Dunatáj, 1980 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám - Halász Péter: Az egyházaskozári csángók utolsó kálváriája
ságára a számottevő árutermelés volt jellemző. Elsősorban kenyérgabonát adtak el, kenyeret ugyanis csak ünnepeken sütöttek, egyébként kukoricalisztből készített puliszkát — máiét — ettek. Ezenkívül állatokat és sok zöldséget vittek a piacra. 1941-ben, amikor a magyar állam hazahozta a madéfalvi veszedelem óta Bukovinában élő székelyeket, a moldvai magyarok közül is sokan jöttek volna, de ehhez a román állam nem járult hozzá, így csak a legelszántabbak tudtak — részben illegálisan — áttelepülni. Először Bácskába kerültek, de onnan alig néhány esztendő múlva, úgyszólván mindenüket hátrahagyva, s a frontot többször is keresztezve kellett menekülniük. A sokgyermekes székely és csángó családoknak ez az utolsó földönfutása kegyetlenül mély nyomokat hagyott az emberek emlékezetében. Ennek állít emléket Tamás Menyhért Betemetetten temetők című versében : Vánszorgó kocsik hosszú sora mentünk sehonnan valahova . . . döcögtünk sorban úttalan utakon a beszegezett ég alatt vakon amerre vitt vezetett a nyom keresztül a csont-halottakon a felsebzett répaföldeken át hol földbe nőtt az iszonyúság szürke koponyák kövekké dermedők közöttük betemetetlen temetők . . . így érkeztek a mai Magyarországra, s szétszóródtak zömmel a Dunántúlon. Letelepedésükről később belügyminiszteri rendelet intézkedett oly módon, hogy Tolna és Baranya megyékben, a kitelepített volksbundista svábok helyére kell őket elhelyezni. Mivel azonban a németek elköltözésére csak hónapokkal később került sor, jó ideig együtt, egy házban kellett élniük a székely vagy a csángó és a német családoknak. „Egyik szoba a székelyé, a másik a bundosé volt, a konyha pedig közös — írja Kopasz Gábor —, ez igen sok vitára, súrlódásra adott alkalmat. A sváb zaklatások miatt néhol olyan panaszos és tűrhetetlen volt a helyzetük, hogy kénytelenek voltak megszökni a faluból, vagy legalábbis a községből éjszakára el kellett menekülniük.” A FÖLDOSZTÁS KÖRÜLMÉNYEI Az 1945-ös földosztás Egyházaskozáron nem egészen úgy zajlott le, mint az ország más vidékein. Itt ugyanis nem a nagybirtokot osztották föl — ilyen ugyanis nem volt —, hanem a kitelepített németek földjeit. Nem a helybéli földnélküliek és törpebirtokosok voltak a földnélküliek, hanem a Bácskából menekült moldvai magyarok. A földosztás eredményeként az egyházaskozári családok 85 százaléka jutott önálló gazdasághoz. Az így kialakult birtokmegoszlás — legalábbis a környező településekkel összehasonlítva — kedvezőnek mondható: a szomszédos falvakban 54,5 százalék, a járásban 37 százalék, Egyházaskozáron pedig 35
