Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1943-10-10 / 41. szám
214. oldal. DUNANTOLI PROTESTÁNS LAP 1943. kaláka szolgálatot és munkáját ismerteti. Vitéz Csia Sándor Máv. főorvos Fajvédelini kérdéseink és a ref. egyház címen ír igen eszméltetö cikket. Sipos Géza Géza vallástanár, a Református szentekről ad megvilágosító irásmagyarázatot. Böröczky Gábor a füleki ref. gyülekezet történetét ismerteti. Bodolay Géza a magyar cserkészmozgalom szórványmunkájáról ad kedves beszámolót. Ágoston Sándor tb. püspök Bosznia hegyei közt végzett szórványmissziójának tanulságait mondja el. Sok hír a szórványmunka állásáról, azután különböző rovatok (Tünetek, Könyvismertetés, a nagyvilág külföldi hírei, a Semmit ne bánkódjál kezdetű ének szövege és kottája, a szórványgyülekezetek beszámolója, a Lelkigondozó pénzügyei, szerkesztői üzenet stb. stb.) teszik gazdaggá ezt a számot is. A szép kiállítású folyóirat előfizetése adomány. Megrendelhető Sárvár, Ref. Lelkészi Hivatal címén. — Október 6*án lélekemelő ünnepély volt Nemesszalókon az aradi vértanúk emlékére, amely fél 9-kor kezdődött a templomban, majd 9 órakor az egész falu bekapcsolásával a hősi emlékműnél folytatódott, itt a szavalatok és énekszámok után a helyetteslelkész mondott emlékbeszédet, majd elhelyezte az emlékműre a leányok által készített koszorút és a nagyszámú hallgatóság a szép ünnepség után munkájára sietett. Í=| HIVATALOS RÉSZ |=! A belsősomogyi ref. egyházmegye esperesétől. 2370/1943. szám. K Örlevél Az egyházmegyei közgyűlés 120/1938. sz. határozata alapján kiadott számadási Vezérfonal 16. §-ban előírt termény- és szolgálmányárakat az 1944. évi költségvetés é s számadások részére, tekintettel az 1943. évi hatósági piaci árakra, a következőleg állapítom meg: Búza 1 q 33.40 P, rozs 1 q 30.80 P, zab 1 q 33.40 P, árpa 1 q 30 P, cs. tengeri 17.50 P, sz. tengeri 1 q 24.10 P, széna 1 q 10.80 P, sonka 1 drb. 20.80 P, burgonya 1 q 20.80 P, tűzifa 1 öl 105 P, bor 1 liter 2.40 P, közmunka 1 kát. hold 33.40 P, gyalog napszám 6 P, soros fuvar egy km. útra 1.50 P, az utat oda és vissza külön felszámítva. Hedrehely, 1943 október 5. Szabó Bálint _______ esperes. A tatai református egyhm. esperesi hivatalától. 1119 1943. sz. ^ Értesítés. Értesítem a Tatai ref. Egyházmegye Nagyt. Lelkipásztor Urait, hogy a Tatai Leánykor és Ifjúsági Egyesület Tatán, folyó év október hó 24-én, d. e. 10 órai kezdettel, leányok és fiuk részére, ifjúsági napot rendez. Felkérem egyházmegyénk ifjúsági és leánykori vezetőit, hassanak oda, hogy minden gyülekezetből jelenjenek meg fiaink és leányaink az Ifjúsági Napon, hogy egymással találkozva, nevelkedjenek Abban, aki a Fő, az Ur Jézus Krisztusban ! „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszak!“ (Ef. 5:16.). Részletes programmot minden lelkipásztor meg fogja kapni. Szomód, 1943 október hó 7. Kiváló tisztelettel: Leőke Károly esperes. A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. 1012/1943. sz. E elhívások. A m. kir. nemzetvédelmi minisztérium kiadványát a terménybeszolgáltatási rendelkezések minél eredményesebb végrehajtása érdekében a lelkipásztori hivataloknak rendelkezésére bocsátottam. Püspök Ur 3495/ 1943. sz. felhívása alapján kérem lelkipásztor testvéreimet, hogy a templomon kívül a hívekkel való beszélgetés során az ország jövője szempontjából rendkívül nagy fontosságú terménybeszolgáltatás becsületes végrehajtását a nyomtatványban foglalt érvek felhasználásával támogassák. 1013/1943. szám. Az * Adatgyűjtőivel a nem református közép- és középfokú iskolák és egyéb szaktanfolyamok, illetve intézetek vallásoktatásának ellenőrzéséhez 2—2 példányban az illetékes lelkipásztori hivataloknak szétküldöttem. Kitöltve egyik példány a gyülekezeti vallásoktatás céljait szolgálja, a másik példány Szilassy Sándor egyházmegyei vallásoktatási szakelőadó úrhoz (Magyarbarnag, u. p. Nagyvázsony, Veszprém m.) küldendő el, az iskolai év megnyitásának eltolódása miatt nem október 31-ig, mint a nyomtatványban van, hanem ez évi november 15-ig, hogy az egykázmegyei vallásoktatási szakelőadó ur azokat feldolgozva haladéktalanul beküldhesse az egyházkerületi vallásoktatási szakelőadó úrhoz, hogy ő december 1-ig a konventre beküldendő egyházkerületi vallásoktatási jelentéshez mellékelhesse. 1015,1943. szám. Az Adatgyűjtőivel a nem református elemi népiskolák, gazdasági továbbképző iskolák és az iparos, illetve kereskedőtanoniskolák vallásoktatásának ellenőrzéséhez az illetékes lelkipásztori hivataloknak 2—2 példányban szétküldöttem. A teendők az előbbi, 1013/1943. számú felhívásomban foglaltak szerint teljesítendők, azzal a különbséggel, hogy az egyházmegyei vallásoktatási szakelőadó úrhoz beküldés határideje, ahol a tanítás rendes időben megkezdődött, október 31, ahol pedig a tanítás november 3-án kezdődik, november 15. 1033/1943. szám. A veszprémi missziói kör kötelékébe tartozó lelkipásztortestvéreimet felhívom, hogy a lemondás folytán megüresedett missziói köri elnöki tisztségre a presbitériumok szabályszerű szavazatait hozzám f. évi november 10-ig beküldeni méltóztassanak. (Konventi missziói szabályrendelet 39., 41. §.) Alsóörs, 1943 október 4-én. Szűcs József esperes. Csetényi ref. egyház presbitériuma iskolájánál lemondás folytán megüresedett II. sz. tanítói állásra a Néptanítók Lapja f. évi okt. 1. számában közöltek szerint pályázatot hirdet. Határidő e lap megjelenésétől számítva 14 nap. Pályázatok Lelkészi Hivatal Csetény címre küldendők. > Pápa, 1943. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Mórocz Zoltán