Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 1. szám - Töttős Gábor: 1848/49 emlékei Tolna megye irodalmában

74

Új Dunatáj 1998. március

Szedjél virágot, nefelejcset,

Mely barátodra emlékeztet,

S ha ő csatában elveszett,

E sor s virág legyen emléked!

„Szegzárd november 2-án 1848. Garay Tóni” - áll az egyszerű sorok alatt, amelyekben nem is a költői mívességel kell keresnünk, hanem a különlegességet megtalálnunk: vajon hány hasonló születhetett, s jószerivel ez az egy: maradt fenn. Kristofek Terézről, a címzettről azonban nekrológjában mást is elmeséltek: „A szabadságharc leveretése után nem csüggedett, azért az ötvenes években titkon álnevekre küldözgette Perczel Mór, szabadságharcunk vitéz tábornoka és társai után Kis- Ázsiába a leveleket. Ezt azonban egy osztrák kém, a szekszárdi Velits János megtudta és a lelkes honleányt elárulta. Erre Bécsből egy hadbíró 12 zsandárral érkezett Szekszárdra, hogy elvigyék és fogs ágba vessék. Ettől a megalázó szégyentől dr. Tormay Károly vármegyei volt főorvos és dr. Traiber József szekszárdi kórházi orvos mentették meg az által, hogy őrültnek nyilvánították. Ennek dacára a hadbíró zsandáraival napokig őriztette a lelkes honleányt, aki őrültnek tettette magát. Később ő mentette meg Paczolay György honvéd százados életét, midőn az osztrák zsandárok üldözték. Paczolayt ugyanis egy nagy fennálló ruhaszekrénybe rejtette el, ahol a kémek nem akadtak rá. De az egyik osztrák kém kardot rántott Kristofek Terézre s ő konyhakéssel (!) védelmezte magát. A halálos viaskodásnak azután az osztrák kapitány vetett véget. A szomorú elnyomatás korszakában, ha csak tehette, mindig tüntetett az osztrák katonák ellen. Nemzeti színű napernyőjét (!) az utcán kezéből kiragadták és összetépték. Már ’48-ban jegyese volt Séner János honvédtisztnek, akinek azután nejévé is lett...” (Érdemes megjegyeznünk, hogy nyolc fiú és egy leánygyermekük született, férjepedig ugyanaz a Sénerjános, aki Baka István Szekszárdi mise című novellájának főhőse.)

A szabadságharc 1848 végi eseményei Jókai leírásában is közismertek. A móri csata után szerinte „Perczel kétségbeesetten jutott Fehérvárra. Mondják: hogy keservesen sírt. Siratta elvesztett katonáit és elvesztett csatáját. (...) - A haza elveszett! - mondta Perczel a csata után kétségbeesetten.” Ugyanerről az eseményről és az utána következő időkről azonban egy akkor mindössze öt éves gyermek, a dunaszentgyörgyi Dömötör János is megőrizte emlékeit A divatos nótákról című tanulmányban.

„Attól az időtől kezdve, mikor a móri csatában történt ágyúzást a falunk végén levő domb aljában a földre tett füllel hallgattuk játszó pajtásaimmal s haza szaladtunk megmondani, hogy a várdomb tövében morog a föld; oda haza aztán jól kinevettek bennünket, mint az afféle mihaszna gyerekeket szokták a bölcs és tapasztalt öregek, és aztán másnap megjött a hír, hogy Tolna megye akkori fő büszkeségének,