Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-13 / 33. szám
523 UNANTULI PROTESTÁNS LAP 524 megírjam azt, a mit megírtam. És a mit írtam, az uto’só betűéig ma is aláírom. Kijentem azonban, hogy én nem csak a felemlített 4 tanító után ítéltem. Hiszen megemlíthettem volna, hogy midőn, telve idealizmussal, az életbe kiléptem, első működésem színhelyén ref. olvasókört s énekkart alapítottam s a tanítót a belépésre felkértem, ez azt felelte : majd ha jár vele fizetés. Megemlíthettem volna, hogy 2 év óta 2 olyan ev. ref. tanítóval volt dolgom saját gyülekezetemben, a kik nem tudtak elénekelni egyetlen egyházi éneket. Megemlíthettem volna, hogy egyházmegyénkben csak a közel múltban — bármily nagy tanitószükség van is — négynek lett ajánlva, bogy pályázzék máshova. Ilyen tapasztalataim után Írtam én ezt, hogy bajaink fó'oka: tanítóink legnagyobb részének egykáziatlansága. Midőn tehát a felemlített példákkal tiltakozni akartam egyrészről nemcsak a tisztán kollégiális felügyelet és ellenőrzés, hanem még az általánosságban nagy hangon emlegetett tanítói szakképzettség ellen is; másrészről az ev. ref. tanítói kar jobbjainak figyelmét akartam felhívni arra, hogy az a tisztelet és becsülés, amelyet ők kivivtak veszélyben forog; a kontárok aláássák, s ha igy megy, a testület helyett csak a személyeknek adatik; értekezleteiken, gyűléseiken igyekezzenek reájuk hatni s lelkökre kötni, hogy nem a gyülekezet van ő érettük, hanem ők a gyülekezetért. Azt tudtam, hogy megvan Írva a Préd. könyv 10. r. 5. v. A ki a gyepüt megbolygatja-, megmarattatik a kígyótól. De azt is tudtam, hogy a Péld. könyve 9. r. 8. v. meg igy hangzik: Fedd meg a bölcset és szeret tégedet. Olvastam Jób könyve 14. r. 4. versét, hogy Kicsoda tehet tisztát a tisztátalanból ? Senki sem! De nem kerülte el figyelmemet a 19. r. 28. verse sem, a mely szerint: nektek inkább azt kellene mondanotok: miért gyűlölnénk ötét? holott a hit dolgának gyökere legyen én bennem. Megvallom tehát, hogy elhatároztam, hogy sem Végh I. sem Darab Lajos czikkemre adott válaszái’a nem reflektálok. Hiszen sem kedvem, sem időm nincs arra, hogy üres szalmát csépeljek. Különben is Yégh Istvánnal, mint a lelkészi karral szemben elfogult emberrel, a kinek válasza is az előbbi tónusban van Írva, tovább szóba állani nem óhajtottam. Legfeljebb az általa sokat emlegetett egyháziasságára vonatkozólag a Péld. könyve 27. r. 2. versét ajánlottam volna figyelméb, mely ezt mondja: Dicsérjen meg téged a kívül való ember és nem a te szád, az idegen, nem a te beszéded. Darab Lajosnak körülbelül ugyan ilyen ■okokból nem óhajtottam válaszolni. Midőn azonban e lap 31. számában Száz Perencz tanító ur is — a kit nem tudnám megmondani, mint embert vagy ref. tanítót becsülök s tisztelek-e inkább -— elitéi engem : akkor erkölcsi köteRségemnek ismerem — elmerem mondani: több helyről nyert informáczióim alapján — a lelkészi kar elhatározását tádomásul adni. Teszem pedig ezt úgy, mint a magyar közmondás szól: mondom a szomszédnak, hogy a komám értsen belőle. Ref. egyházunkban az iskola az egyház testéhez tartozik ! Tanítóinktól tehát elvárjuk és megköveteljük, hogy becsülettudó, jó