Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Dobos Gyula: Illés Lázár: Disszidensnaplóm (Szemle)
Dobos Gyula • Szemle 81 térés lehetőségével. A mindennapok apró örömeit a csodálatos tájban gyönyörködés, a rövidebb-hosszabb kirándulások, a családtól, barátoktól, rokonoktól érkező levelek jelentették. A tábor lakói szinte naponta töltötték ki a regisztrációs lapokat. A célország megjelölése annak reményében változott, hogy hol láttak nagyobb esélyt a gyorsabb befogadásra. Naplónk írója először a tengeren túlra, USA-ba jelentkezett, majd elsősorban a távolság miatt, Hollandia mögött a második helyre került. Ekkor kezdett holland szótárt forgatni. A sok unalommal teli, elfecsérelt időben felüdülést jelentettek az időnkénti német és angol nyelvórák, vagy a rossz szerszámokkal nagyobb erőkifejtést igénylő, kötelező fűrészelés és favágás. Igazi ünnep volt, ha hír érkezett hazulról. A szülők, barátok, ismerősök levelei hol örömet, hol bánatot jelentették, de ez volt az egyetlen igazi információ az otthoniakról. A helyi események ismeretében szülei is tudomásul vették kitartását, és nem kapacitálták a hazatérésre. Április 9-én útjuk következő állomására szállították a menekültek egy részét, a magyar határhoz közel fekvő Muraközbe, az egykor a Zrínyiek fészkének számító Csáktornyára. Ezen átmeneti lágerből szinte naponta indultak csoportok választott új hazájuk, USA, Franciaország, Belgium felé. Az eltávozok helyét mindig újak foglalták el. Hollandiába nem indult csoport. A naplóból képet kapunk a lélekölően unalmas, egyhangú tábori életről, amelynek mindig visszatérő főeseménye, más történés alig van, a három főétkezés, a menük leírása. A mindig tejporból készülő reggeli folyadék, „valami” vagy rántott leves, változatosan jó-rossz ebéd, húsos bableves, vagy „valamilyen tésztás kotyvalék”, a vacsora hol péppé főzött rizs, hol feketekávé margarinnal, néha nem gusztusos „lötty”, amelyet ki sem hoz a napló írója, helyette kenyeret eszik szalonnával, amelyet vásárol, vagy hazai csomagból pótol. A néha elhatalmasodó csüggedt fásultságot, amely mögött ott bujkál a feladás, a visszatérés gondolata, csak növeli, hogy májusban megérkezett az egykori osztálytársak ballagási meghívója. Bár tudták most mégis nem kis szomorúsággal szembesültek azzal megváltoztathatatlan ténnyel, hogy ő és disszidens társai ebben az évben nem érettségizhetnek. És ott a nagy kérdés a háttérben, hogy hol folytathatják, de mindvégig hiszik, hogy folytathatják tanulmányaikat. Amikor ismét lehetőség nyílt célországot választani, néhány társával, korábbi terveiről lemondva, Franciaországot jelölte, amely a híradások szerint korlátlanul hajlandó volt befogadni emigránsokat.
