Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 4. szám - Nagy Janka Teodóra: A bonyhádi zsidó közösség, mint történeti, antropológiai modell
Nagy Janka Teodóra • A bonyhádi zsidó közösség... 81 A bonyhádi zsidók jól beilleszkedtek a kialakuló térségi etnikai munkamegosztásba is: a nagyobb arányban katolikus, kisebb részben református magyarok kizárólag földművelésből éltek, a svábok földművelésből és háziiparból. A bonyhádi zsidók terményeik, termékeik értékesítését vállalva (a zsidó családfők 50%-a kereskedelemmel foglalkozott az 1808. évi népesség összeírás szerint) betöltötték azt az űrt, amely az itt élők gazdasági tevékenységében keletkezett - és egyben a saját maguk teremtette kereskedelem haszonélvezőivé is váltak. Megtalálták helyüket komplementer tevékenységük révén a terület társadalmi-gazdasági struktúrájában is. A nyugat-magyarországi típusú bevándorlással érkezők számára kedvező helyzetet teremtett, hogy Bonyhád földesurai fogadták be őket. A Perczelek és Kliegelek felismerték, hogy az ideérkező zsidók gazdasági és kereskedelmi tapasztalatai az adott időszak gazdasági modernizációja, a majorsági gazdálkodás időszakában rendkívül jól hasznosíthatóak, illetve a földesúri jogosítványok és haszonvételek számukra bérbeadása gyorsan megtérülő gazdasági haszonnal járhat. A Cseh- és Morvaországból érkező fiatal zsidók jelentős része azért választott új hazát, mert III. Károly 1726-ban kibocsátott rendelete az örökös tartományokban megtiltotta, hogy a zsidó családoknak egynél több tagja házasodjon vagy önálló háztartást vezessen. A 18. századi népességnövekedés a korabeli országos folyamatokkal egyezően a Völgységben sem a termékenység, hanem az erőteljes bevándorlás következménye volt. Az időközben mezővárossá vált Bonyhád felekezetiként deklarált, de ténylegesen gazdasági, társadalmi és politikai egyensúlyának megőrzése érdekében azonban 1799-ben egyezség született a földesurak és a zsidó hitközség között, hogy nem adnak ki további letelepedési engedélyt. Ezzel egy „homogén” nyugati (német, morva) gyökerű zárt zsidó közösség jött létre Bonyhádon. Ez természetesen nem jelentette a belső (vagyoni és társadalmi) differenciáltság hiányát (néhány vagyonos kereskedő mellett hamarosan kialakult a boltosok köre a bátyus, házaló, iparcikkekkel kereskedő szegény zsidók többsége, a közösség foglalkozási szempontból is viszonylat tagolt volt). A bonyhádi zsidók beilleszkedését, meggyökerezését, gazdasági gyarapodását és stabilitását jól tükrözi a közösségi terek bővülése (zsinagóga építése, kórház, szeretetház, halottas ház, a Chevra Kadisa impozáns épülete, stb.), a polgárosodás külső jegyeit is mutató családi házak sokasága, a gombamód szaporodó üzletek megjelenése, a társadalmi kapcsolatok presztizs megnyilvánulása. A bonyhádi zsidóság gazdasági erejével párhuzamosan nőtt lélekszáma is. A hitközség tagjainak száma 1820-ban volt a legnagyobb (1631 fő), később a mobilitást a zsidók számára engedélyező 1840. évi XXIX. törvény, majd a zsidók emancipá-
