Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-08-01 / 133. szám
egység | 2020 AUGUSZTUS 12 HOHMECOLÓ | TÖRTÉNELEM álló bét din, azaz vallási bíróság ült össze az ügyben, és Sziget rabbijának adott igazat. AZ UNTERLANDI ZSIDÓSÁG MEGERÕSÖDÉSE Lipe rabbi ezt követően megszilárdította a hatalmát és elődeihez híven erős kézzel vezette a közösséget. Elérte, hogy az ortodox hitközség központi irodájában nagyobb befolyáshoz jusson az unterlandi zsidóság, és sikerült meggátolnia, hogy a hászid családok gyermekeit állami iskolákba kényszerítsék. Különösen sokat foglalkozott jótékonykodással. Az apja által alapított jesiva továbbra is vonzotta a fiatalokat az ország minden vidékéről, még a budapesti ortodox főrabbi, Koppel Reich is Szigetre küldte a tanulni a fiait. Jelentős műve nyomán Kedusát Jom Tov néven is említik. Az általa fel ügyelt területen mindössze egyetlen jelentősebb udvar működött: Szpinke (Szaplonca/Săpânța), ahol Weisz Joszéf Méir rabbi alapított hászid közösséget, melyet fia, a holokausztban később meggyilkolt Jicchák Ájzik rabbi vett át. TRAGÉDIÁKAT HOZÓ TRIANONI DÖNTÉS Lipe rabbi még életében rabbihelyettesnek nevezte ki legidősebb fiát, Chájim Cvi (1879–1926), aki apja halála után átvette a stafétabotot. Az új rebbe, akit fő műve után Ácé Chájim néven is ismerünk, számtalan nehézség gel és tragédiával küzdött meg rövid élete során. Nyolc gyermekét veszítette el, s ő maga is súlyos betegségekkel küzdött. Mindeközben a vizsnici dinasztia is egyre inkább visszaszerezte régi befolyását a korábban Sziget által elbitorolt területek felett. Az ő életében zajlott az első világháború és a trianoni békediktátum is. A megváltozott határok miatt elszakadt követőinek jelentős részétől, hiszen Sziget Romániához került, Kárpátalja pedig, ahol szintén sokan tekintettek rá vezetőként, Csehszlovákiához. A trianoni egyezmény a rebbe halálához is hozzájárult. Hitközségi viszály miatt Apsára utazott, hogy döntsön a vitás kérdésekben, ám addigra a település már Csehszlovákia részét képezte, és határállomást állítottak fel a Máramarossziget és Szlatina közötti Tisza-hídon. A román útlevél-ellenőrzés után a rabbi a csehszlovák őrállomás felé tartott, amikor azt lezárták, ebédszünetre hivatkozva. Román területre sem tudott visszamenni, mert időközben a román határőrök is felfüggesztették a munkát. A sokat betegeskedő Chájim Cvi rabbi három órán keresztül fagyoskodott a téli időben, mire átkelhetett a hídon. Apsán rosszul lett, majd miután hazatért és valamivel jobban lett, ismét útnak indult, hogy a kisvárdai közösség ügyeiben döntsön. Kisvárdán azonban agyvérzést kapott és meghalt. Utódjaként legidősebb, még csupán 14 éves fia, Joél Jehuda Zálmán Léjb (1911–1944), illetve öccse, Joél (1887–1979) neve merült fel. Joel rabbi akkor már házasember volt, és Nagykároly (Careii Mari) rabbijaként szolgált. Korábban, Szatmárnémetiben (Satu Mare) élve, hászidokat gyűjtött maga köré, és sokan tekinteték szellemi vezetőjüknek. Végül egyhangúlag és a szigeti hagyományokhoz igazodva az elhunyt rebbe fiát választották meg rabbinak, aki beiktatása napján – egyfajta kárpótlásként – eljegyezte nagybátyja, Joél rabbi lányát. Zálmán Léjb rabbi hamar elvesztette fiatal feleségét, majd újraházasodott és az újfehértói cádik unokáját vette el. Két gyermeket neveltek, amikor Auschwitzba deportálták és meggyilkolták az egész családot. A TEITELBAUM CSALÁD ÚTJA NAPJAINKIG Teitelbaum Joél rabbi Nagykárolyból visszatért Szatmárnémetibe, és hosszas csatározások után 1934-ben elfoglalta a rabbiszéket. Tíz évig vezette a hitközséget, mely idő alatt nagy hírnévre tett szert. 1944-ben a Kasztner-vonattal távozott Magyarországról. Közösségének legnagyobb része a vészkorszak áldozata lett. A háború után Jeruzsálembe költözött, majd áttelepült az Egyesült Államokba, ahol újjászervezte közösségét és megvetette az alapját a ma legnépesebbnek tartott szatmári hászid mozgalomnak. A háborút túlélt, majd Magyarországról kivándorolt zsidók közül nagyon sokan csatlakoztak hozzá, olyanok is, akik korábban nem tartoztak a hászidok táborába. Joel rabbi számos híres könyvet szerzett, melyek közül több a politikai cionizmus és Izrael Állam ellen foglal állást. Ez az ideológia a mai napig meghatározza a szatmáriak gondolkodásmódját. A rebbének fia nem született, három lánya pedig még életében meghalt. Utódja unokaöccse, az addig a szigeti rabbi címet viselő Teitelbaum Mose (1914–2006), irodalmi nevén a Bérách Mose lett, aki nagybátyja nyom dokain haladva vezette a közösséget. A több mint kétszáz éves szigeti-szatmári dinasztia az ő halála után vált ketté. Ilyesmire nem volt példa a sátoraljaújhelyi Teitelbaum Mose fellépése óta. A Berách Mose négy fia közül ketten, Áron és Jekutiél Jehuda Zálmán Léjb egyaránt magát tekintette a trón jogos örökösének és mindketten saját udvart hoztak létre, melyek tagjai között rendkívül elmérgesedett a helyzet. A két fivér megromlott viszonyán ironikus módon éppen a koronajárvány enyhített. Testvérüket, a zentai rabbi címet viselő Chánánjá Jomtov Lipa Teitelbaumot megtámadta a kórokozó és sokáig súlyos állapotban kezelték. A szomorú eset miatt a két szatmári rebbe húsz év elteltével ismét beszélt egymással, s sokak reményei szerint ezzel megnyílt az út a két tábor kibékítéséhez. A MUNKÁCSI HASZIDOK A Partiumból most vegyük utunkat észak felé, Kárpátaljára, Munkácsra. A ma Ukrajnához tartozó város zsidó közössége az 1700-as évek közepén alakult meg. Vezetője 1825-től a Spira Cvi Elimelech rabbi volt, aki, akárcsak a korábban említett rebbék, keményen megküzdött pozíciójáért a különböző irányzatok képviselőivel. Bár végül le kellett mondania vezető tisztségéről, ő lett a munkácsi hászid udvar megalapítója és leszármazottai a munkácsi hászid rebbék. Közülük a galíciai
