Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Vitéz Ferenc: A klasszikus szépíró-publicisták örökségének szerepe az újságírás gyakorlati oktatásában

Kosztolányi Dezsőt tanítjuk, ki az olyan kérdések, mint például az újságmüveltség vagy ezzel szemben a jelenből szakítottság és az újságok közművelődési szerepének taglalása, az újság fő vonzereje, az őszinteség kérdései mellett a „vérbeli újságíró" karakterét is faggatta, társítva a tudományhoz a művészetet, a művészethez pedig az újságírást. A vérbeli újságíró arcát rajzolta, aki szerinte egyszerre tudós, az emberek veséjébe lát, aki „hajlékony művész", ki az ítélőképességét a történeti kritika alkalmazásával teszi teljesebbé, és akit minden írásra hangol, aki bírál és leleplez, aki „a perc művésze, a jelenkor tudósa". Természetesen csupán ugyanebből a korból merítve foglalkozhatnánk Nagy Lajossal vagy a méltánytalanul elfeledett Thury Zoltánnal, Ignotusszal és Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel vagy Herczeg Ferenccel, a szemléletében, stílusában és írói-újságírói habitusában is iskolateremtő Bálint György munkásságával; a korábbi korokból részletesebben szólhatnánk Kazinczyról, Batsányiról és Kármánról, példálódzhatnánk Vörösmartyval, Kölcsey vei, Petőfivel és Arany Jánossal, nem beszélve Jókai Mórról, aki a színházi kritikák írásában ugyanúgy otthon volt, mint a lapszerkesztésben, a közéleti publicisztikákban vagy a tizenkilencedik század utolsó harmadában virágzott élclapirodalomban. Ezt meg is tesszük, de az egyszemeszteres, heti kétórás előadások sorában sajnálatos módon, valóban csupán az említés szintjén esik róluk szó, ám magam is előremutató erénynek tartom, hogy a jövő újságíró nemzedékének egy része a minimális lehetőségekhez képest is - hiszen a kommunikáció szak nem önálló, az a tanítóval párosított, illetve újabb kezdeményezésként a könyvtáros-informatikussal - olyan szerzőkön nevelkedik, akikre mesterekként kell tekintenünk, nem szégyellve, hogy írói-újságírói újdonságaikat az „újdondászság" elé helyezzük az előadásokon és a gyakorlati munkát igénylő szemináriumokon egyaránt. Egy egyházi fenntartású intézmény megkérdőjelezhetetlen sajátossága az újságírói, kommunikációs oktatásban, hogy kiemelten figyeljen ezekre a nemzeti értékekre. Ezzel együtt nálunk a „konzervatív újságírás" nem azt jelenti, hogy pártok vagy koalíciók értékszemlélete mentén köteleznénk el magunkat, hanem azt, hogy a klasszikus magyar újságírás értékeire kívánjuk ráirányítani a figyelmet. A sajtótörténet tanításának gyakorlati haszna legelőbb az általános műveltség alakításában lehet. Mert be kell vallani, hogy a magyar irodalom, történelem és kultúra ismeretét illetően is gyakran nagy hiányosságokkal érkeznek a hallgatók az intézménybe főiskolai tanulmányaik megkezdésekor. A szépíró-publicisták sajtóéletünkben betöltött szerepének megvilágítása során így elkerülhetetlen „haszon" az irodalmi és nyelvi műveltség fejlesztése. 188'