Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

pen tették fogékonnyá a Pestre kerülő horvát nemzetiségű fiatalembert (1911-ben iratkozott be a Ludovikára) a magyar társadalom progresszív törekvései iránt is. Jászi Oszkár polgári radikalizmusával, s a Galilei Kör munkájával ismerkedik; átéli az 1912-es nagy tömegmegmozdulás véres eseményeit; aztán úgy dönt: távozik a Habsburg-birodalom eme előkelő, a zágrábi „Brlics- vagy Meixner-féle közpolgárok úgynevezett felsővárosi társadalmának khueni, háború előtti nyomorúságos értelmű eszményképének" számító nevelőintézetből. A császári ösztöndíjat élvező eminens diákot ekkor már a Balkánon zajló háborús események, s a délszláv egyesülési törekvések érdekelték. 1913 koranyarán megszökik az intézetből és Párizson, Velencén, majd Szalonikin át, ,,a második Balkán-háború előestéjén" érkezik a harcmezőkre, hogy mint önkéntes, a szerb hadseregbe jelentkezzék. Sikertelenül, mert osztrák spionnak nézik, s csak egy jószándékú őrnagynak köszönhette, hogy megmenekült, de kitoloncolták Szerbiából. Zimonynál az osztrák—magyar határőrség le is tartóztatta nyomban, s csak 1913 őszén térhetett haza Zágrábba. A hazatérés voltaképpen az életpálya első szakaszának lezárása. Ötesztendős magyarországi tartózkodás élményköre van tarsolyában, mely a pályakezdő, a beérkező és az írói világát kiteljesedésig vivő Krleza tán legérdekesebb, legkülönösebb szellemi kincse. Nemrég közölt naplójában olvassuk: „Hányszor, de hányszor álmodtam már és szólaltam meg magyarul. Mennyi félelem és bizonytalanság, mennyi megaláztatás, mert mindaz, ami 1918-ig történt, a többé-kevésbé mégis gyarmati gyötrelem és megaláztatás egész kálváriája volt. S mégis lám, »soha, egyetlen horvát sort sem írtál le olyan melegen, mint amikor a magyarokról szóltál«, vetette szememre Vlado Cerina, amikor a Nova Evropában egyik magyar variációmat megjelentettem (1922)." E vallomáson túl Krleza-írások egész sora is dokumentálja persze magyarországi élményeinek döntő voltát. Regényeit, novelláit lapozva is magyar motívumok egész légiójára lelünk: pécsi és pesti diákkorának öt esztendejéből való élményei olyan remek novellák életanyagává lesznek műhelyében, mint a Temetés Terézvárott és a Krizsovec Iván című elbeszélések. Nem progresszív hősökkel, hanem egy letűnő világ amorális, karrierista, máskor degenerált „sibereivel", „parvenüivel", „hamiskártyásaival", „korteseivel", de a gyűlöletes emlékű monarchia hajótöröttjeivel is. A színtér nemegyszer a „Dráva kékes ködbe vont" ezüstös csíkja mögötti táj, ahol „a magyar utakat vastag por borítja", „a rekkenő hőségben törpe délibáb lebeg" „a kéklő szőlőskertek fölött", még távolabb pedig egy álmos „dél-magyarországi", jellegzetesen „pannon vidéki város" fekszik, benne „huszárgarnizon" „tiszti pavilonnal", „jegenye- és gesztenyefákkal", „orgonabokrokkal" és „jázminokkal", „sárga-fehér tulipános körönddel", melynek közepén „I. Ferenc József őfelsége mellszobra áll. . . a Viribus Unitis Deák-féle magyar változatú idézetével: »Bizalmam az ősi erényben« . . ." Ez az írói alapállás több írását is meghatározza, a Horvát hadisten novelláit éppúgy, mint a Kelet-Közép-Európa hatalmas pannójának tekinthető Zászlók c. regényt, mely egyfelől az egykori monarchia élmény.168