Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra II.
Heilmann József • Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra 67 látom magam! És akkor valami hirtelen fény megvilágítja a lelkemet, megszűnik a sötétség, és nyugalom, bizakodás tölt el. S valami nagyon jó érzés! Hogy ezen is erőt vehettem, habár nem a magam erejéből. De legalább elfogadtam annak a segítségét, aki gyermekkorom óta gyámolított.”1“ László Lajos ezekben az interjúkban és riportokban nemcsak a tényirodalom eszközeivel él, a visszaemlékezések mindegyikét áthatja az író humanizmusa. Az emberi sorsokat erkölcsi nézőpontból láttatja, azok minden kor emberének szóló tanulságait is megfogalmazza. Egy-egy szenvedéstörténet így nemcsak a szabadságától megfosztott ember állapotának rajza, hanem erkölcsi értékű, tanító erejű példázat is az olvasó számára. A realista elbeszélés emberi-költői szépségei leginkább a Hozzál kasmírkendőt, a Földönfutók lettünk, a Jel című írásokban bontakoznak ki. A szerző tehát a könyv megjelenésekor szenzáció számba menő tényeket szépirodalmi eszközökkel tárja elénk. Különösen érvényes ez a kötetet záró novellákra, amelyek azonban nem a szovjet munka táborok életét idézik fel, hanem a németek szenvedéseit a Vajdaságban. A könyv ajánlószövege szerint Magyarországon első ízben olvashatunk a Jugoszlávia területén létesített munkatáborok poklairól. Ezek a táborok valójában nem is munkatáborok, hanem gyűjtőtáborok voltak, ahol a deportálásra váró német és/vagy magyar lakosság megsemmisítése volt a cél. Történelmi források szerint Jugoszláviában az 1945 körüli időszakban mintegy 40 ezer magyarnak és 200 ezer németnek oltották ki az életét. Ebből az időszakból elsősorban családi visszaemlékezések, felesége felerészben német, felerészben szerb nemzetiségű családjának megpróbáltatásai jelentették a valóságalapot, amelyet az írói képzelet megdöbbentő erejű novellákká formált. A Visszatérés, az ívfények, az Oma! Komm spielen című elbeszélésekben megjelennek a Tigrismosoly és a Könyörgés a hontalanokért című családregények fő motívumai: a szerb és német lakosság háború előtti békés együttélése, a délvidéki falusi idill képei, majd mindennek a megváltozása: a partizánok kegyetlenkedései, a népirtás brutálisnál brutálisabb módjai, a Mutti alakjának feltűnése, aki azon az áron mentette meg lányát és fiát a haláltáborból, hogy a partizánoknak éjt nappallá téve varrt, Simon Vater és a család szökése, hazalátogatás a szülőföldre a hatvanas években és találkozás a műanyag kezű egykori partizánnal, stb. A délvidéki svábság kálváriája képezi az ugyancsak a szekszárdi Babits Kiadónál 1990-ben megjelent Tigrismosoly című regény világának egyik meghatározó szólamát. Ebben a több szálon futó erőteljesen önéletrajzi ihletésű családregényben egy kiterjedt család életébe sűrítve látjuk mindazt, ami a 20. században a svábokkal, székelyekkel, a parasztokkal és értelmiségiekkel, a családokkal és falvakkal
