Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-30 / 44. szám
382. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. Tanítóválasztások. Losonczon tanítónővé Dobó Vilma kisasszonyt; Szokolyán Cseh Pétert Háromszékmegyéből; Tósokon ifj. Cserkuthy Sándort választották meg. Helyreigazítás. E b. lap 42. számában az egyházker. értekezleten tartott felolvasásomról egy kis tévedés, vagy sajtóhiba csúszott be. Nevezetesen én nem a szocializmusról, hanem a szociológiáról tartottam felolvasást. A szocializmusról, s ennek bírálatáról szóló részlet úgy foglalt helyet a felolvasás keretében, myit egyik szociológiai irány nak gyakorlati megnyilvánulása. Bár az idő rövidségéhez képest csak futólagosán ismertettem a főbb szociológiai irányokat és elveket, a szociológia lényegét és megrajzoltam a saját álláspontomat, mely nem más, mint a Krisztus tanításán nyugvó keresztyén társadalomtudományi felfogás, melyet szerény véleményem szerint sem túlhaladni, de még csak megközelíteni sem képes semmiféle más elmélet és gyakorlat. A felolvasás egyébként részlete egy „Keresztyén társadalomtudomány“ c. legközelebb sajtó alá rendezendő műnek, melyből mutatványokat lapunkban is mindenesetre fogok közölni. Szűcs József. Az iskolák a gyermekszanatoríumért. A „Gyermekszanatórium Egyesület“ Ö Fensége Hohenberg Zsófia hercegnő legmagasabb védnöksége és gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter kormányzata alatt arra törekszik, hogy segítséget nyújtson ama szenvedő, szegény beteg kisdedeknek, akik most évről-évre ezer és ezer számra elpusztulnak kellő ápolás hiányában. Nincs a világon irgalmasság szebb és meghatóbb, mint amely a szegény beteg gyermekek ágya fölé hajlik ! Ezen magasztos feladat érdekében fordul most segítségért a nemzet mindig hű és önzetlen munkásaihoz : a nemzet nevelőihez a gyermekszanatorium kormányzósága. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium engedélye alapján most gyűjtés folyik a tanulóifjúság körében, hogy a szegény gyermekek szanatóriuma mielőbb megépíthető legyen. Ez úton is azzal a kérelemmel fordul a Gyermekszanatorium kormányzó tanácsa a városok közönségéhez és főleg a tanulóifjúsághoz, hogy néhány fillérrel a gyermekszanatoriumok létesítéséhez hozzájáruljanak. A gyűjtött összeg feltüntetésére szolgáló iveket a tanintézetek tanárai és tanítóitól lehet átvenni. Minden fillér, mellyel a Gyermekszanatoriumot szolgálja, örömet és áldást fog fakasztani. A Magyar Iskola-Egyesület bélyegei. Két hónapja annak, hogy a fővárosi nagyobb tőzsdék, valamint az ország összes könyv- és papirkereskedéseinek kirakataiban feltűntek azok a művészi kiállítású bélyegek, amelyeket több fürdő, természeti szépség látképével,, nehány kiváló műalkotás képével, két fillér árban kibocsátott a Magyar Iskola-Egyesület. Amint értesülünk, ez a két hónap szinte nem várt eredményt mutat fel, nemcsak az apró diáksereg bélyeggyüjteményeibe kerültek bele a bélyegek, amelyeket nehány lelkes kereskedő-cég számláira is ráilleszt, de a nagyközönség vásárló kedve is olyan arányban jelentkezett, ami nálunk eddig alig volt tapasztalható hasonló esetekben. Ezrével kerülnek naponta a postaszekrényekbe olyan levelek, amelyek hátlapját ezek a valóban szép bélyegek zárják le, jeléül annak, hogy egyrészt a mi közönségünk tud lelkesülni minden nemes, kulturális cél és a magyar nyelv terjesztésére irányuló törekvés támogatásáért, másrészt a művészies munkát is tudja értékelni. Az egyesület bélyegei Pápán Kis Tivadar és Wajdits Károly könyvkereskedésében kaphatók. Nem panaszkodunk mell-, izületi és torokfájdalmak miatt, bennünket gyulladások, szivdobogás, nehéz légzés, szemgyengeség, fülzúgás, influenca, idegfájdalmak, remegés, testi gyengeség stb. nem gyötörnek, mi ilyenek ellen Feller-féle „Elsafluidot“ használunk. Próbatucatja bérmentve 5 korona. Gyomorbajok, veseégés, görcsök, étvágytalanság, székrekedés, emésztési zavarok ellen mindig biztosan segítenek a Feller-féle hashajtó „Elsapilulák“. 6 doboz bérmentve 4 korona. Rendelje mindkét szert a készítő Feller V. Jenő gyógyszerésznél, Stubica, Centrale 126. sz. (Zágrábmegye). Egészségünket csak akkor tudjuk, amikor már elvesztettük. Ám az okos ember nem várja be elvesztőt és főleg az ilyen járványos időben már előre gondoskodik, hogy háza sohase legyen egy palack Esterházy cognac nélkül. Ahol pedig ezzel élnek, oda kolera be nem férkőzik soha. A magyar királyi államvasutak téli menetrendje Í9Í0—\9\U évre* A magyar királyi államvasutak vonalain és az általuk kezelt magánvasutakon folyó évi október hó 1-tól a téli menetrend lépett életbe, mely a nyári menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tartalmazza: A Budapest keleti pályaudvar —Bruck—Királyhidai vonalon : A Budapestről délután 5T5 érakor Győr felé induló gyorsvonat, illetve az ehhez csatlakozó Győrről este 8T0 órakor induló személyvonat Bruch --Királyhidán Wien felé nem nyer csatlakozást. — Koérberek megállóhelyen az összes személyszállító vonatok meg állása meg8züntettetett. A Pozsony —Lipótvári vonalon : A reggel 5*45 órakor Pozsonyba érkező személyvonatnál Nagyszombat és Pozsony között az egy útra szóló szomszédos forgalmú menetjegyek használata kizáratott. Az Érsekújvár —Németprónai vonalon : A Nagybélieztől Nyitráig személyszállítással közlekedő délutáni tehervonat csak Nagytapolcsántól Nyitráig szállít személyeket. A Győr—Fehringi vonalon : A Czeíldömölkrol reggel 7-18 órakor Pápáig személyszállítással közlekedő tehervonat helyett egy új személyszállító vonat helyeztetett forgalomba, mely Czelldömölkről reggel 5*46 órakor indul és Pápára reggel 7-30 órakor érkezik. A Pozsony újváros—Szombathelyi vonalon: Pozsonyújvárostól délelőtt 8 órakor — a munkaszünetes napok kivételével — naponta egy tehervonat személyszállítással közlekedik Ligetfaluig, ahová a vonat délelőtt 8*13 órakor érkezik.