Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 8.a.46.)

1941. május 28. rendes ülés

2. A Dékán jelenti, hogy a Magyarságtudományi Intézet igazgató- tanácsa dr.Ligeti Lajos ny.rk. ta­nárt az igazgató helyettesítésével megbizt a. A Dékán megemlékezik a Tudomásul szolgál. Karon harmadszor rendezett jó magyar kiejtési versenyről. 33-an jelent­keztek, a május 7-én megtartott versenyen 31-en vettek részt. A döntőt a -ádió közvetítette. A ver­senyen a sajtó szépen képviseltette magát. -Első dijat nyert Rajczy Mária, másodikat Szász Magdolna, harmadikat Vermes Stefánia. Kiisme­rő irást kapott Csordás Teréz és Szauder Hona. A férfihallgatók közül első dijat nyert Tóth zászló, Fecske András másodikat, harmadik dijat pedig Marschalkó Gyula és Czompó István. Elismerő irást kapott Tóth László és Urban Ernő. A dija­kat ünnepélyes keretek között május 21-én osztottuk ki. A díjkiosztá­son Horváth János, Kodály Zoltán, Laziczius Gyula és Hagy Adorján közölték észrevételeiket a hallgató­sággal. Tudomásul szolgál. A Dókán jelenti, hogy e félévben nyilvános rendes vagy rend_ kívüli tanár, sót helyettes tanár sem tart tót nyelvű előadásokat. Egyedül Gogoxák Lajos mint előadó tart heti 2 órában ilyen előadást. Minthogy tandijmentességi szempont-

Next

/
Oldalképek
Tartalom