Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Heilmann József: Egy árulás története két nézőpontból
68 Űj Dunatáj • 2008. március hét legnagyobb erőddel rendelkező szász városról kapta. Ez a hét város: Bistritz (Beszterce), Hermannstadt (Nagyszeben), Klausenburg (Kolozsvár), Kronstadt (Brassó), Mediasch (Medgyes), Mühlbach (Szászsebes) és Schássburg (Segesvár). A 16. században a székelyek, a magyar nemesség és a szászok szövetséget kötöttek (Unió trium nationum) a török hódítók ellen. A szászok kiépítettek egy egész Európában egyedülálló templomerőd-láncolatot, s veszedelem esetén a lakosság a templomerődben talált menedéket. A szászok külön fejlődésének újabb állomását jelentette a reformáció lutheri ágának fölvétele. Az erdélyi szászokhoz csatlakozó német nyelvű bevándorlók második hulláma a nyugat-európai ellenreformáció idején érkezett, az erdélyi fejedelemség ugyanis vallásszabadságot biztosított a számukra. A szászok régi kiváltságait először II. József törölte el, 1785-ben semmisnek nyilvánította az András által adott kiváltságokat. Ezzel a szászok évszázados autonómiájának is vége szakadt, és nemzeti kisebbséggé váltak. A kiváltságok végleges megszüntetésére a szabadságharc után, 1850-ben került sor. 1875-ben a szászok területi különállása is megszűnt. Az Universitas Saxonum megmaradt mint a régi időkből származó közös vagyon kezelője, amelyet szinte teljes egészében művelődési és iskolai célokra fordítottak. Az erdélyi szászok utoljára 1919. január 8-án léptek fel kollektív politikai testületként, amikor Medgyesen kimondták feltétel nélküli csatlakozásukat az alakuló Nagy-Romániához. Erdély fokozódó elrománosítása következtében azonban egyre inkább veszítettek jelentőségükből. A II. világháborúban Románia a náci Németország pártján állt. Az erdélyi szászok is bekapcsolódtak a Birodalom nacionalista mozgalmaiba. Amikor a világháború vége felé 1944-ben Románia átállt a szövetséges hatalmakhoz, közülük sokan a hátráló német csapatokkal Ausztriába és Németországba menekültek. A Romániában maradt erdélyi szászok ezreit, ahogy a magyarországi svábok közül is több tízezret, szovjet munkatáborokba deportáltak. Az 1941-ben még 248 000 főből 1948-ig 91 000 kivándorolt vagy elpusztult. Számuk 1970-ben 180-190 000-re becsülhető. 1968-tól a szocialista nemzetiségi politika jegyében a Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa képviselte őket. 1989-ben még 95 000 szász volt Romániában. A németországi családi kötelékek, a jobb és emberibb megélhetés reménye azonban a szülőföld elhagyására késztette őket. A román kommunista rezsim, Európában példátlan módon, valóságos modern kori emberkereskedelmet folytatott: a kitelepülő szászokért cserébe pénzt követelt és kapott Németországtól. (Álljon itt egyetlen példa: a szász Konrad Gündisch ára 1984-ben 8000 DM volt, ahogy azt „A szász ember ára: Interjú Konrad GündischseF című publicisztikájából megtudhatjuk.) A rezsim bukása után, 1991-92-ben további 75 000 személy vándorolt ki Németországba.
