Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Fried István: Imagológia-komparatisztika
14 Üj Dunatáj »2010. MÁRCIUS egy adott irodalomból összegyűjtsék és legföljebb kronológiai rendbe állítsák a másik népről, nemzetről szóló alkotásokat a közmondásoktól, a csúfoló énekektől a terjedelmesebb prózai művekig. „Ideológiai” alapozásul, és ez a XIX. század második felében meglehetősen általános volt, a szociál-, illetőleg „nacionál-darwinizmus”4 „determinizmusa” nevezhető meg. Hiszen a saját és az idegen szembeállításának könnyű volt kialakítani sémáit, és azok a sztereotípiák (amelyek nem feltétlenül nyúlnak vissza a nevezetes ,,Völkertafel”-ig),5 amelyek ekkoriban Európa-szerte elterjedtek, nem a megértésre törekvő idegenségtapasztalat alapján formálódtak, hanem egy vélt vagy valódi politikai-hatalmi „diszkurzus” rendje szerint. Az irodalomtudomány az efféle terminológiát a tárgy- és motívumtörténet nem kevésbé pozitivista változatához közelítette. Az imagológia ugyan eleve tudományköziséget követelt (volna) meg, annál is inkább, mert a XIX. század „historizmusaiban, főleg Kelet-Közép-Európa kultúrájában, a történetírás és az irodalom, a képzőművészet és a zenés dráma, de sok tekintetben az etnográfia is, egyazon narratívát képviselt, a saját és az idegen elkülönítését olyan módon, hogy jórészt a saját önvédelmére, olykor felsőbbrendűségére derüljön fény, szemben az idegennek bélyegzett másikkal, amelynek létezése akadály a sajátban meglévő értékek kibontakoztatására. Efféle példák szép számban idézhetők Európa XIX. századi irodalmi-kulturális megnyilatkozásaiból: ha a történetíró Frantisek Palacky a cseh történelem alapvonásának jelölte meg a demokratikus érzésű csehek küzdelmét a hódító németekkel szemben (Ján Kollár eposz-funkciót betöltő A szlávság lányában az „irigy Teutonia” jelenik meg),6 akkor Palacky cseh történetének ideológiája tükröződik vissza Alois Jirásek történeti regényeiben. A XIX. század második felének horvát regényírásában viszont a magyar figurák jellemződnek a politikai-ideológiai előfeltételezések szerint, hozzátehetjük, hogy Jókai Mór ugyan az európai szláv legenda szellemében jeleníti meg néhány regényének szlovák, illetőleg horvát alakjait (a népdalok, a népművészet népeként), viszont több regényében szinte torzképét adja (például) azoknak a szlovák „népvezér”-eknek, akiknek politikai elképzeléseivel vitatkozott, akik nem az európai szláv legenda reprezentánsai voltak, hanem saját nép- és nemzetiségegyéniséget körvonalaztak (amelyekben szintén helyet kaptak azok a sztereotípiák, amelyekkel az elhatárolódást és az önelvűséget célozták meg, legfeljebb egy össz-szláv gondolat nemzeti asszimilálásának tettek engedményt). Sok időnek kellett eltelnie, míg a kutatás rádöbbentett, hogy az egymás 4 Németh G. Béla: Létharc és nemzetiség. Budapest 1976. 5 Péter Ötvös: Aktualisierung alter Klischees: Die Ungarn auf der Völkertafel. In Imagologisch-ethnographische Studien zu den Völkertafeln des 18. Jahrhunderts. Szerk. Franz K. Stanzel unter Mitwirkung von Ingomar Weiler und Waldemar Zacharasiewicz. Heidelberg 1999.; «Kurze Beschreibung der in Europa befintlichen Völker und ihren Eigenschaften» aus: Westermanns Monatshefte, 125 Jahre Westermanns Monatshefte. Braunschweig 1981,26-27. 6 Jan Kollár: Slávy dcera. Báseft lyricko-epická v péti spévích. Vyd. a vysvetlívkami opatril Jan Jakubec. [Praha] 1903.
