Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)

Egyéb iratok

ELTE* Bölcsészettudományi Karának Dékáni Hivatala í "T Jellemzés VIDA ISTVÁN ITT.évi. történelem fikojsófia szakos hallgatóról. 1940-ben született: Bu.dapeoten0 Apja; Yida Ernő festőd Anyja: Jámbor Katalin gépmunkás, Mindketten a Csepel Vas és Fémművek dolgozói. 1958-ban érettségizett kitűnő eredménnyel a Jedlik Ányos gimnáziumban. Utána felvételt nyert Karunk történelem^ filozófia szakárae Az ifjúsági mozgalomban 1954 óta vesz részt, *-lapitó tag­ja volt az első csepeli Kisz- alapszervezetnek0 Elsőéves egyetemi hallgató korától kezdve KISz- alapszervi titkár, tagja az ETTE Végrehajtó Bizottságának; a bölcsészkari és természet­tudományi kari hallgatók középiskolai és általános iskolai KISz és úttörő munkáját irányitja.^ i960, májusa óta MSzMP tagjelölt., Az elmúlt két tanévben Népköztársasági Ösztöndíjban íze­sül t. Tanulmányi munkáját nagy szorgalommal és. eredményesen vég­zi; Elméleti kérdésekben jói tájékozott. Az elmúlt félévben a "Párt harca a fasiszta és nacionalista ideológia maradványainak felszámolá­sáért a felszabadulás után” címmel készített dolgozatot, amely elmé­lyült, gondos kutató és elemző munkáról tett tanúbizonyságot. Politikai kérdésekben helyesen foglal állást, véleményét őszintén, ugyanakkor szerényen mondja el, s ezzel elősegíti a kollektiv munka eredményességét* Emberi magatartása megnyerő ás példamutató, a hallgatók kö­rében nagyon népszerű* Budapests 1961. julius lo*

Next

/
Oldalképek
Tartalom