Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 2. szám - Szakály Ferenc: A Közép-Duna menti bortermelés fénykora
tünk. Míg Tolnán afféle révforgalom lehetett, kisebb teherbírású hajókkal, s ennek következtében kisebb űrtartalmú hordókkal, addig Bátán alkalmasint a nagyobb távolságra készülő, nagyobb hajók rakodtak meg nagyobb hordókkal. Erre utal a szegedi és a makói hajósok hangsúlyos emlegetése is. Egy török vámjegyzék szerint 1544- augusztus 30. és 1545. január 12. között Tolnán 14 790 akcse, Bátán pedig 3701 akcse borvám folyt be, vagyis a hátainak csaknem pontosan négyszerese volt. Ha ezt az arányt — jobb híján és figyelmen kívül rekesztve az időközben esetleg bekövetkezett arányeltolódásokat — más évekre is kiterjesztjük, akkor Báta 1553—54-es forgalmát 5999 hektoliterre, a tolnai és a bátai kikötő együttes forgalmát pedig 29995 hektoliterre becsülhetjük, ami 104 982 forint forgalmi minimumértéknek felel meg. Ha mármost a délkelet-tolnai borvidék kivitelét — nem számítva itt a csekélyke forgalmú dombori révet és a tolnai borok elosztásában nyilván szintén részt vevő észak-baranyai kikötőket — a XVI. század közepének egyik, valószínűleg kiemelkedően jó esztendejében közel 30000 hektoliternek találjuk, úgy a termelés összvolumenét ennek duplája, vagyis 60 000 hektoliter körül kell keresnünk. (Amiből persze következik, hogy azok az 1565—66-os adatok, amelynek segítségével fentebb megkíséreltük kiszámítani e terület egyévi termését, közepes esztendőből valók.) Ugyanezen időszakban a bortermeléséről úgyszintén híres Heves megye bortermelése így alakult: 1549: 12727 hektoliter 1576: 15 413 hektoliter 1584: 17874 hektoliter. Az 1570-es és az 1580-as években a Hegyalja 12 legjelentősebb bortermelő központjának évi termésátlaga (egy 10 éves összesítés szerint) együttesen 17 722 hektoliter volt. Vagyis: Heves megyének és a Hegyaljának összesen annyi, amennyi a délkelet-tolnai borvidéken egy közepes esztendőben megtermett, s amennyi onnan egy jó esztendőben kivitelre került. Ezek az arányok egyszersmind magyarázatot adnak a tolnai borok rendkívüli elterjedtségére is. Bár a tolnai és a bátai kikötő borforgalmi adatai önmagukban is kiterjedt — a régión messze túlmutató — felvevőpiacot sejtetnek, közel sem bizonyítják még azt a feltételezésünket, hogy a tolnai borok, akár csak részlegesen is, átvehették volna a szerémi borok középkori szerepét. Ennek bizonyítására vizsgálatunkba be kell vonnunk azokat a felettébb szórványos adatokat is, amelyekből kirajzolódnak a tolnai borral folytatott kereskedelem halvány körvonalai is. A magyar királyi fővárosból török katonai és közigazgatási központtá változott Buda és Pest rendkívül csekély mennyiségű importbort vett fel — 1571- ben mindössze 381, 1573-ban pedig 341 hordó bort vámoltak el Budán —, s úgy tűnik, megszűnt Pest borkereskedő-központ jellege is. Az a tény azonban, hogy a Buda alatt, a Csepel-szigeten fekvő nagy mezőváros, Ráckevi lakói — határuk közel s távol nem lévén alkalmas a szőlőművelésre — extraneus szőlőkkel rendelkeztek Ebesen (a szigeti urbárium szerint az itteni bortermés fele az övéké volt), mutatja, hogy az itteni bor után a Duna felsőbb szakaszain is mutatkozott érdeklődés. 2l
