Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1969.07.10. - Körlevél - Mellékletek

3?7 ELTE BÖLCSÉSZETTUDOMÜNíI SAH MINŐSÍTÉS Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíj-pályázathoz, \ í: & v D i.N ES IVÉN III. évs történelem - filozófia szakos hallgató, Budapesten született 1946. október 25~én. Apja Dénes Imre, műszerész volt, je­lenleg nyugdija*?. Édesanyja 1959-ben meghalt. A hallgató 1965-ben érettségizett jeles eredménnyel a komáromi Jókai Mór Gimná­ziumban. Érettségi után Karunkra jelentkezett, és előfelvételt nyert. Az elő­felvét el éve alatt az Országos Levéltárban dolgozott, 1966. szeptemberétől egyetemünk hallgatója. 1966 novemberében megnősült, felesége ftrtka Katalin tanulónővér a Korányi Kór­házban. Kiemelkedő képességű, kiváló telj esitményt nyújtó hallgató. Tanulmányi munkáját egyre ■;>: elkedő átlageredménnyel végzi, az első négy félévben jeles, az V, és VI. félévben pedig kitűnő eredményt "ért- el. A szemináriumi foglalkozásokra és a vizsgákra igen alaposan felkészül. Érdeklődési .tőre rendki ismerete és problémáévá ben önálló megállapítás szociológia, illetve az ban. 1967 óta részt rés évben "Emancipáció és e szövegei alapj áh" e imií valószlnüleg publikálás vül széles. Filozófiai felkészültsége, történelmi anyag­­ékenysége korához képest meglepően érett és sok tekintet okhoz juttatja. Érdeklődése a marxi történetfilozófia és újkori magyar történeti problémák felé irányul elsősor­­z a"Filozófiai Tudományos Diákkör munkádéban. Ebben az lidegenedés kategóriái a Német-Francia Évkönyvek marxi dolgozatával helyezést ért el. Dolgozata adalékként ra kerül. Szakdolgozatát filozófiából készíti. 1961 óta KISZ-tag, 1968 óta pedig MSSMP-tag, A gimnázium KISZ-szervezetében két évig alapszervi titkár volt, két évig csuostitkárként dolgozott. Az egye­temen első éves kora óta tevékenyen bekapcsolódott a közösségi munkába. Mind a három évben mrxista kört vezetett. Kilenc építőtábor! t urnusban vett részt, egy alkalommal a kazahsztáni szüzföldön. Az alapszerven belül felmerült prob­lémákban aktivan, alkotó módon foglal állást, Politikai Kérdésekben alapos érettségről és tájékozottságról tett, tanúságot. Társaival szemben nagyfokú kollektivitás jellemzi. Tanulmányi eredményei, diákköri szereplése és‘mozgalmi munkája alapján a Nép­köztársasági Ösztöndíj elnyerésére javasoljuk. Budapest, 1969. julius lo. 7666

Next

/
Oldalképek
Tartalom