Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-11-26 / 48. szám
799 DŰNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 800 díszes közönség részvétele mellett ment végbe ez egyházi iinnnepély. Alkalmi beszédet Barla Jenő s. lelkész tartott. Az új mű átvétele Báthori Lajos csurgói tanítók épezdei zenetanár és Széki Elemér csoknyai lelkész urak vizsgálatuk és ajánlatukra történt. Az orgonát Angster József jóhirnevü pécsi orgonaépitő készítette. — Kérelem. Tisztelettel kérjük a Nagytiszteletü lelkész urakat, hogy az 1894. évi Árvaházi Naptárak ma gyár és német eddig eladatlan példányait, ha azok elárusitását nem reményük, szíveskedjenek saját költségünkön visszaküldeni. Hornyánszky Viktor könyvkiadó-hivatala. Helyreigazítás. Lapunk előző számában főtisztelendő püspök úr ő méltóságának körlevele a hozzánk jutott másolat folytán nevezetes kihagyásokkal közöltetett. A nagy fontosságú ügy érdekében kötelességünknek tartjuk tehát, főtiszt, püspök úr szives figyelmének megköszönése mellett, a hiányosan közlött körlevél teljes szövegét adni, a mint következik: A miniszteri fenthivatolt szabályrendeletben körülírt eljárás alkalmával a presbyteríumok — mint iskolaszékek — jelentsék ki az eljáró politikai hatóság közege előtt, hogy a kántori és tanítói javadalom elválasztása a dijlevél változtatását, módosítását vonja maga után, s mert díjleveleket csak az egyházi főhatóság beleegyezésével lehet változtatni, s módosítani, kérik az eljárókat, hogy a különválasztás által módosított díjlevelet adják ki az iskolaszéknek az egyházi főhatósághoz fölterjeszthetés végett, s kérjék ugyanakkor jegyzőkönyvbe vételét következő nyilatkozatuknak: az ev. ref. egyházak 'és így a mi egyházunk is elemi iskoláikat a valláserkölcsi tantárgyak taníttatásáért állították fel. De mert a reáltantárgyak taníttatásának szükségességét is belátták, s ezek taníttatásáról sem az állam, sem a község nem gondoskodott, gyermekeik, s a haza iránti szent kötelességüknek tartották azt, hogy az általuk dijazott tanítót a reáltudományok tanittására is kötelezzék. — Minden ingatlan birtok, a beltelek a rajta levő összes épületekkel, s a földbirtok — melynek haszonélvezete a tanítóé — az egyháznak tanítói czéJokra szolgáló elidegenithetlen vagyona. — Ha későbben az iskolák államosittatnának (s az államnak a közoktatás államosításához való jogát egyházunk készségesen elismeri) egyházunknak iskolai czélokra fordított összes vagyona az esetben is az egyház tulajdona marad, mely a valláserkölcsi tantárgyak tanítójának díjazására fordíttatnék. — Szerződésileg —- mint ezt a köz ségi iskolák javára eddig is tette — átengedhetik egyes egyházaink, az egyházi főhatóságok beleegyezése mellett, iskolai czélokra fordított vagyonukat az állami iskolának, de' csak is azon szerződésileg kikötött biztosíték mellett, hogy: 1-ör az állam által alkalmazandó tanító felekezetűnkhöz tartozó lesz, 2. illetékes egyházi főhatóságaink által megjelölendő tankönyvekből a valláserkölcsi tantárgyakat is köteles lesz tanítani. HIVATALOS RÉSZ. Hagytiszteletü Esperes Űri Jövő évi január 6-án nemzetünk örömünnepet ül, méltó büszkeségének, koszorús költőjének Jókay Mórnak, irói munkássága 50-ik évfordulójának örömünnepét. — Mi kétszeresen örülhetünk azon szerencsének, hogy az isteni gondviselés, az örök jóság és szeretet, nemzetünket oly fenkölt szellemű íróval ajándékozta meg, minő Jókai. — Azt az örömöt, mit mint hazafiak érezünk, fokozza azon körülmény, hogy Jókainak hatalmas alkató szelleme iskoláink lelki erőt fejlesztő hatása alatt is izmosodott, s lett oly forrássá, melyből áldás áradt nemzetünkre, s melynek működése nehéz időkben, mint Phároszi fény világított előttünk egy szebb jövő felé. Az ünnepélyt rendező bizottság a haza összes lakosait, a testületeket, s ezek között egyházkerületünket, és az annak kebelében levő egyházmegyéket is felkérte Jókai összes müveiből a jubileum alkalmával rendezett kiadásnak egy vagy több példányban megrendelésére. Az összes müvek körülbelül 2000 íven 20—20 íves 100 kötetbeu fognak öt év alatt megjelenni. — Az első 10 kötetet 1894-ik év tavaszán fogják az előfizetőknek szétküldené — Évenként 20 kötet jelenik meg, mely félévenként 10—10 kötetenként küldetik meg. — Az egész kiadás öt év alatt az előfizetők birtokában lesz. Egy példány előfizetési ára (a 100 kötetre) 200 frt, mely összeget f. évi deczember 31-ik napjáig a Jókai-alap kezelésével megbízott Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársasághoz Budapestre, Koronaherczegutcza 3. szám kell beküldeni. Óhajtandó, hogy minden egyházmegye könyvtára részére rendeltessék meg legalább egy példány, s lelkésztestvéreink tehetősebb hitrokonainkat buzdittsák és lelkesíttsék országosan ünnepelt koszorús Írónk összes műveinek megrendelésére. Az egyházmegyei könyvtár részére megrendelendő példány árát, ha az egyházmegyei pénztárból 200 frtot nem lehetne kiadni, az e czélra adakozásra felhívandó egyházak adományaiból lehetne előteremteni. — Mindenik egyházunk, mely e czélra adakozni fog, adakozásával önmagát tiszteli meg. Kitűnő tisztelettel vagyok R.-Komáromban, november 22. 1893. Nagy ti s z te 1 e t ü s égé d n e k kész szolgája __7456__ Pap Gábob 1893. püspök. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : | NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1893. az ev. ref. főiskola betűivel ny. Kis Tivadar.