Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Bábel Ernő: Fodor András: Kőnyomat
Fodor András: Kőnyomat A szépről szóló esztétikai ítéletek szerteágazóak, olykor bizonytalanok is, sokszor óvatosan csiszolt véleményeket tartalmaznak. Ezért a kérdés, hogy miért szép egy vers, ma sem tisztázott határozottan. De talán nem is lényeges ez, mert az sem biztos, hogy minden korban szép versre van szükségünk. Fodor András új kötetében azt tartja, hogy a világ megy a maga útján jól vagy rosszul, az ember hányódik-vetődik benne, s ezeket a változásokat, életlényegeket kell a költőnek megragadnia. Az új kötet a a lírai realizmusnak — más megközelítéssel: tárgyias líra ez - olyan megjelenése, amely a hagyományos értelemben alig költészet. Fodor András minduntalan átlépi a líravilág határvonalait, mintha mondanivalójának figyelmeztető ereje nem tűrné a vers feszesebb szabályait és kötöttségeit. De ettől még nem válik szabálytalanná, a líra törvényei rejtőzködve, sok vallatással kerülnek felszínre, töhbszöri cd vasasra kezd zengeni, élni a ritmus, olykor megszólalnak az időmértékes ütemek is. Az új kötetnek csak néhány darabja rendelkezik a hagyományosan szép vers egyik alapélményével, az érzelmi megrendüléssel. Fodor András visszafogja érzelmeit, teljes energiáját e bonyolult világ megismerésére és megismertetésére fordítja. A költő lehetősége és dolga tehát gyérülő értékeink őrzése, szilárdítása, s ha szükséges, megteremtése, még kínkeserveik árán is. A kötet címadó versében, a Kőnyomatban így szól az alapgondolat: „Beiktatni meginti az évek kőlapja közéj valami kánból sajtolt eleventl bizonyságul, hogy létezem". A lót egyik feltétele a munka, az értékteremtés folyamata; a kői - tészet egyik filozofikus témája cseng itt ismét, és Fodor Andrást is ugyanúgy elfogja a kétely, mint az elődöket: „Nincs út, csak a tilalmakl ábrái, csak az elveszett idői aszfalton őrlő fogsora". S alább ismét felerősödve: „Vagy tán folyamatos létünk is/ örök öncsalás?f Az alkalmazkodás váltófutása közben/ nem sejthetjük előre,/ utódunk bogy néz vissza majd?" A világért érzett felelősség súlya érződik a versből, a kozmikus gondok mögül azonban fcizeng a kisebb közösségek féltése, óvása. Ez Fodor András költészetének vissza-visszatérő szólama, értéke. A Kőnyomat a kötet egyik legértékesebb darabja; megfogalmazódik benne a 20. századi ember mindennapos gondja, az egyéni sors súlya, ugyanakkor egy tágabb közösség ívén át az egymást váltó nemzedékek konfliktusai is. Egyértelmű azonban az cgyén^közösség-nemzedók lépcsőin is érezhető jelen-jövő összefonódása, ennek minden dialektikája és ellentmondása. Fodor egy pillanatig sem hiszi, hogy a századvég felé haladván lehet konfliktusok, bizonytalanságok és remények nélkül élni, alkotni. A 'kiegyensúlyozott életmód lehetőségeinek megcsappanását, a személyiség köreinek szűkülését, a technika áldásainak és átkainak hatását rezignáltan tudomásul veszi, de mindezekből még nem következik semmiféle világpesszimizmus. A költeményekben gyakran előforduló kérdőmondatok funkciója elsősorban a figyelmeztetés. Minden érték és természeti tisztaság, a személyiség szabadságának szüntelen formálása, a közösség kohéziójának erősítése, az alkotás tisztelete az egész társadalom ügye, felelőssége. A természetféltés fokozottan hangzik föl a Quo usque (hát még meddig?) című versben. Az atomsalak halmozódása, az ózonréteg fokozatos elvékonyodása, s ezzel kiszolgáltatottságunk növekedése - megannyi veszély az emberi létre. Fodor András a természetben jelentkező veszélyhelyzeteket szorosan köti a társadalmiakhoz. Ez a 'kapcsolat sem öncélú, hiszen a társadalmiban is, és a természetiben is, de az egyén fényesebb és szürkébb kapcsolataiban, szerelemben, barátságban, életben és halálban egyaránt az értékmegőrzés motívuma ismerhető meg. A költői program következetes: az egyénin túllépve, a közösségi és méginkább a társadalmi felelősségtudat megerősödését és szabályozó szerepének gyakorlattá érlelését, emelését óhajtja. 66
