Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-25 / 12. szám

205 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 206 az iskolából. Megérdemlik, hogy nevüket együtt emle­gessük, mint az erős kötelességérzet példáit s méltók reá, hogy szivünkbe zárjuk emléküket örökre, mint jó kartársét és szeretett tanítványét! — A liomokbödögei ev. ref. egyház új harang­jainak Antal Gábor püspök úr által ma d. e. való föl­avatása alkalmából ünnepélyt, s az egyház harang­alapjának növelésére pedig április 16-án husvét második napján az iskola udvarán zártkörű táncmulatságot tart. — A nagykőrösi ev. ref. egyház hívei a Filó Lajos halálával megüresedett egyik lelkészi állásra Tóth Sándor bácsfeketehegyi lelkészt hivták meg. — A húsvéti szünidő főiskolánkban ápr. 9-től 21-ig tart. A legációválasztás ápr. 6-án d. u. 4 órakor lesz. — Lelkészi székfoglaló. Kedves ünnepély szín­helye volt f. évi március hó 18-án a belső-somogyi ev. ref. egyházmegyébe kebelezett Somogy-Viszló. E napon foglalta el a nevezett egyházközségben lelkészi állását a meghívás utján egyhangú lelkesedéssel megválasztott Kis Tamás, volt hetesi lelkész. 13-án este várta s fogadta őt a szulimáni állo­másnál a községi és egyházi előtjáróság. Gyönyörű látványt nyújtott a fáklyás kiséret s a nemzeti lobogók hosszú sorban vonuló ifjak bandériuma. Megérkezvén Viszlóba, a lelkészlak előtt Boross István tanító üdvözölte az egyházközség nevében a várva-várt lelkipásztort, ki az impozáns módon nyilvá­­nunlt szeretet s ragaszkodásért meghatva mondott kö­szönetét hiveinek. Templomi kathedráját 18-án, vasárnap délelőtt — a gyülekezet közéneke s az egyházi énekkar üdvözlő éneke után — Jelenések könyve III-ik részének 18-ik verse alapján tartott nagyhatású beköszöntő beszédével foglalta el. A szép imádságot s mély benyomást keltett remek beszédet a helyből és vidékről összesereglett nagyszámú hallgatóság mindvégig feszült figyelemmel hallgatta. Rövid értesítésemet azzal a megjegyzéssel zárom be, hogy amely papot hívei ilyen meleg szeretettel vár­nak, ekkora lelkesedéssel fogadnak s ünnepelnek : szép reménynyel foghat munkájához. Kisérje is működését Isten áldása, hogy ne osak most, de évek múlva is el­mondhassa az írás szavaival: „Az én terhem könnyű, az én igám gyönyörűséges!“ B. I. — Lelkószváltozás. Csikós Péter lelkésztársunk Pálfáról (Tolnám.) Falubattyánba (Fejérm.) költözött. — Uj segódlelkészek. Főtiszt, püspök úr engedélyt adott, hogy Juhász Pál papnöveudék Nagysallóra, Kis Zoltán pedig Dudarra mehessen ki segédlelkészuek. Kerü­letünkben még mindig érezhető a káplánhiány. — Bocskay István arcképét a Franklin-Társulat elkészítette ; szétküldése már megkezdődött. — A budapesti ref. egyház Szász Károly és Papp Károly emlékére ma este 6 órakor ünnepélyt tart a kö­vetkező sorrenddel: 1. Kezdő ének. 130. dics. 1. v. 2. Rendes ének. XC. zsolt. 1—2. 3. Ima. Petri Elek lelkész. 4. Theologusok karéneke. 5. Emlékezés. Irta és felolvassa : dr. Szabó Aladár lelkész. 6 Végének. 164. dics. 6. v. ! — Egyházi közgyűlés. A komáromi ev. ref. egy­ház f. hó 18 án tartotta meg évenként szokásos köz­gyűlését. Főtárgy volt a zárszámadás jóváhagyása és az 1906. évi költségvetés elfogadása. Az egyház bevétele 1905-ben 23452 K 81 fill., kiadása pedig 20639 K 03 fillér volt, így a maradvány 2813 K 78 fill. Az 1906. évre előirányoztatott 22997 K 60 fill, szükséglet, amely összeg fedezetéül szolgálni fog az egyház rendes bevé­telein felül 7723 K 84 fill, egyházi adó. Az egyházi adó a múlt évi 18°/0-ról l5°/0-a száll le. A közgyűlés az előterjesztéseket egyhangúlag elfogadta. — Ünnepély. A komáromi ev. ref. ifjúsági egy­let f. hó 15-én nagy számú közönség jelenlétében haza­fias ünnepélyt rendezett. A Hymnus eléneklése után Konkoly Thege Béla elnök szép beszédben, lelkes sza­vakkal nyitotta meg az ünnepélyt, majd Rozs Lajos elszavalta a „Talpra magyar“-t. Az I. énekkar szépen sikerült éneke után Fülöp Zsigmond e. jegyző tartott hatásos felolvasást a nap örök emlékű eseményeiről. Pongrácz Sándor szavalata és a Szózat eléneklésével végződött az ünnepély. — Főiskolai takarékpénztár létesítésén fáradoznak a debreozeni ev. ref. főiskolával kapcsolatban. A taka­rékpénztár tervezetét dr. Bartha Béla selmeczbányai főisk. tanár dolgozta ki s az illetékes tényezők legna­gyobb elismeréssel szólnak róla, ha megvalósítja az egyházkerület, fokozódni fog a főiskola jövedelme. A főiskola egyik földbirtokáért 1,200.000 koronát ígértek, mely ár az eddigi jövedelemnél évi 33000 korona több­letet jelent a főiskolára nézve. Boldog iskola, melynek ily jövedelmi forrásai vannak ! . . . A noszlopi ref. nőegylet saját pénztára javára, f. hó l8-án az 1848. márc. napok 58. évfordulója alkal­­kalmából minden tekintetben jól sikerült emlékünnnepélyt rendezett. Az ünnepély műsora volt: 1. Ünnepi beszéd. Tartotta ifj. Szekeres Mihály lelkész. 2. „Talpra magyar !“ Szavalta Böjthe Lajos. 3. „Megjöttek a huszárok.“ Vígjá­ték l felvonásban. 4. „Tavasz elmult“, „Hymnus“. Éne­kelte a vegyeskar. — A közreműködők, különösen a víg­játékban szereplők valamennyien derekasan megállották helyüket s oly kitünően oldották meg feladatukat, hogy a közönség nem győzött tetszésének eléggé kifejezést adni, gyakori szives tapssal jutalmazván őket. Bevétel volt a mérsékelt helyárak mellett is 164 K 20 fill. Jellemző, hogy mig a községünkben levő izraelita 3saládok az ünnepélyen vaíamenyien megjelentek, addig a rom. katholikusok tüntetőleg távol maradtak, mert a fele­kezeti türelmetlenségről ismeretes Szauter Ignátz noszlopi olebános a templomi szószékről hívta fel híveit, hogy a kálvinista ünnepélyen megjelenni ne merészeljenek, mert különben ő vele gyűlik meg a bajuk. — Szomorú dolog, iogy egy plebánus ennyire meg tud feledkezni a krisztusi izeretetről ; de még szomorúbb, hogy a kath. hivek még ‘ téren is követik papjukat. Sz. M. SZERKESZTŐI ÜZENET. M. L. V. Megkaptam, köszönöm. Ebbe a számba nem fért be. A jövő szám hozza. A hibát kiigazítottam. — Cs. I). M. Ki van szedve, a jövő számba jönni fog. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főműnk atárs : Faragó János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom