Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében

számok egyaránt szerves alkotóelemei a szövegegésznek. Ezt a sajátosan egységbe fogott szövegművet képanyag, tehát irodalmi szövegkörnyezetbe emelt családi fotók egészítik ki, melyek a véméndi népélet hiteles bizonyítékaiként kerültek a könyv lapjainak margójára. A szerző több helyen tudatosan megtartja a szereplők jellegzetes beszéd- és írásmódját (pl. a nagymama és a nagypapa esetében), s ez az írói fogás természetesen nem csak kuriózum értékű színesítő elem, hanem funkcióval bíró írói eszköz, a regényvilág szerves része: a korabeli nemzetiségi falu iskolázottsági szintjének és a sváb ember magyarnyelv-tudásának hiteles mutatója. A sváb emberekre jellemző szűk szókincs és olykor a humornak is helyet biztosító nyelvi tévesztések, valamint a regény nyelvezetének - előbb említett kuriózumai dacára alapvetően mégis - egyszerű mivolta jól tükrözik azt a nyelvi elszegényedést is, mely a utolsó, még valójában svábnak nevezhető generációk (ezek a szerző szüleinek és nagyszüleinek nemzedéke) osztályrészéül jutott. Ők azok, akik nem használhatták szabadon anyanyelvűket, akiknek hallgatniuk kellett származásukról, akiket magyarrá akart átnevelni a rendszer. így végül a német nyelvet sem bírták már, s a magyart sem tudták megtanulni. Ennek a nyelvi elszegényedésnek, ennek a nyelvzavarnak kivetülése az a választékosságtól messze eső, egyszerű nyelvhasználat, mely némely helyen megdöbbentően nyersnek és közönségesnek is nevezhető. Különösen igaz ez azokra a helyekre szövegben, ahol a szexualitás a puszta életösztön és életerő jelképeként jelenik meg - sokukban csak ennyi maradt az embert megsemmisítő próbatételek nyomán. A megalázott, normális emberi életlehetőségeitől megfosztott és kiszolgáltatott ember nemcsak nyelvileg, hanem lelkileg is elszegényedik. Nyelvvesztés, kultúravesztés, lelki elszegényedés - ezek az utolsó még valójában svábnak nevezhető generációk élményei, sugallja ez az alapvetően dezilluzionáló hatású könyv. Az ő sorsuk a történelmi sorscsapások, a kollektivizálás és az urbanizáció következtében az identitásvesztés, a kényszerű asszimiláció lett. Világuk, mely a 30-as, 40-es évekig a főleg mezőgazdasági és önellátó termelést folytató viszonylag zárt faluközösségeikben még virágzott, végleg elveszőben van. Létezik ugyan szinte minden faluban hagyományápolás, tánccsoport és kórus, de mindez csak emlékfoszlány egy egykor gazdag és színes autentikus népi kultúrából, A korábbi létnek az alapja azonban nincs már meg. Balogh Robert unokaként, gyerekként és fiatalemberként szerzett élményeit és ismeretejt, a nagymama visszaemlékezéseit egy archaikus időkből származó monda- és mesevilág elemeivel vegyítve kerekíti regénnyé. A megjelenített falusi sváb világ a fiatal nemzedék kritikus, illúziók nélküli nézőpontjából válik láthatóvá, s vitathatatlanul a hanyatlás, a kultúra- és értékvesztés jellemzik.

14