Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Kozári József: Adalék 1956. október 23. és november 4. közötti időszak eseménytörténetéhez a 6. lövészhadtest-parancs-nokság 1957. január 11 -én kelt jelentése alapján

A miniszteri parancs mellett a vezérkari főnökségtől is érkezett egy utasítás, amely elrendelte a Budapestről nyugatra vezető fő közle­kedési útvonalak lezárását. Erről a jelentés szerint nem maradt fenn semmilyen okmány, így a szerkesztők emlékezetből idézik, csakúgy, mint az elveszett parancsra foganatosított intézkedéseket. Mindenesetre a vezérkari főnökség fentebb idézett parancsa szerint az utakat meg­erősített lövészszakaszokkal zárták le három vonalban. A délután folyamán járőrt kellett küldeni Gánt községbe, mert jelentették, hogy a faluban három katona lövöldözik. A helyszínre ér­kező járőr megfékezte a garázdáikodókat, akik a faluból egy 350-es Csepel tehergépkocsit, valamint egy Csepel és egy Pannónia motorke­rékpárt loptak. Az elfogott katonák valamennyien a bal inkái bányász zászlóalj állományába tartoztak. Bekísérésük után lefegyverzésük al­kalmával egyikük fegyverrel ellenállást kísérelt meg a 17-es laktanya udvarán, mire a járőr egyik tagja az ellenszegülőt egy lövéssel megse­besítette. Ugyancsak ezen a napon küldtek ki a sárbogárdi gépkocsizó is­koláról egy újabb századot Dunapentele megerősítésére, ahol így már 200 ember működött a hadtest állományából Kerékgyártó főhadnagy pa­rancsnoksága alatt. A nap eseményeihez tartozik még, hogy Sebes Imre Fejér me­gyei és Dénes István Zala megyei MDP első titkárok, valamint az MDP pontos nevén meg nem nevezett kiküldöttje a hadtestparancsnokságon kapott menedéket. Október 29-e tömegtüntetésekkel kezdődött. Az utcán vonuló tömegből a hadsereget elítélő jelszavak is hallatszottak. Délelőtt 10.00 óra körül mintegy 300-400 munkás, « a Vadásztölténygyár és más fe­hérvári üzemek dolgozói - a hadtestparancsnokság épülete előtt tünte­tett, jelszavakat kiabálva. Később küldöttséget választottak, hogy követe­léseiket átadhassák a hadtestparancsnoknak. A küldöttek a következő követeléseket adták elő: 1. Mikes vezérőrnagy mondjon le; 2. adjanak fegyvert; 3. a szovjetek a családtagjaikat is vigyék be a laktanyába. A követelések alapján megállapítható, hogy Mikes vezérőrnagy nem lehetett népszerű a tüntetők szemében. Mikes vezérőrnagy a pa­rancsnokság erkélyéről válaszolt a tüntetők követeléseire. Mindenekelőtt kijelentette, hogy ő nem mondhat le, mert a honvédelmi miniszter pa­rancsa helyezte pozíciójába, s így elmozdításáról is csak ő dönthet. Ezt 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom