen osztályrészünk, ám szenvedjünk néma megadással, sajgó tűréssel, de ha úgy látjuk, hogy ennek a szentségnek érdeke szeretetteljes, megértő és építő munkát kíván, akkor félre az önzéssel, félre az önérdekkel, félre az anyagiassággal, félre a rang, a cím, a hatalom hajhászásával, akkor egy szent vágyakozás egyesítsen mindenkit, aki a haza szentségét szívébe zárta, legjobb erőnket és tudásunkat arra fordítani, hogy újra egy boldog, nagy és szabad hazának lehessünk szabad fiai, szabad polgárai.«” 5 A MAGYAR HISZEKEGY ÚTTÖRÉSE Ahogy az előző bekezdésben láthattuk, a Magyar Hiszekegy megjelent a rabbiiktatáson, mintegy felvezette azt, a Himnusz párja lett, mely ezentúl jellemzően az ünnepségek záróakkordja lett (korábban, főképp mint nyitóelem szerepelt). A Magyar Hiszekegy gyakorla tilag minden hivatalos esemény nyitánya lett, melyet a zsidó hitközségek is inkorpoláltak. Természetes része lett a nagykanizsai zsinagóga centenáriumának 1921. szeptember 18-án.6 És pár nappal később, szeptember 25-én, ez hangzott el először a tápiószelei zsinagógában is, mielőtt a nagykátai rabbi leleplezte volna a hősi halottak emléktábláját.7 Kiragadott példák, a sor bármely hitközség akármelyik összejövetelével folytatódhatna. RABBIK MINT A MAGYARSÁG ÕRZÕI Tényként könyvelhető el, hogy a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és egyes szerbiai városok, mint Szabadka (Subotica), Újvidék (Novi Sad) stb. rabbijai milyen fontos szerepet töltöttek be az ottani zsidó közösségek magyar öntudatban való megtartásában. A trianoni döntést követően az elszakított városokban megüresedett rabbiszékeknél kifejezetten törekedtek arra, hogy az ország magjából származóval tölthessék be a pozíciót. Viszont a másik oldalon mindent megtettek azért, hogy ez ne sikerüljön – erre eklatáns példa a losonci (Lučenec, Szlovákia), ahol a rabbiszéket dr. Kun Lajos jászberényi főrabbival akarták betölteni. A losonci elöljáróság az 1926-os egyhangúlag lefolyt választóközgyűlése után megtette a szükséges hivatalos lépéseket a csehszlovák kormánynál, hogy Kun rabbinak letelepedési engedélyt szerezzenek. Ekkor még nem tudták, hogy egy névtelen besúgó jelentést tett a szlovákoknak, hogy a rabbi Apponyi Albert gróf 80. születésnapján hazafias magyar beszédet tartott, melyben a lesújtott ország újjáépítését és a nemzet felvirágozását kérte az Örökkévalótól. A losonciak bekérték Kun rabbi kézzel írott beszédének teljes szövegét, hogy megvizsgálják annak pontos tartalmát. Ezután pedig végleg eldőlt az ügy kimenete: 1927. február 7-én érkezett a rendőrbizottság a rabbi letelepedését elutasító határozata. Fellebbezésnek helye nem volt... 8 A jászberényi neológ főrabbiszékbe 1921. szeptember 8-án iktatták be dr. Kun Lajost (1886– 1944). Az ünnepségen megjelent a város teljes intelligenciája, a polgármestertől, a járásbírákon át az államrendőrség főkapitányáig, akik Kun hazafias székfoglalóját hallgathatták meg: „Valóban várakozásteljes, ünne pi hangulat vett erőt a kö zönsé gen, mikor a »Hiszek egy« zsolozsma sze rű hangjai nak el - halkulása után és Halmos főkántor kitűnően előadott máh tovu -ja 1 Kiss József, „Ne űzzetek el!”, Egyenlőség , 1920. 39. évf. 23. szám, 1. old.; 2 „Junius 4: gyásznap”, Egyenlőség , 1920. 39. évf. 23. szám, 1. old.; 3 „Hirek – Az esztergomi hitközség és a békeszerződés.”, Egyenlős é g , 1920. 39. évf. 27. szám, 10. old.; 4 „Kecskeméti Lipót beszédéből”, Egyenlőség , 1920. 39. évf. 24. szám, 3–4. old.; 5 „Hirek – Rabbibeiktatás”, Egyenlős é g , 1921. 40. évf. 37. szám, 14. old.; 6 „Száz éves jubileum”, Egyenlős é g , 1921. 40. évf. 39. szám, 17. old.; 7 „Hirek – Hét hősi halott.”, Egyenlős é g , 1921. 40. évf. 41. szám, 15. old.; 8 „A jászberényi f őrabbi bünhődése, mert imádkozott a 80 éves Apponyiért”, Egyenl őség, 1927. 46. évf. 10. szám, 10–11. old. dr. Kun Lajos után dr. He vesi Simon pesti főrabbi lépett a szószékre, hogy ifjú kartársát a rabbiszékbe beiktassa. [...] Szerencsétlen hazánk balsorsára mutatott rá a főrabbi beszédében, majd [Kun rabbi,] így folytatta: »Ez a föld, ahol bölcsőnk ringott, az a föld, hol apáink örök álmukat alusszák, az a föld, melyért apáink, fiaink és testvéreink vérüket hullatták, melynek nyelve a mi édes anyanyelvünk, áldása a mi áldásunk és szomorúsága a mi szomorúságunk, ez a föld, ez az ország, ez a haza a mi közös szentségünk; ha ennek a szentségnek érdekei úgy
