Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Pomogáts Béla: Babits Mihály présháza előtt
Pomogáts Béla • Babits Mihály présháza előtt 67 Pomogáts Béla BABITS MIHÁLY PRÉSHÁZA ELŐTT* Babits Mihály szőlőhegyén vagyunk, Cenci néni présházánál, amely egykoron a költő ifjúságának és később a Halálfiai első változatának munkálataiba merülő író köznapi alkotó erőfeszítéseinek tanúja volt. Megörökítette ezt a régi présházat a Hazám! című nagy költői hitvallás is, a valóságos és szellemi értelemben egyaránt fokozatosan táguló látóhatáron széttekintve a költő ennek a szőlőhegynek a magaslatáról szemlélte szülővárosát: „Ott a szőlőhegy, a tömzsi présház, / mely előtt ülve ha szertenéztem, / dallá ringott bennem kétség és láz / s amit láttam tejszín napsütésben, / mind hazám volt! Lenn az utca híven / nyúlt alattam, mint a futószőnyeg lé s a dombsor hullámzott, mint szívem, / halkan hullva égig a mezőnek”. A költő ez előtt a présház előtt merengett el a múltakon és adott magasabb - történelmi, szociológiai és mindenekelőtt művészi - értelmet azoknak a tapasztalatoknak, amelyeket a családban, a városban és körötte a régi, ahogy egykor mondották volt: a „lateiner” középosztályban szerzett. Maga a szőlőhegy és a présház is valójában ennek a középosztályi, értelmiségi, kisnemesi, polgári életformának a szimbóluma volt. Akár mitikus helynek is mondhatnám, ahogy a barokk korszak irodalmának mitikus helye volt a vár, gondolok például azokra a végvárakra - Szigetvárra és Csáktornyára -, amelyeket a Szigeti veszedelem hősének és írójának: a két Zrínyi Miklósnak az önfeláldozása és honvédő küzdelme szakralizált. Vagy ahogy a tizenkilencedik század romantikus irodalmának, lásd Eötvös József vagy Jókai Mór regényeit, mitikus színterét a régi nemesi udvarházakban találhatjuk meg. Nos, a szőlőhegy és a présház, kivált Pannóniában, maga is ilyen mitikus hely, Babits mellett hadd hivatkozzam Illyés Gyula, Keresztury Dezső vagy Takáts Gyula költészetére, ők is versek sorában emelték a költészet magaslatára az olyan szőlőhegyeket és présházakat, mint amely előtt most vagyunk. Babits szőlőhegye és présháza ott van a Halálfiai színterei között, és amint már hallhattuk, ott van költészetében. Szőllőhegy télen című 1905-ben vagy 1906-ban írott szonettjére is gondolok, amely a téli tolnai táj impresszionisztikus (talán Bernáth Aurél téli tájképeire emlékeztető) képeivel idézi fel ennek a háznak és ennek a szőlőhegynek a látványát és a rejtett költőiségét. „Az egész szőllőhegyet látni most, / a hegy húsát most látni meztelen (...) Karók serege bús-meredten áll, / arannyal árnyal a ferde sugár, / a puszta hanton egy lélek se jár” - olvasom Babits versében. * Elhangzott Szekszárdon, az irodalmi emlékhely megjelölésekor, 2003. november 26-án.
