Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Csányi László: Jókai szerelmes estéje
Jókai erőnek erejével bizonyítani akarja, hogy boldog, s elnézve fényképeiket, valóban a célhoz érés boldogsága sugárzik mindkettőjükről. A Nápolyban készített képen Bella még elfogódottan réved a távolba, míg Jókai büszkén néz szembe a fotográfussal és a világgal. Az itthon készült képek sokkal meghittebbek; Bella szerelmes áhítattal pillant férjére, aki ekkor is határozottan szembenéz velünk, jelezve, hogy állja a világ tekintetét. 1904-ben jelent meg Fényes László durva pamfletje (Jókai Mór utolsó évei), - Balázs Béla naplója szerint „buta és egy primitív idegzetű paraszt, rosszabb: kispolgár” - aki felháborodva írja, hogy „Jókai Mór héroszt türelemmel tűrte ábrándjainak szertefoszlását, s noha teljesen tudatában volt mártíromságának: egy hős büszkeségével nyomta el panaszait, hogy csak legszűkebb környezete is ritkán hallott ajkáról zokszavakat”. De mindez elfogult és üres érvelés, mert még Jókai személyes megnyilatkozásairól is azt mondja, „az az epikureus életfilozófiája ember áldozása, vagy ha tetszik vásárlása volt”. Gyűlölete telve ellentmondással, de jól érzékelteti a korabeli hangulatot. A lényeget egészen másutt kell keresnünk. Jókai mindig „vásárolta” boldogságát: Rózáért Petőfivel fizetett, Ottíliáért Róza türelmetlen bosszúját kellett elviselnie, Bella szerelme az egész ország számára volt kihívás. Mindig fizet, vonzalmait mindig meg kell váltania, s a Bellaregényben vállalja a legnagyobb kockázatot, mert itt csak ő lehet vesztes. Legyünk igazságosak: Bella nem él vissza fiatalságával, Jókai halála után sem válik méltatlanná szerelmére, bár Fényes „a sajtólovagok által kinevezett nemzet özvegyének” titulálja, aki folyton megalázta, sőt megkínozta férjét. Jókai boldogtalanságának nem Bella volt az oka. Maga a helyzet volt valószínűtlen, Jókait az öregkor érzékcsalódása vezette félre, s a valóság ellentmondott felajzott vágyainak. Bella a maga módján mindent elkövetett, hogy boldoggá tegye férjét, a gondterhelt és mindig aggódó Vali Mari is elismeri, hogy a svábhegyi házat okosan rendezte át, s miközben folyvást figyelmezteti a „rendszerető asszony” kötelességeire, elégedetten jegyzi fel az egyik svábhegyi ebéd fogásait: „jóízű tojással habart rizsleves, egészben sült meleg fogas, vajas burgonyával, kitűnő töltött káposzta és túrós lepény volt a menü, melyhez kiállításra való, nagyszerű svábhegyi télikörte volt csemegéül szervírozva s italul finom zematú svábhegyi »kastélyos«”. Az öreg Jókai erősen kedvelte a bort és azt is tudjuk, hogy nagyon szerette a túrós lepényt. Ekkor már Grosz néni volt a svábhegyi gazdaasszony, ez az„alföldiesen magyaros, javakorabeli, termetes” asszonyság, s heten ültek asztalhoz, mert Bella két húgával és két öccsével is szaporodott a család. Aki mindvégig hiányzott, az apa, illetve após, Grosz Mór. S itt újabb elem lép a szerelmes Jókai életébe, Grosz Mórné józanul ravasz anyós, csak azt nem fogja fel, hogy az antiszemitizmusnak szolgáltatja az érveket, amikor - egyébként minden bizonnyal rossz hírű - férjét kizárja az új család gazdagságából. Grosz Mórról keveset tudunk. A korabeli források szerint „gépész” volt, ami sok mindent jelenthet, az azonban kétségtelen, hogy szegényesen élt a héttagú család a Szondy utcai lakásban. Bella a színiiskola egyik vizsgaelőadásán elájult, s az izgatott Jókainak azt mondták, az éhségtől, mert nincs mit enniök. Elképzelhető, a jelek szerint ugyanis az apa nagy tisztelője volt az italnak, de az is lehet, hogy 6?
