Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-19 / 29. szám

489 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 490 A barsi egyházmegye közgyűlése. A báréi egyházmegye f. hó 7-én tartotta meg rendes közgyűlését Léván. A kevés számú tárgysoro­zatbél mindenki azt következtette, hogy a gyűlés rövid ideig fog tartani s délben, a jól végzett munka tuda­tában, nyugodtan távozunk a templomból, ahol gyűlé­seinket — más helyiség nem állván rendelkezésünkre — tartani szoktuk, az ebédhez, folytatni tovább az eszme­cserét, többé nem kötött formák között, de szabadon. Azonban d. u. 1 óra is elmúlt és az ügyeknek egy­­harmad részét se tárgyaltuk le. A kívánatosnál nagyobb érdeklődéssel, tűzzel, elevenséggel és több beszéddel lettek tárgyalva az ügyek ; egészen tiszta, világos, a törvény szavai szerint kétséget nem tűrő dolgok is óra­hosszat foglalkoztatták a gyűlés tagjait, no meg most innen, majd amonnan került elő egy-egy újabb ügy, igy dél helyett esti 7 órakor végződött be gyűlésünk. Az ügyrend által előirt teendőket elvégezve : 1. Gondnok ur megemlékezett a két püspöknek, dr. Bartók Györgynek és Kiss Áronnak elhunytáról. Az egyetemes református egyházat ért ezen veszteség felett fájdalmunknak, részvétünknek jegyzőkönyvünkben is kifejezést adtunk. 2. Gondnok ur jelentette, hogy az erdélyi kerület püspökét megválasztotta s a választás Kenessey Bélában oly egyénre esett, kinek múltja biztosítékot nyújt e szép állás méltó betöltésére. 3. Ugyancsak gondnok ur felhivta közgyűlésünk figyelmét a legközelebb kibocsátott pápai enciklikára, s indítványozta, hogy egyházmegyénk tegye magáévá főtiszt, püspök urnák a főrendiházban folyó évijunius hó 10-én tartott beszédében kifejezett hazafias aggodal­mait s feliratban forduljon a kerületi közgyűléshez, hogy a kormány figyelmét hívja fel azon veszedelemre, mely hazánkat s törvényes intézményeit ez enciklika által fenyegeti és ha a kath. főpapság, hazafias érzület­től áthatva, X. Pius pápát ezen enciklikájának vissza­vonására akarná birni, ezen szándékában teljes erejével támogassa, ha pedig erre nézve kísérletet nem tenne, maga a kormány tegyen lépéseket az iránt, hogy a ki­rályi placetum alkalmazásával e bréve érvénye meg­­akadályoztassék. Igen természetes, a közgyűlés készség­gel hozzájárult ez indítványhoz. 4. Következett az esperesi jelentés tárgyalása, melyet általánosságban elfogadott a közgyűlés, de el­fogadta indítványait is, melyeknél fogva : a Léván lé­tesíteni szándékolt „Tanítókbáza“ javára egyházmegyénk 100 koronát ad közpénztárából; Kulifay Gyula elhunyt lelkész emlékezetét megörökítjük jegyzőkönyvünkben s a család iránti részvétünknek jegyzőkönyvi kivonatban kifejezést adunk; a lévai hitoktatói állás szervezését megsürgetjük ; örömmel vesszük tudomásul az aranyos­­maróti fiókegyház megalakulását s azon áldozatkészséget, melynél fogva Léván 4000, Alsószeosén 3b7, Ujbarson 180, Nagysallóban 535, Kissáróban 152, Szódón 104, Mikolán 155, Zselizen 152, Vezekényen 121, Ágón 111, Nagyölveden 323, Kétyen 117, Zalabán 218, Tergenyén 128, Nagypeszeken 444, Fegyverneken 281, Füzes­gyarmaton 100, Boriban 366, Garamszentgyörgyön 146, Nagyodon 425 koronát adtak a hívek Isten dicső­ségére. 5. Akuos Lajos aljegyző, Varannay Sándor gyá­­moldai-, Csekey Dávid közpénztárnok, Tóth István, Rácz Lajos, Nagy Barna tanítók letették az esküt. 6. A misszióügyi bizottság jelentése kapcsán ki­mondotta a közgyűlés, hogy követelnünk kell a szór­ványok gondozásáért a lelkészek díjazását s mivel még a selmeozi misszió ügye eldöntve nincs, ragaszkodnunk kell a már elfoglalt állásponthoz s kérni annak a lévai hitoktatói állással együttes szervezését. 7. Előterjesztetett a tanügyi bizottság jelentése. E jelentés szerint a tanügyi bizottság foglalkozott a kér. tanügyi bizottság népiskolai tantervjavaslatával s azt kevés módosítással elfogadhatónak tartja. Lénye­gesebb módosítások lennének : a) a hit- és erkölcstan­nál az ó- és uj-szövetségi történetek között kapcsolatról kell gondoskodni ; b) a történetnél bevezetés szükséges, mert a történelem nem Augusztus császárnál kezdődik; c) az énektanításnál a Pethes-féle javaslat alkalmazha­­tóbb ; d) kivihetetlen, hogy az osztatlan népiskola taní­tója heti 39 órán tanítson, akinek még ezenfelül heti 5 órán kántori teendője van. Indítványai közül lénye­gesebbek a következők : A „mezőföldi imák“ helyett a kornak megfelelőbb imák készítéséről kell gondoskodni ; az iskolai mulasztásokkal szemben a jegyzőktől erélye­sebb, lelkiismeretesebb eljárást kell követelni; a kör­felügyelőket figyelmeztetni kell, hogy necsak az iskolák belső életére figyeljenek, de a közegésségügyi és cél­szerűségi kívánalmakra is ; a felszerelés teljességére kiváló gond fordítandó; az iskolák padlózatát éven­ként kétszer pormentesítő olajjal kell mindenütt be­vonni. Ez indítványok is határozati erőre emeltettek. 8. A számvevőszék jelentése került tárgyalás alá. Az egyh. számadások mind rendbe levőknek találtattak, azonban panaszként említette fel a számvevőszók, hogy amennyiben pótlást vagy felvilágosítást kér a lelké­szektől, azt nem kapja meg. Esperes is éppen ilyen panasszal állt elő, említette, miszerint hatszor is kell Írni ugyanazon tárgyban egyik-másik lelkésznek, s még sincs eredmény, engedélyt kért tehát rendbírság alkal­­mazhatására, amit a közgyűlés meg is adott. Esperes indítványára elhatározta még a köz­gyűlés, hogy a költségvetések a számvevőszék által vizsgáltassanak felül, a rovatos 2.-ik példánya az ő kezeik között legyen, mivel a számadások csakis ezek alapján vizsgálhatók meg. 9. Mint fontos tárgy az ORLE javaslata került napirendre. Az I. 1—2. alatti pontokba foglaltakhoz hozzájárult a közgyűlés, azonban a II. szám alatti javaslathoz már nem. Erős vita keletkezett az előadó jegyző indítványa folytán, aki ily alakban nem tartotta elfogadhatónak az ORLE javaslatát. Azt érdekeinkre nézve károsnak, önkormányzatunk megölőjónek jelezve a következő ellenindítványt terjesztette elő elfogadás

Next

/
Oldalképek
Tartalom