Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)
2002-10-07 / 274. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. Október 7., hétfő „A kormány támogatja a dél-dunántúli régiót” A nagygyűlés után a résztvevők személyesen is beszélhettek a miniszterelnökkel PÉCS (Folytatás az 1. oldalról) A sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy a választásokat követően Pécset valakik Moszkvára keresztelték, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy találóbb nevet nem is választhattak volna. Moszkva ugyanis már nem „az” a Moszkva, hanem egy dinamikusan fejlődő, plurális intézményrendszerrel bíró, a Nyugathoz mind jobban illő város. Zárójelben tette csak hozzá: a magyar gazdaság számára egyáltalán nem lenne előnytelen a korábban elveszített keleti piacok visszaszerzése. A Lauber Dezső Sportcsarnokban megjelent körülbelül háromezer ember előtt Medgyessy Péter azt fejtegette: ideje, hogy a város az előzőeknél könnyebb körülmények közepette tudjon működni, ezért is támogatják személy szerint Toller Lászlót és programját. Nem csupán azért, mert azonos színű a kormány és az önkormányzat, hanem mert az itteni szocialisták tudják, mit akar a kormány, és azt is, hol lehet a programokhoz csatlakozni. A miniszterelnök a kormány első 100 napos programját értékelve, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok egyszeri külön juttatásaihoz, a 639 ezer közalkalmazott béremeléséhez annyit fűzött: a kormány oda adott, ahol arra a legnagyobb szükség volt. A második 10Q napról szólva az előzőeknél szerényebb mértékű intézkedéseket vázolt: szólt a lakástámogatási rendszerben a szociálpolitikai kedvezmény ösz- szegének növeléséről, a nagyszülők esetében a nyugdíj és a gyes együttes igénybevételének lehetőségéről, a családi pótlék szeptember 1-jéig visszamenőleges hatályú emeléséről, a fogyatékosoknak szánt 1000 új távmunka- hely létesítéséről. Beszédében kiemelte a hátrányos kistérségek felzárkóztatását célzó, a pályázati saját erőt pótló támogatási alap létrehozását és azt, hogy egymilli- árd forinttal megemelték a kis- és középvállalkozások körében népszerű mikrohitelkeret-összeget. Medgyessy Péter Magyarország európai uniós csatlakozásával kapcsolatban kijelentette: nem lehet politikai és pártérdekek függvényévé tenni a magyar fiatalság jövőjét. A kormány úgy folytatja a tárgyalásokat, hogy a lehető legjobb pozíciót érje el az ország számára. BALOGH Z. Akadozó vidéki tüdőszűrések A településekre kiszálló gépek elavultak és gyakran meghibásodnak Forráshiány miatt egyelőre nincs döntés annak a pályázatnak a sorsáról, amely segítségével a Megyei Kórház egy új, korszerű röntgenberendezést vásárolhatna. A csaknem százmillió forintba kerülő szerkezet megvásárlására így nincs esély, ezért a megyei tüdőgondozó intézet továbbra is a három, állandóan meg- hibásodó műszerrel kénytelen végezni a megyében a mozgó szűrővizsgálatokat. Baranyai körkép A megye aprófalvas jellege miatt több tízezer ember csak akkor eshet át a kötelező tüdőszűrésen, ha az úgynevezett mozgóernyős, „buszos” berendezés a településekre érkezik. Ezt a feladatot a megyei tüdőbeteg-gondozó intézet igyekszik ellátni, azonban munkájukat nehezíti, illetve időnként meg is gátolja, MOZGÓERNYŐS TÜDŐSZŰRŐ BERENDEZÉSEK BARANYÁBAN Forrás: Megyei Kórház Használatba Havi üzemKiesett Típus vétel órák száma munkanapok MEFI. 1976 150MEFII. 