Egység, 2006 (58-60. szám)
2006-12-01 / 60. szám
Egység Egy újjáéledt, elmosódott fénykép a Pilisben Élménybeszámoló a Pilisi Hétvégéről vátnak, esetleg magyarnak vallja magát. A népszámlálásokkor csak a nemzetiséget tüntették fel, a zsidó származás nem járt sem előnnyel, sem hátrányos következményekkel, tábornokok, nemzetközi hírű orvosok, jó tollú újságírók, színészék kerültek ki sorainkból. Jugoszláviában - ellentétben a népi demokrácia többi országával - nem rendeztek anticionista pereket, nem söpört végig antiszemita hullám, a nacionalizmus minden megnyilvánulását csírájában elfojtották. Nem vontuk le a tanulságot szétszóródásunk történetéből, szellemileg, anyagilag gyarapodtunk, s noha zsidónak váltottuk magunkat, elkényelmesedtünk, elhanyagoltuk vallásunkat. A vészkorszakot túlélt nemzedék - részben az átélt traumák miatt - tudata alá szorította a hagyományokat, amelyek szépségével, gazdagságságával nem ismertettek meg bennünket, a vészkorszak utáni nemzedék tagjait. Zentára találni a Pilisben Aztán a múlt század 80-as éveinek végén fellángolt a nacionalizmus, színre lépett ikertestvére, az antiszemitizmus, éspedig olyan városokban is, ahol sohasem élt zsidó, bizonyítva azt, hogy az antiszemitizmus burjánzásához nem szűkségeltetik zsidó. Az előbbi téma azonban már nem kötődik a Pilisen eltöltött sábeszhez, részletezése beárnyékolná azt a fenséges érzést, örömet, hogy testvéreim között lehettem, azoknak a Törvényeknek szellemében élhettem, amelyekhez Zenta zsidó közössége mélységes meggyőződéssel, rendíthetetlen hittel ragaszkodott. Ismételten köszönetét mondok Oberlander Báruch rabbinak, valamennyi vendéglátómnak, s reményemnek adok hangot, hogy Báruch rabbival a kapcsolat tartós marad, s ha valamiben szolgálatára lehetek, szívesen megteszem. Tisztelettel, Fischer Jenő Pilisi Hétvége a Pesti Jesivával 2007. március 23-25.- 5767. Niszán 4-6. • érdekes előadások • jó társaság • gyönyörű környezet • spirituális élmény Információ az info@zsido.com címen, és jelentkezzen a (061) 268-0183 telefonszámon! Mesebeli rokonaim Hogy miért dobogott hevesebben a szivem, mind testvéreim körében, mind a fénykép láttán, holott Pilisen ünnepeltünk, saját ünnepemet, s a fénykép derűt, jókedvet sugárzó arcú csoportot örökített meg? Mert a legközelebbi hozzátartozóim jelenléte alapján a többiek is közeli rokonaim lehettek, a menyasz-A Pilisben a gyerekeket is külön program várja szony és a vőlegény, a velük egy sorban ülő, a mögöttük álló kaftános, szakállas, pajeszos bácsik és fiatalemberek, akik mintha Sólem Aléhem regényéből léptek volna ki, hogy lefényképezkedjenek. Csak annyit tudok róluk, ragaszkodtak hitükhöz, mint messze földön híres rabbijuk, akinek emlékét példabeszéde örökitette meg. Ennek lényege, ha a sivatagban oroszlán támad rád, bízd magad a Teremtődre. Valamennyien nagyon kötődtek szülővárosukhoz, ha nem látták a városháza tornyát, elbizonytalanodtak, iránytű nélkül maradtak. Ha nem kényszerültek rá, ki sem tették lábukat a városból. Többségük, közöttük hozzávetőleg nyolcvan közelebbi és távolabbi rokonőm, legmesszebbre a lengyelországi átkozott pályaudvarig jutott, és onnan nem tért vissza. Zsidónak lenni Újvidéken Az egyetemet Újvidéken fejeztem be, e városban telepedtem le, alakítottam családot, tagjai vagyunk a zsidó közösségnek, feleségemmel rendszeresen eljárunk a hétfői találkozókra. Egy olyan országban, mint amilyen a felbomlott Jugoszlávia volt, ahol 22 nemzet, nemzetiség élt, a zsidó zsidó lehetett, nem várták el tőle, hogy szerbnek vagy hor-Áldott legyen az Örökkévaló, mert akarátából Pilisen lehettem, s életemben először, őseim hagyománya szerint fogadhattam, ünnepelhettem és búcsúztathattam a sábeszt. Köszönettel tartozom a lubavicsi rebbe tanítványainak, akik lelkes, fáradhatatlan tevékenységükkel, tudatában küldetésüknek, családi, ünnepi hangulatot teremtettek, segítségükkel imádkozhattam, s megízlelhettem őseim kiapadhatatlan forrásának ízét, mégismerkedhettem a magyar és az egyetemes zsidóság időszerű kérdéseivel. Felemelő érzés volt átérezni, hogy egy közösséghez tartozunk, olyan barátok között lehetek, akikkel mintha mindig is együtt lettem volna. A bár micvóm és az elmosódott fénykép Miként történhetett meg, hogy amikor az a megtisztelés ért, hogy a Tóra elé állhattam, csak egy rabbi segítségével mondhattam el az imát, hiszen Zentának, annnak a városnak a szülöttje vagyök, amelyet méltán tekintettek a Törvények leghűségesebb követőinek és híveinek? Mentségemre csak azt hozhatom fel, hogy a vészkorszakban megsemmisült e példás közösség, a kis számú túlélő között volt anyám és apám. Még 1948-ban, születésem évében maradtak annyian, hogy életem nyolcadik napján megkötetett a szövetség. Az előbb jelzett évben szétszóródott a világban Zenta zsidóságának maradéka, mindössze öten-hatan nem távoztak, s mire betöltöttem 13. életévemet, elmaradt a hagyományos ünnep, amelynek örömét 59.-ik életévemben érezhettem át, áldott legyen az Örökkévaló, mert nem feledkezik meg azokról, akiknek szívében sosem alszik ki őseik hagyományához való ragaszkodás, ha nem is állt módjukban megismerniük és betartaniuk a Törvényeket. Amikor Pilisen testvéreim körében megtartottuk az elmaradt ünnepet, éreztem ujjaim enyhe remegését, olyan izgalmat, mint néhány évvel ezelőtt, amikor külföldről elküldték címemre egy esküvőt megörökítő fényképet, amelyen felismertem az akkor 10-15 éves anyámat és nagyanyám, született Harstein Gizella elmosódott arcát. Évekkel ezelőtt tűz ütött ki a zentai irattárban, megsemmisültek a nagyanyámra vonatkozó okmányok. Nincs semmi nyoma, hogy élt. Elmosódott, mint arca a fényképen. Felismerni vélem a menyasszony közelében ülő dédnagymamámat, továbbá az egyik nagybátyámat. 8
