Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 (HU-ELTEL 1.a.55-60.)

1974.02.22. rendes - Mellékletek

A tiszteletbeli doktori cim adományozása Egyetemünkön a múlt század elején vette kezdetét. E cimet első alkalommal azok a személyek kapták, akiket a kormányzat akkoriban a válasz­tott dékánok fölé kari igazgatóként nevezett ki és doktorátussal nem rendelkeztek. Mint például a Hittudományi Karon 1826-ban Horváth János, a Jogi Karon 1827-ben rluzovits János, Somogyi t ároly Esztergom megyei áldozó pap volt az első olyan személy, aki a Belégió és Nevelés szerkesztőjeként, tehát tudományos tevékenységért kapta a tiszteletbeli doktori cimet. Deemég & sem rendelkezett doktorátussal. 1861-ben Hoder Alajos bölcsész­kar! tanár az első olyan tiszteletbeli doktor, aki dékánsága emlékére a meglévő doktorátusa mellett megkapta a tiszteletbeli doktori cimet is. Ezt követően főként tuaós emberek kaptak doktori cimet. Az Egyetem újjáalakitásának 100. évfordulója alkalmából az 1881-es tanévben 23-an kaptak tiszteletbeli dok­­tori cimet, köztük tudósok, egyházi személyiségem^ Majláth György országbíró, Treíort Ágoston kultuszminiszter, Lónyai Menyhért akadémiai elnök, Arany János költő is. Jókai Mór 50 éves irói jubileuma alkalmából 1893-ban lett diszdoktor. Külföldieket szám szerint 37-et Magyarország fennállásának 100 éves jubileuma alkalmából avattak elsőizben.diszdoktorrá Egyetemünkön. — --------------------------------------­------ Valamennyi külföldi tudósember. 1897-ben a Budapestre láto­gató Erzsébet Lujza Ottilia román királynő felavatására is sor került. A későbbiek során a felavatottak köpött mind a belföldiek mind a külföldiek esetében tudósok, politikusok, művészek egyaránt szerepelnek. Az avatásokra egyetemi évfordulókon tome0esen került sor, egyéb alkalmakkor pedig többnyire egyenként. A legtöbb diszdok­­tort Magyarország fennállásának 1000 éves jubileuma alkalmából, és az Egyetem alapításának 300 éves jubileuma alkalmából avattak.. a Honoris Causa doktori cim adományozásénak elvi kérdéseihez

Next

/
Oldalképek
Tartalom