Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1963-1964 (HU-ELTEL 1.a.22-23.)
1964.08.07. rendes - 4. Oktatói pályázatok
-54— áklcöri Tanács./ 1964. tavaszán a font felsorolt szekciók tagjai megtartották előadásaikat: pl dolgozatot I. di'jjal, 16 dolgozatot II, díjjal, 4 dolgozatot III. díjjal jutalmazunk. A tudományos diákköri témákat oktatóig nagy gonddal válogatták ki a hozzájuk tartozó hallgatók számára. Megemlítjük, hogy a tudományos diákkörök számára megadott dotáció /24.ooo.- Ft./ nem elég arra, hogy a hallgutók:-tudományos munkáját, a dolgozatok értékét illetően, jutalmazzuk, A sok dolgozat - amely gyakran szakdolgozatnak, maja továbbfejlesztve egyetömi*doktori disszertációnak fogadható el - a fenti összegből nem jutalmazható megfelelő mértékben. Az oktató— nevelő munka jelentős szerephez jut az egyetemi oktatók utánpótlásának kérdésében. Az oktatói tanácsok feladata, hogy felfigyeljenek ki érdemes arra, hogy Népköztársasági Ösztöndíjban, illetve egyetemi társadalmi ösztöndíjban részesüljön, hiszen az utánpótlás zöme ezekből adódik. A tanszékvezetők a tanácsokkal egyetértve /néhol külon-külön/ teszik meg javaslataikat. Az 1969/64. évben 21 Népköztársasági ösztöndíjra, 16 társadalmi ösztöndíjra volt javaslatunit, amit felsőbb szerveink jóváhagytak. Az oktató-nevelő munka igen fontos területe a bel- és külföldi üzemi és terepgyakorlatok irányítása is, ahol az oktató jó és közvetlen kapcsolatba kerülhet hallgatóival, mivel több héten át együtt van velük. Belföldön az üzemi gyakorlat csak ellenőrzést, a terepgyakorlat viszont az állandó együttműködést kivánja meg. Az 1963/64 tanévre már érvényes a reform során kidolgozott üzemi és terepgyakorlatokra vonat ózó utasítás / M.M.46556/64./. Oktatóink nagy erőfeszítéssel, szinte csak személyi ismeretség alapján tudták a hallgatókat - a nagy létszám miatt - üzemi gyakorlatokra beosztani. A Csepel Vas- és Fémműhöz több mint loo főt helyeztünk igy el a 257 I« és II. évfolyamról. Vidéki üzemok nem fogadnak bennünket, mert szálláshelyet nem tudnak biztosítani. Az üzemi/.gyakorlatot /2 hét/ helyesebb lenne üzemlátogatással helyettesíteni í- Az üzemek a hallgatóknak nem tudnak megfelelő munkát biztosítani. Karunkon az I, évfolyamtól a IV. évfolyamig vesznek részt a hallgatók a fenti gyakorlatokon, 2 héttől 2 hónapig terjedő időszakban. A III. éves tanárszakos hallgatók üzemi, illetve terepgyakorlatához kapcsolódik az Úttörő ill. Kl.SZ-táborokban való részvétel, amit a tanterv számukra előir. így a hallgatóknak kevés idejük marad a nyári időszakban.a pihenésre. A külföldi csere üzemi ill. terepgyakorlat eredményes, mert sok, a hallgatók számára ismeretlen üzemmel és tájjal ismerkednek meg, továbbá gyakorolják az idegen nyelvet. Mégis az előző mind két évhez viszonyítva csökkenő a létszám/a“ hallgatók, mind pedig az oktatók részéről. Ennek oka az, hogy az üzemi és terepgyakorlatra megállapított összegen felül a hallgatóknak még kb. 12oc-15oö Ftal kell hozzájárulniuk az utazáshoz. Az oktató nak ennék többel,