Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 7.a.71.)

1971. február 2. II. rendes

Az egyetemi tanári és docensi cinek adományozására vonatkozó javaslattétel tár yában D.K. 275/1970• szám alatt hozzám intézett felhívására az alábbi javaslatokat terjesz­tem elő, 1. Egyetemi tanári cim adományozására javaslom dr.György Ernőt, az állam- és jogtudományok kandidá­tusát. Dr. Győr а,у Ernő 50 évet meghaladó idő óta dolgozik a Magyar civiljogtudomány élvonalában. Munkássága már a fel­szabadulást megelőző időben is nagy figyelmet és elismerést keltett. A felszabadulást követően lett Karunk magántanára, majd nyilvános rendkívüli tanári cimet kapott. 80 évet megha­ladó életkora ellenére is nem lankadó munkakedvvel és aktivi­tással veszi ki a részét a szocialista magyar jogtudomány előtt álló feladatok megoldásából. Szinte alig múlik el egy-két hónap anélkül, hogy a jogi szaklapokban közzétett egy-egy publikáció­jával, jogi szakközönség előtt tartott előadásával ne hivná fel magira a jogászi közvélemény figyelmét, A felszabadulást köve­tően első elnöke volt az állami vállalatok jogvitáinak eldönté­sé nq akkoriban szervezett Központi Egyeztető Bizottságnak, a mai Központi Gazdasági Dönbőizottság elődjének, Eredményekben gazdag életpályájának vá0e felé Karunk részéről szép és minden­képp indokolt gesztus lenne, na egyetemi tanári cim adományozá­sával fejezné ki elismerését egy hosszú jogászi életpálya gaz­dag eredményeiért. 2. Egyetemi, docensi cin adományozására javaslom dr. Tinár Istvánt, a Szerzői Jogvédő Hivatal elnökét. Dr. dinár István a felszabadulást közvetlenül követő időtől kezdve kiemelkedő tevékenységet végzett a magyar állami­élet szocialista átszervezésében. Bár tevékenysége elsősorban az anyagi büntet jop és a büntető éljÍrási jc0 területére esik, jelenlegi, inra ár több mint 7 éves munkaterületén oly$n felada­tokat lát el, amelyek a pol ári jop körébe tartoznak. Egyébként is, аз I; ,a zs ápüpy minisztérium Törvény élőké szitő Főosztályának akkori vezetőjeként részese volt a á'ol^ári Törvénykönyv me ^al­kot Icának és számos, a nemzetközi.napánjo& területét érintő jopcepélye^yoz lény kidolpozásinsk, Polgári до,- i tanszék

Next

/
Oldalképek
Tartalom