1976 150 138 MEF III. 1986 150 36 hogy három, inkább már múzeumba, mint a napi „bevetésekre” kívánkozó műszerrel kénytelenek dolgozni. E miatt a tüdőgondozó intézet a Pécs húsz kilométeres körzetében élő embereket a megyeszékhelyre kérte be szűrésre. Azonban tizenöt község mégis ragaszkodott a kiszálláshoz, amit a szűrőállomás vezetője minden alkalommal teljesített. Dr. Ács Imre, a megyei önkormányzat képviselője a közgyűlésen interpellációban hívta fel a figyelmet a kialakult állapotokra. A képviselő megemlítette azt is, hogy Baranyában korábban a legkárosítóbb betegségek közé tartozott a tbc és a szilikózis, amelyeket elsősorban a rendszeres szűrés miatt sikerült szinte teljesen visszaszorítani. Éppen ezért szerinte elengedhetetlenül fontos, hogy ne legyenek még átmeneti zavarok sem a szűrésben. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke válaszában kifejtette, hogy valóban magas a gépek hibája miatt kiesett munkaórák száma (lásd keretes írásunkat). A helyzeten egy pályázatbeadásával igyekeztek enyhíteni, azonban a szaktárcánál - feltehetően forráshiány miatt - annak sorsáról egyelőre nem határoztak, így pillanatnyilag nincs remény a helyzet azonnali javítására. AZ ELVÉGZETT TÜDŐSZŰRÉSEK SZÁMA Forrás: Megyei Kórház 2000-ben 86 987 1 998-ban 85 817 Összesen 259 974 fő, ebből a vizsgálatokon kiszűrt betegek száma: 87170 B Dr. Schreiner Mária, a Megyei Kórház Tüdőgondozó Intézetének vezető főorvosa elmondta, hogy a problémát nem az okozza, hogy adott esetekben vidékről nem akarnak, hanem egyszerűen nem tudnak bejönni szűrésre az emberek. A lakosság jelentős része idős, ők nem tudnak buszozni, s csak kevés településen lehet igénybe venni erre a célra a falubuszokat. Éppen ezért szerinte is égetően fontos, hogy legalább egy új berendezést rövid időn belül beszerezzenek, a gondokat azonban két új eszköz oldhatná meg véglegesen. MÁTÉ BALÁZS A vértanúkra emlékeztek Az aradi vértanúkra emlékeztek vasárnap a megye falvaiban és városaiban. A pécsi ünnepségen Bezerédy Győző történész elmondta, ma sem lehet megindultság nélkül gondolni az aradi 13-ra. Baranyai körkép Hazánk egyik legnagyobb gyásznapjának nevezte október 6-át a pécsi megemlékezés szónoka, Bezerédy Győző történész. Az Aradi vértanúk útján lévő emlékműnél fejet hajtó több száz pécsi polgár előtt arról beszélt, hogy egy nép erkölcsi nagyságát a vereségek méltósággal történő elviselése is minősíti - márpedig a magyar történelemnek ez a tragikus eseménye ilyen. Ma sem lehet megindultság nélkül gondolni az aradi 13-ra, mondta, akiknek a fele sem volt magyar, de sorsközösséget vállaltak a magyarsággal, és a kormányra tett esküjükhöz a halálukig hűek maradtak. Haynau Aradon veszítette el utolsó csatáját a becsületharc mezején - mondta a szónok. Pécs korabeli püspöke ugyan hálaadó istentiszteletet mondott a császárért, de a többség némán gyászolt, emlékezett Bezerédy Győző. Felidézte a tábornokok kivégzését követően ideiglenes börtönökbe vetett pécsi százak, az évekig ítélet nélkül tömlöcben sínylődő első pécsi újságszerkesztő, Neu- wirth Adolf, vagy a kivégzése napján a miniszterelnök, Batthyány sebeit kezelő, később Pécsett letelepedett Ludwig doktor emlékét. A megemlékezés záróakkordjaként a pécsi és a megyei önkormányzat, a pécsi helyőrség-parancsnokság, a Vitézi Rend, a Fidesz, az FKGP, a