Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Heilmann József
Heilmann József Meghalt Heilmann tanár úr. Olyan - manapság sajnálatosan ritkán fellelhető - tanáregyéniség volt, akit diákjai szerettek, tiszteltek. Tisztelték, mert ő is tisztelte őket, s szerették, mert tudásával, igényességével megszerettette tárgyait. Irodalmat-művészetet tanított ebben a művészieden korban elegánsan, odaadással, s felkészültséggel. Nem könnyű ez, ha valaki hivatástudattal, becsülettel végzi munkáját egy olyan világban, amely nem ismeri vagy nem értékeli ezeket a fogalmakat. És nem könnyű egy álságos, felszínes, talmi értékrend irányította közegben megmaradni öntudattal, a tudás eleganciájával. Neki sikerült. Német („sváb”) származása okán is érdeklődése a magyarországi német irodalomra, annak örvendetes újraéledésére irányult. Szívesen közöltük ilyen tárgyú írásait, s ösztönöztük is, hiszen jó érzékkel, eleven igényességgel vette észre, hogy ezek a történetek úgy válnak fontossá és igazzá, hogy a mai próza beszédmódjában jelennek meg. Többször írt Balogh Róbert „sváb regényéről”, kimutatva, hogy a történelmi sérelem és egyáltalán, az itt megélt történelem úgy válik hitelessé, hogy azt a szereplők személyessége, testi, lelki, nyelvi megformáltsága igazolja. Hitt abban, hogy a német kisebbség sajátos, a többség kultúráját színesítő, erősítő alkotást, világlátást teremt. Fiatalon halt meg. Tíz évet küzdött a szörnyű betegséggel, reményben és reménytelenségben. Ötvenedik születésnapján volt a temetése. Isa pur es chomuv uogmuc. N.H.B.
