Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 8.a.67.)

1973. szeptember 27. II. ülés

k ELŐADÓI JELENTÉS Kertész Marianna a Német Tanszék neveltje. Egyetemi--tanulmányai /1964—1969/ alatt kitűnt nemcsak emberi, hanem szakmai kvalitásaival is. Szerény, de rendszeresen, tudatosan, megbizhatóan dolgozó, lelki- ismeretes emberként ismertük meg, aki szükebb szakmai területén, a nyelv tudományon kivül is tekint, műveli magát. Három éves /1969. szept. 1— 1972. dec. 15./ szakmai működés /műszaki fordító, az Esztergomi Tanítóképző Intézet tanársegédje/ után az oktatáshoz szükséges peda­gógiai gyakorlattal, gazdagabb módszertani ismeretekkel és szakmai felkészültséggel /beszédmüvelés/ került vissza az egyetemre. Több mint féléves működése alatt német nyelvgyakorlatokat vezetett és bekapcsolódott az I-II. évfolyamon a mai német nyelv rend­szerének oktatásába. Hamar beilleszkedett a tanszéki közösségbe, a tan­széken folyó tudományos munkába. így részt vett a tanszéki tankönyv- irói munkaközösség munkájában, valamint az un. konfrontációs /magyar­német/ kutatócsoport tevékenységében. Ebből a témakörből irja egye­temi doktori értekezését is. Úgy véljük, hogy mind emberi, mind.szakmai szempontból meg­bízható, jó munkaerőt nyer vele a tanszék. Ezért javasolom, hogy a bizottság Kertész Mariannát terjessze fel a Művelődésügyi Közlöny 1973. évi 12. számában az ELTS Német Nyelvi és Irodalmi tanszékére meghirdetett tanársegédi állásra. A pályázó a.pályázathoz szükséges mellékleteket kérvényével együtt benyújtotta. Budapest, 1973. július 25. • • Dr. Mollay Károly s.k. tanszékvezető egyetemi docens a szakbizottság előadója

Next

/
Oldalképek
Tartalom