Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám - Solymos Ede (közli): Vízosztás Tolnán 1945-ben

át. Csak Révai Józsefet talátam Pesten, aki semmiben sem tudott segíteni. Azt mondja: svábkérdésben nem tudok. Ismered a potsdami határozatokat, a svábokat ki kell telepíteni. Kérdezem, hogy mivel? — Azt te ott meg tudod csinálni. Ilyen alapon megegyeztünk pillanatok alatt.

Hogy lelkileg erősítsen, adott egy autót: Illyés Gyulát és feleségét, meg a később kivégzett Szőnyit vigyem le, mert riportot akarnak írni arról, hogyan osztom a földeket. Illyésék le is jöttek, és egy pár helyen mintaföldosztásokat csináltunk. Nagyon szép és tanulságos volt, de nagyon sok riasztó elemet is tartalmazott. Ezt a Honfoglalók között című könyvében meg is örökítette Illyés Gyula.

Megindult a földosztás, és kínlódtunk a svábokkal. Hol az egyik földigénylő bizottságot kellett lecsukni, hol a másikat, mert kiderült, hogy volksbundisták, később kiderült, hogy azok is, végül mindkettőt le kellett csukni. Arról volt szó ugyanis, hogy akik volksbundisták voltak, azokat ki kell telepíteni. Annál is inkább, mert tizenkétezer székelyt le kell telepíteni a kitelepített svábok helyére. Ez a kitelepítés nem volt tartós, csak időszaki összevonások, internálások történtek. Aztán a székelyek által megszállt falvakba visszaszivárogtak, és együtt élnek, míg 46-ban egy kitelepítő bizottság el nem vitte őket.

De nemcsak a földosztást kellett végrehajtanom, hanem vízosztást is. Volt egy Lencsés nevezetű — ha jól emlékszem — idősebb szovjet veterán, valamikor együtt szolgált Boros Pista bácsival Üzbegisztánban, vagy hol. Az mint a halászati ügyek felelőse, jelentkezett nálam, hogy van itt egy probléma, ami a földosztáshoz szorosan kapcsolódik. Ez a mederjog kérdése. Az a lényege, hogy a földbirtok a Duna medrében folytatódik és egy virtuális középrészen osztja ketté a Dunát. A jobb és bal parti birtokosok a meder közepéig birtokolnak. Ezen a területen rengeteg öntésterület van, és több holt Duna is a nyílt Duna mellett.

Valami háromszáz halászt említett az én területemen. De ezek nem szabad halászok voltak, hanem egy bizonyos alkalmazotti viszonyban álltak, ami az uradalmi alkalmazotti viszonynál mégis szabadabb. Tudniillik a mederjogot kibérelte egy Isgum nevezetű budapesti ügyvéd. (A tolnai Isgum halászdinasztia egyik értelmiségivé vált tagja. — S. E.) A nagybirtoknak az államosításával is fölmerült, hogy mi legyen a halászati joggal? Itt van ez a töménytelen víz. Ez most tulajdonképpen az államé lett. (Az 6700/1945. ME törvényerejű rendelet kimondja, hogy a természetes vizekben a halászati jog az államot illeti; ez egyaránt vonatkozik a magánosok és közületek parti birtokának természetes vizeire. S. E.) Most az állam mit csináljon? Ossza ki ezt a vizet a vízigénylőknek? A vízigénylők kik lennének mások, mint akik a vízből éltek, de a víz nem volt a tulajdonuk, csak béresei voltak a vízterületnek. Csak azt lehet tenni, hogy fel kell osztanunk a vizet. Ennek célszerűségét átláttam, s mivel nekem kellett döntenem, azt mondtam, hogy akkor a vízosztást is elrendelem.

De én magam, és az engem informálok — Lencsés és mások is — beláttuk, hogy ugyanakkor pillanatok alatt meg kell alakítani a halászati szövetkezeteket, mégpedig szabad társulásos alapon. Mindenki a maga vízdarabjával beszállhat, mert a földreformtörvénv is úev intézkedik a nagybirtoknál, hogy ha a földosztásban részesült cselédek önként termelőszövetkezetbe akarnak menni akPn*nagy termelőeszközöket a szövetkezetnek lehet adni, de személyi tulajdonba nem. Itt a nagyhalász a vállalkozó és a bérlő, a tulajdonában voltak a nagy kerítőhá-56