MIÉP, az MSZP és a pécsi tanulóifjúság képviselői helyezték el az emlékműnél koszorúikat. Komlón a vértanúk tiszteletére állított Templom téri kopjafánál a Komlói Erdélyi Kör és a Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatú Általánosa Iskola szervezésében tartottak bensőséges ünnepséget tegnap. A kisdiákok műsora után az iskola igazgatója, Hoffmann Mátyásné mondott beszédet, majd a több mint száz résztvevő gyertyákkal és virágokkal rótta le kegyeletét a hősök emléke előtt. Mohácson két oktatási intézményben emlékeztek meg október 6-ról, még pénteken. Szekó József polgármester és Szenn Istvánná, a Brodarics téri iskola igazgatója ekkor bocsátotta útjukra az ez alkalomból szervezett emléktúra résztvevőit. b. z. Bűn-krimi-rend SZÉKHÁZAT ÉPÍTETTEK maguknak Babarcon a községháza udvarában az önkormányzat által vásárolt anyagokból önállóan a polgárőrök. Az épület ünnepélyes hétvégi átadásán dr. Sárközi Ferenc ezredes, megyei rendőrfőkapitány is jelen volt. ÁTHAJTOTT SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁVAL egy kerékpárja alatt fekvő személyen a Boly és Versend közötti kivilágítatlan földúton pénteken éjszaka egy ismeretlen személy. A sofőr a gépkocsit hátrahagyva elmenekült a helyszínről, az úton fekvő kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett. ÉLETÉT VESZTETTE egy munkás Szigetváron szombaton kora délután, mikor egy építkezésen a szennyvízakna teteje beszakadt és maga alá temette a férfit - tájékoztatta az Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság ügyeletese a sajtót. HALÁLOS GÁZOLÁS. Körültekintés nélkül egy kisteherautó elé lépett szombaton hajnalban, nem sokkal hajnali öt óra előtt Himesházán egy huszonhárom éves fiatalember. A fiú a buszmegállóból kilépve, gázolás során életét vesztette. A rendőrség a helyszíni szemle során vétlennek találta a jármű vezetőjét. Hírek PÉCSETT kamerarendszert szerelt fel a Vásárcsarnokban a PW. Rt., amellyel a csarnok belső terét és a külső árusítóhelyek nagy részét is megfigyelés alatt tudják tartani. A cél a biztonságos vásárlási körülmények megteremtése, (aa) SZIGETVÁRON a napokban felavatták a város új köztéri létesítményét, a Szent Rókus szökőkutak Á Zrínyi-téren felállított alkotást Dévényi Sándor tervei alapján Veres Kálmán szobrászművész készítette el. (aa) PÉCSETT szakoktatói versenyt rendezett szombaton a Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet. A résztvevők elméleti feladatok megoldása után tájékozódási és szabályossági versenyben mérték össze erejüket. _______________■ „A betegség is fájt Az elválás jobban, Azokat hagytam itt akiket szerettem. Búcsúzom: Isten veletek” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédpapám, GARAI JÓZSEF hosszú szenvedés után, életének 82. évében szíve megpihent. Utolsó útjára október 8ün 15 órakor kísérjük a garéi katolikus temetőbe. Előtte gyászmise. A gyászoló család és szerettei (6257) Képriport: Bacchus-napok Villányban KELLEMES PROGRAMOKKAL vártak a hét végén mindenkit Villányban. Szombaton a település több pontján zenés ébresztőt tartottak, ezt virágkötészeti bemutató és kiállítás követte. A szüreti felvonulás után Takács Gyula polgármester delegációk és borrendek kíséretében csapra verte az ünnepi hordót. Néptáncosok, fúvószenekarok szórakoztatták az esti utcabálig a résztvevőket. fotóig faludi koppány, müller andrea