Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-09-02 / 35. szám
Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1923. évi 35. számához. (I. évf., 1. sz.) BEL MISSZIÓ Rovatvezető: Dr. Vass Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő. „Kezdem pedig az egyházzal: amelynek kebelébe akarja Isten gyűjteni fiait, nemcsak azért, hogy annak segítségét és szolgálatát vegyék igénybe addig, mig csecsemők és gyermekek, hanem hogy az egyház az ö anyai gondozásával igazgassa őket, míg fel nem serdülnek s míg végre hitüknek célját el nem érik. Ezt a két dolgot ugyanis, mivel Isten összekötötte, szétválasztani nem szabad, úgy hogy akiknek Isten atyjuk, azoknak az egyház legyen anyjuk; és pedig nemcsak a törvény alatt, hanem Krisztus eljövetele után is, amint arról Pál tanúskodik, ki azt mondja (Gál. 4:26), hogy mi az új és mennyei Jeruzsálemnek vagyunk a fiai.u Kálvin. Előszó. A kétségbeejtően csendes magyar éjszakába búsan búg bele a magyar református egyház elárvult harangja. Jelzi, hogy még nem halt meg minden. Hirdeti, hogy a sötétség felett hivogatóan int felénk a világ világossága. Mire való ez a sötét magyar éjszaka ? Arra hogy magunkba szálljunk, hogy megvizsgáljuk lelkiismeretűnket, megkeressük önmagunkat. Arra, hogy a kioltott világosság helyett ki nem oltható örök világosságra bukkanjunk. A magyar éjszaka méhében megmozdult már a magyar nappal hajnal gyermeke. A Szentiélektől fogantatott ez a gyermek. Az Istennek Szentlelke meghallgatta a mi fájdalmas nyögésünket, belelépett a mi siralmasan fejvesztett életünkbe és igér nekünk hajnalhasadást, feltámadást, új életet. Az ébredés szelei zugnak végig az összetört magyar szivek felett. Szelek viharzása tisztára söpörte előttünk a Szentlélek lábanyomait. Előttünk az út. S az ébredés harsonája hangzik: ébredj fel, aki aluszol! Ki látná meg ezeket a lábnyomokat, ki hallaná meg ezt a kiáltást, ha nem mi, akik hiszünk a Szentlélek vezetésében, megvigasztaló és ébresztő erejében ? Ki menne neki a hajnalhasadásnak, ha nem mi, akik tudjuk, hogy jön a nappal, mert az Úr országolni akar ? Ki ölelné keblére az ébredés hajnal*gyermekét, ha nem mi, akik egy nagy ébredésnek vagyunk elkábult, de már ébredező gyermekei? Ki öltözné fel a hajnal sugárözönét, ki menne segítségére a világ világosságának, hogy elűzze a magyar éjszaka homályát, ha nem mi, akik hivatott éjszaka törők, sugárkéve hordozók, világosság fiai vagyunk ? Ki segítene Istennek talpra állítani a magyar hazát, ha nem mi, akiket annyiszor felhasznált már erre a kegyelmi munkájára ? Nekünk meg kell látnunk az Úr lábanyomait: Ő cselekedni akar. Nekünk meg kell értenünk az Úr szavát: Ő velünk akar cselekedni. Nekünk meg kell éreznünk az Ő Szendéikét: Ő bennünk akar ébredést teremteni. Soha sorsdöntőbb pillanatot nem élt át a magyar református egyház. Dicsőségesebb feladat sohase állott előtte. Megértjük-e, hogy az idő betölt? Érezzük-e a felelősség rettentő súlyát? Lelkiismeretünk zúgó hullámai hajtanak-e minket cselekvések felé? Hogy a jelen el nem veszett, az csak azért történt, hogy a jövendőnk el ne vesszen. Ha nem értjük meg az idők jeleit, ha elveszítjük a jelent, elveszítjük a jövendőt is. Cselekednünk kell. Oly világosan szólt az Úr, hogy nem tehetünk mást. Nem érünk rá másra. Nem érünk rá rekriminálni. Ha átkot szórnánk azokra, akik — úgy véljük — sokat mulasztottak előttünk, közben meg lehet, hogy mi még többet mulasztanánk, mert nem figyelnénk az Úr szavára amelyik nem azt mondja, hogy elődeinknek mit kellett volna végezniük, hanem azt, hogy nekünk most mit kelljen cselekednünk. Nem érünk rá vitatkozni. Ahol cselekedni kell, ott csak egy feladat van: dolgozzunk. Csak egynek van becse előttünk: a munkának. Ha megállunk az érett gabonatábla végén és vitatkozunk a fölött, hogy melyik szélét kezdjük el, ha argumentumul egymás ellen fordítjuk sarlóinkat, a gabona, amit az Isten napja megérlelt, kihull és mi szalmát csépelhetünk . . . éhesen maradunk. Dunántúl tradíciója a csendes munka,. Egyházkerületünk története dolgozó emberek története. Itt nem hadakoztak pártok és irányok. Egy mindent egybefoglaló cél egyenlítette ki mindig az ellentétes nézeteket. Itt nem szerették a szalmacséplést. Míg pl. másutt vitatkoztak a presbitérium felállítása fölött, itt megcsinálták, kipróbálták. Innét mindig jótékony, lecsendesítő szellő áradt a magyar református egyházban itt-ott felemelkedett hullámok felé. Ez a föld nem a szélsőségek hazája. Ez a levegő nem kedvez a civakodó temperamentumoknak. Itt a józan, aktiv kálvinizmus szele fú. A harcot csak egy helyen ismerjük : a vállvetett munkában. A mostani megújulás számára is munkás csendben, Dunántúl adta jó előre a nagy