kálvinisták kerüljenek ki kezeik alól. A kié az iskola, azé a jövő! Megköveteljük tehát hogy az életnek valláserkölcsi alapon neveljék a gyermekeket. Az idők bennünket lelkészeket fokozott tevékenységre hívnak! Megköveteljük, hogy munkánkban egyházunk szeretető iránti kényszerítésből segítségünkre legyenek. „Az iskola én vagyok“ mondja a tanitó; a gyülekezet én vagyok“ mondja a lelkész Végh István szerint. S ha az egyén értékének huzamosabb idő alatti érvényesülését nézzük: igaza van. Mivel azonban az iskola a gyülekezet szellemi és valláserkölcsi alapvető intézménye: mi ezen intézeteket irányitani s igazgatni fogjuk, hogy földszintre ne kelljen építenünk. Az állam ereje a hadsereg! Az anyagot kiképzik az altisztek. Ha kiképzésben hiány van, a tiszt megadja informáczióját, utasítását, hogy a sereggel szégyent ne valljon s ha kell az helyét megállja! A hol a szükség kívánja, mi is informálni fogjuk a tanítókat s megfogjuk mondani hogyan és miként készítsék a növendékeket, hogy olyanok legyenek, mint a 144-ik zsoltár 12. verse megkívánja, s e tekintetben figyelmébe ajánljuk mindenkinek a Péld. könyve 18. r. 9. versét, mely azt mondja: A ki lágyan viseli magát az ö dolgában, hasonló a tékozló fiúhoz. A kinek ez a felügyelet nem tetszik, az ne vándoroljon kerületről- kerületre, egyházmegyéről- egyházmegyére, hanem menjen állami vagy községi iskolába: nem álljuk útját. Majd ott a községi jegyző vagy botos ispán iskolaszéki elnökben feltalálhatja ideálját: a szakképzett felügyelőt. A mi az én kedves Száz Perencz bátyámnak azon megjegyzését illeti, hogy a tanítói kar legnagyobb részének diogenesi hordója a ref. iskola: erre csak egyet ajánlok becses figyelmébe, hogy olvassa el a közelebbi konventi jegyzőkönyvet s megfogja látni, hogy 7 ref. lelkész van olyan, a melyiknek nincs 100 (mond egy száz) s 600-on felül van olyan, a melyiknek nincs 400 irt évi fizetése! És lássa azok azért akádémiát végeztek és legalább is 2 oklevelet szereztek, sőt egy némelyike külföldi egyetemeken járt. Mondja meg mi lenne a magyar ref. egyházból, ha ezek mind Diogenest emlegetnék ? Hallott-e valaki ezektől panaszt és jajszót ? Legföllebb a viszonyokat ismerő kartársaktól! Egy lat egyház- és vallásszeretet Uraim s ugyanannyi idealizmus, a melyért tudjatok küzdeni; Jób könyve 8. r. 9. verse szerint: Tekintsetek a régi időbeli emberekre és készítsétek magatokat a mi régi eleinkről való kérdezkedésre, ezt kívánjuk mi s szeretett egyházunk virulni fog. ügy legyen ! Bállá Endre, ref. lelkész. *) *) Bállá ur e «Végszavával» a vitát bezárom, a mi tagadhatatlanul hosszúra nyúlt már. A lelkészek közül 4, a tanítók részéről 5 egyén fejtette ki véleményét. Bármennyire szerettem volna-, hogy a vitatkozó felek egymást megértvén, röviden végezzenek: a vilát eddig mégse zárhattam be. Úgy véltem, hogy ami orvoslandó bajt egyházi életünkben lelkészek és tanitók észlelnek s a miről otthon, magok közt gyakorta tanakodnak, meg kell engedni, higy arra nyilván is rámutathassanak. Anyaszenlegyházunk romlását nem lehet gyógyítani hazugsággal, mondván: békesség, békesség — ha nincs békesség. (Jer. VI. 14.) Az agyonhallgatás, vagy az elnémitás
