Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-23 / 38. szám
599 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 600 részét 1793-ban, mint ezt a második emelet mennyezetének közepébe illesztett domborművű kép hirdeti a „Pro bono publico 1793“ felirattal. E kép és jelmondat utóbb az iskola pecsétjén is használva volt. E közben történt az iskola beléletében korszakot alkotó híres professornak, Márton Istvánnak megválasztása az 1790-ik évben. E ritka teremtoképességü, vasakaratu férfiú rá nyomta a maga puritán gondolkodású bélyegét ama 4 évtizeden át, a mig főiskolánkban tanított, az iskolára úgy annyira, hogy ez időből csakugyan a Márton professor iskolájáról szólnak az egykorú vagy közel egykori! tanuk a pápai egyház iskolája elnevezés helyett. De hiszen nem is tűrhette ő, hogy a csapások folytán felettébb elszegényült pápai ref. egyház csekély javaiból szegén}reskedjék az iskola, éveken át tartó munkássága oda irányult, hogy az az egész dunántúli ref. egyházkerület anyaiskolája legyen. E törekvését az 1797. jun. 13. Tatában tartott kerületi ülésen el is érte. Lelke előtt azonban a debreczeni és sárospataki főiskolák nagysága, jó hire lebegett, ezekkel egyenrangúvá tenni iskoláját, ez volt az újabb elérendő czél. Ezért rendkívüli volt, mit e férfin úgy a tankönyvirás, mint az administrate, és az oktatás terén kifejtett. Tankönyvet tankönyv után irt, az iskola érdekében utazott, kért, gyülésezett, vitázott, s az ifjúságot katonai rendben, szigorú fegyelemmel tartotta. Fegyelmezés tekintetében még a tanulók ruházatát, felkeltét és lefekvését, de sőt imádkozását is megszabta. Iskolájának jó hire terjedt, s szemlátomást nevekedett erőben, tekintélyben és jó hírnevében a pápai iskola, s a fáradkatlan tanár forró óhaját látta teljesülni, midőn a hazai 4 ref. egyházkerületnek 1804. aug. 21 és 22-én Pesten tanácskozó képviselői a pápai iskolát a debreczeni és sárospataki iskolákkal egyenrangúnak, collegiumnak elismerték. Ezen előhaladása közben érte iskolánkat azon hadi zsákmánylás, mit városunk 1809-ben a franczíák hadaitól szenvedett, de Márton profeszor kérő szavai még a franczíák dulásától is megmenették az iskolát és annak könyvtárát. Emlékét, a főiskola könyvtárában álló mellszobrán kívül, P. Szabó Károly tanártól szépen megirt életrajza, s egyik tanítványa ajándékából egy márványtábla is őrzi a könyvtár folyosóján, a melyen a buzgó tanítvány Devecseri István azt Írja Márton professorról: „Hivatalában volt munkás, fáradhatlan, tűrő és lelkiismeretes, tanítása volt világos, eleven, könnyű, kedveltető és előmeneteles. Egész élete a közönségnek lévén szentelve, valamint megnyerte életében minden jóknak tiszteletét, úgy kesergik ötét halálában minden jók“. Az 1831. évi kolera 71 éves korában vitte őt sírba, a mondott év szept. 21-én d. e. 11 órakor hunyt el. Hamvait az alsóvárosi temető őrzi, s az elrepült félszázad alatt egy egész mondakör támadt Márton professor tanári dolgai felől. A pápai ref. főiskola mai alapjának megvetése körül Márton Istvánnal a munkában tiszttársa Tóth Ferencz osztozott. Legyen az ő neve is azon kevesek közt említve, kiket még e vázlatos történelemben sem mellőzhetünk. Az ő általuk teremtett iskolában érték az 1848 ík év szabad eszméi is ifjúságunkat, a melyek hallatára az első tiz honvédzászlóalj soraiba szolgáltatott katonákat főiskolánk. Szabadságharczunk lánglelkü dalnoka Petőfi Sándor ez iskola növendéke volt, s itt csókolta homlokon a múzsa hazánk és korunk egyik legnagyobb költőjét, Jókai Mórt. Az iskola jó hírnevét időközben Zádor György, Kerkapoly Károly, Bocsor István és Tarczi Lajos tanárok munkássága gyarapította; s a növendékek száma évrőlévre növekedett. Utóbb az egész ó-collégium is szűk lett már iskolánknak, s 1850-ben a mai uj collegiumban is tanítani kezdettek, s ezen épület 1856-ban érte el mai alakját. Azonban az egyházkerület azon óhaja, hogy gymnásiuma egy épületben legyen elhelyezhető, igy sem volt elérhető, ezért az uj collegium kiépítését, megnagyobbitását határozta el az egyházkerület. Hogy ezt megtehesse, azon kérelemmel fordult a magyar kormányhoz, nyújtson segélyt iskolája felépítéséhez. És a kormány méltányolván a pápai főiskolának a tanügy terén századokon át végzett szolgálatait, 80,000 frt segélyt eszközölt ki az országgyűléstől a főgymnásium felépítésére. Megemlékezvén ekkor egyesek is, valamint hatóságok és testületek is iskolánknak negyedfélszázados hazafias munkásságáról, versenyezve hozták filléreiket az áldozat oltárára, hogy egyházkerületünknek megkönyitsék az építkezést s e főiskolának a kor kívánalmai szerint fentartását. Ezek között áll Pápa városa 30000, Veszprém vármegye 20000, a pápai ev. ref. egyházmegye 10000 frt, adományával, mig az egyesek részéről való áldozatkészség csaknem 25000 frtot hordott össze. Igen szép emléke marad korunknak azon áldozatkészség is, miszerint Esterházy Móricz gróf, Veszprém vármegye főispánja, értesülvén arról, hogy helyünk, hol a költséges építkezést tervezzük, sziik és az iskola helyéül kevésbé alkalmas, felajánlotta kedvezményes áron, a város ezen kiváló szép helyén, uj collegiumunk szomszédságában eső telkét oly kikötéssel, hogy azon csakis a mi iskolánk építhető. így tesszük le e helyen. Istennek hálát adva, az Ur 1894-ik esztendejének szeptember 10-dik napján alapkövét ez épületnek, mely a a dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai főgymnasiuma számára épül, hogy itt a vallásnak, a tudományoknak és a honszeretetnek oltárai álljanak, miknek zsámolyánál a magyar ifjúság az idők végéig áldozni tanuljon. Egyházkerületünk közgyűlése. (Folytatás.) A mily simán ment keresztül a két legfontosabb ügy, ép oly kevés vitát provokáltak az alakulás után Molnár Béla tanácsbiró ur által tett indítvány szerint egymásután következő tárgyak, melyek közül kél ség kívül legátalánosabb vonatkozású s igy legnagyobb jelentőséggel biró is volt a kerületi ügyrend megállapítása. A
