Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1956-05-26 kari tanácsülés - 1./ A kari történeti oktatási felülvizsgálat tapasztalatai - 2./ Jelentés a történelem szakos hallgatók 1955-56 iskolai évi hospitálásáról és gyakorló tanításról

- зо ­III. éveseknek csak 27.08^-a jeles. A tavalyiak átlagos eredménye 4,55. a mostaniaké csak 4.12, ami jelentős ha­nyatlás. A gyakorló tanítás eredményének ez a csökkenése több okra vezethető vissza. Nyilván összefügg a kötele­ző tanítással, a követelmények pontosabb megfogalmazá­sával, továbbá a módszertani oktatás megszükitésével. Több vezetőtanár elsősorban ez utóbbi tényben keresi a hanyatlás fő okát. Egyikük ezt úgy fogalmazza meg jelen­tésében: "A didaktikai és nevelési cél kitűzése és ér­vényesítése általában gondot okozott. Folyamatos magya­rázó készségük meglehetősen kezdetleges, beszédstilusuk is terjengős, pongyola; alig képesek lényegre mutató, világos mondatok szerkesztésére. Épen ezért komoly gon­dot okozott a szabatos, gondolkodtató kérdések megfogal­mazása, de még inkább a tanitási órán való alkalmazása, valamint a logikus és szemléletes táblavázlat megterve­zése, sőt kivitele is. Összehasonlítva az elmúlt években hsopitáló III.é- vesek didaktikai felkészültségét az idei hallgatókéval, meg kell állapitani, hogy az egyetemi módszertani elő­készítés megszükitésa erősen és károsan érezhető. ,/II.Rá­kóczi F. Közg. technikum tanára./ Hasonlóan vélekednek a Táncsics Tanítóképző, valamint az Apáczai йххж Csere és Jedlik Ányos gimnáziumok vezető tanárai is. "Egy jó minősítésű hallgató egyetlen tanításra való előkészíté­se három megbeszélést igényelt” - irja a csepeli gyakorlóxísicx iskola vezető tanára. Az iskolai gyakorlatban legjobb eredményt értek el: Takács József, Mann Miklós, Grőb Frigyesné, Récz Lajos, Biró Kornélia,Petur István, Ihász Richárd, Kun Annabella. A követelményeknek elsőrangúan megfeleltek. Nemcsak tanitási órájuk volt к sikeres, hanem az isko­lai életben való egész magatartásuk. Buzgón résztvettek az órán kivüli foglalkozásokban, DISZ-munkában és az osztályfőnöki ttendők elvégzésében. Mann Miklós Garfei- baldi emlékünnepet készített elő és rendezett meg az osztályban, mások szülői értekezleteken buzgóalkodtak stb. Gyenge eredményt értek el: Lukács Teréz, Reisin- ger Rozália és Bodor Ilona. Lukácsnál az önbizalom teljes hiánya valósággal megrendítő. Szomorú gyermek­korának nehezen feledhető élményei, betegsége, előny­telen külső megjelenése egyaránt okai lehetnek ennek az önbizalomhiánynak. A konzultációkon órákig beszél­gettem vele és próbáltam erősíteni. Sajnos ez csak át­menetileg sikerült. Tanitási óráján minden exlőre meg­beszélt módszerről megfeledkezett . Bodornál rendetlen­ség és pontatlanság, Reisingernél helyesírási hibák rontották az eredményt. Bodor Ilona délutáni foglalko­záson soha nem vett részt, arra hivatkozván, hogy neki politikai gazdaságtanból referálnia kell. Sokan az ál­talános iskolai hospitálást fanyalogva?: és kényszere­detten végezték, mások semmiféle órán kivüli foglal­\

Next

/
Oldalképek
Tartalom