Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

Mi azt a feladatot tűztük magunk elé, hogy a mai Heves megyét (és részben környékét) vizsgáljuk meg ebből a szempontból. Heves megye táj jellege igen sajátos, a hegyvidék és az, alföld találkozik benne. Poroszlónál még belekacsint egy kissé a Hortobágy is, de maga az egész megye már a Bükk és Mátra lábánál terül el. Vizsgálódásunk aránylag kis, de még nem eléggé tanulmányozott területre szorítkozik. Egyébként is jobbnak véljük inkább kis területen hatolni mélybe, mint, átfoghatatlanul nagy területről talán tetszetősebb, de felületes képet adni. Amint látni fogjuk, e kis területen is elég sok szláv eredetű hely- és földrajzi névi igazolja a szlávság korai vagy későbbi létezését. Mindemellett hangsúlyozni kívánjuk, hogy e munkában csupán egy megindult gyűjtés első eredményeiről számolhatunk be a teljesség igénye nélkül. Az első felmerülő kérdés: hol számolhatunk e megye területén szláv örökséggel? Kniezsa szerint [3] Budapest környékén és tovább kelet felé a Bükk hegységig és dél felé a Börzsöny—Cserhát—Mátra—Bükk hegyláncig bolgár, a Hernád folyótól kelet felé, a Felső-Tisza jobb partján, valamint ettől délre a Tisza bal partján pedig szlovák jellegű szlávok éltek a honfoglalás előtt. Ez a szlávság 1200-ig egyes vidékeken fennmaradhatott, a tatárjárás után (1242) azonban — úgy látszik — általában beolvadtak a magyarságba [4]. Csupán a török hódoltság után kerül sor aztán új szláv telepítésekre, amikor is a megfogyatkozott, sőt sok helyen teljesen kipusztult magyarság helyére aránylag védett hegyvidéki területekről bevándorolt szlovákokat telepítettek le a XVIII. században. A második kérdésünk: milyen tulajdonnévi (elsősorban hely- és vízrajzi) anyag bizonyíthatja megyénkben a szláv örökséget. Elég egy pillantást vetnünk akár a Bükk, akár a Mátra felszínére, hogy meggyőződjünk, mindkét hegység gazdag tárháza azoknak a szláv („beszélő") neveknek, melyek etimológiai magyarázatra nem is szorulnak, mert már egyszerűen alakjukra nézve is kiabálóan hirdetik szláv eredetüket még a laikusok számára is. (Recska, Verebély, Csevice stb.) A helynevek talán legnagyobb része azonban olyan, hogy eredetük mai nyelvérzékünk számára már többékevésbé homályos. A helynévkutatásnak, bár még csak aránylag rövid múltra tekinthet vissza, máris igen gazdag irodalma van. Ez egyúttal azt jelenti, hogy eredményei sem lebecsülendők. Moór Elemér ugyan még keserűen panaszolja 1929-ben [5], hogy még a magyar nyelv szláv jövevényszavait sem dolgozta fel senki sem, de ismeretes, hogy azóta ezt Kniezsa István elvégezte, ha jelentős alkotása (A magyar nyelv szláv jövevényszavai, Bp., 1955.), mint általában legjelentősebb nyelvészeti alkotásaink, ez is torzóban maradt. Néhány megyében (Zala, Heves stb.) újabban megindult a helynevek rendszeres összegyűjtése. A névélettan pedig egész sor kitűnő tanulmánynyal és monográfiával rendelkezik, amelyek mind nagyszerű források a további kutatásokhoz.* Mi a következőkben megkíséreljük felvázolni részben a gazdag irodalom, részben a saját kutatásaink alapján a megyénk (és környéke) területén előforduló helyneveket (vízneveket), igyekezve eredeti jelentésüket is *L. a többek közt: Lőrincze Lajos: Földrajzi neveink élete 1947 (1967). 144-