Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-02 / 239. szám
í- Si 2002. Szeptember 2., hétfő RIPORT 7. OLDAL KULTUR A BÁNYÁSZZENEKAROK KONCERTJEI. A pécsi Bányász-napi ünnepségsorozatban a kulturális együttesek is számot adtak felkészültségükről, tudásukról. Az egykori szénbányászok lakta városrészekben a Fekete Gyémánt Fúvószenekar adott több koncertet, térzenét, míg a nyugati területen az Ércbányász Koncert-zenakar (képünkön) lépett fel többször is, melynek tagjai este a Király utca sétálóit is szórakoztatták muzsikájukkal. _________________________________________________________________________________fotó: uuifer László Pécs város kitüntetettjei A Pécsi Nemzeti Színházban tartott tegnapi rendkívüli önkormányzati közgyűlésen adták át a város ünnepe alkalmából odaítélt idei díjakat. A Pécs Város Díszpolgára címet Somosi László, a PannonPower Rt. elnök-vezérigazgatója érdemelte ki. Pro Civitate Emlékéremmel jutalmazták Enzo Grossit, a Ter- racina-Pécs testvérvárosi kapcsolatok terén kifejtett munkájáért, Matavovszky Iván középiskolai tanárt, Soltra Elemér festőművészt, Szilágyi Jánost, az Apáczai Csere János Nevelési Központ kialakítása terén végzett tevékenységéért. A Pro Communitate Emlékérmet Hesz János mesterfodrász, Horváth Gyula, az MTA RKK főigazgatója, Matyi Dezső vállalkozó könyvkiadó és -kereskedő, a Mezőszél Utcai Általános Iskola nevelőtestülete, a 25 éves Pécsi Galéria és Művészeti Műhely, valamint Troska Gyula iskolaigazgató vehette át. Városháza Emlékéremmel tüntette ki a közgyűlés dr. Kövecs Ferencet, Szőke János gépkocsivezetőt, Török Évát, a Dunántúli Napló újságíróját és Walter Terényi Máriát. Pécs Város Közművelődési Díját Vidákovics Antalnak ítélték, az Oktatási Díjat dr. Kotek László, Pécs Város Művészeti Díját Rétfalvi Sándor, a város Testnevelési és Sport Díját dr. Tóth Endréné Krassói Ágnes, a Műszaki Díjat Gettó József építész, a Szociális Díjat dr. Komlósi Ákos egyetemi adjunktus, a Közszolgálati Díjat dr. Makucz Mária, a város Tudományos Díját dr. Ásványi József, a Humanitárius Díjat dr. Bödő Lászlóné, Pécs Város Kisebbségi Díját Popovics István újságíró vette át. B.Z. Tárca Tényleg öreg vagyok? Ha a kabátod tönkre megy, a cipőd elvásik, megtöredezik, zsíros lesz a redikülöd, ha sokszor nehéz szívvel is, de veszel újat. Elmész a boltba, válogatsz, tetszik/nem tetszik-et játszol, ám bárhogyan is döntesz, ha fizettél, egy új és kedvedre való tárgy birtokosa leszel, amit megint sokáig használhatsz. És meméd-e tagadni: örülsz neki. Ó, a testtel semmit nem lehet tenni. Saját tested, amire azt mondod évtizedeken át, hogy te vagy, ha bemutatkozol, ez a test mutatkozik be, nyújtja oda kezét, és a test szája mond ki egy nevet (s hozzá kissé nevet...), nem cserélhető le soha semmire. Kit, ki a fenét tegezek itt, mikor rólam van szó, én vagyok az, én voltam (mint Szép Ernő, de mennyire nem szép dolog ez!). Néha megborzongok. Kicsi koromban évekig egy szobában kellett aludjak Nagymamával. Tanúja voltam öreges életének, nyavalyáinak, elviseltem háklijait. Hallottam, milyen akaratlagos és öntudatlan zajokkal jár öregnek lenni, tudtam, mit jelent számára az álom, és az ébrenlét. A földfekete sötétben is a bőrömön éreztem, nyitva-e a szeme a szomszéd ágyon. Tudtam, miképp kacskaringóznak a bütykös lábujjai, miképp hevernek sovány, pöttyös lábai a paplan alatt. Nem csak az arcát és a kezét ismertem, hanem hetven éven át használt testét, elnyűtt, üres bőrzacskóra emlékeztető melleit, a hasát, a fenekét, szőrte- len vénuszdombját. Semmin nem csodálkoztam. Első tapasztalatként annyit állapíthattam meg, lám, ilyen egy Nagymama. A Nagymama örök jelenség, mindig is volt és lesz is. Sose mernék odaállni hétéves unokám elé. Mit mondjak neki: nem így volt ez mindig? Elhinné bizonyára, de mit segít ez rajtam? Riogassam azzal, hogy kis gyöngyöm, csupán ötven év, elrepül, mint a pillanat, hiába oly sok pillanat, és itt állsz majd te is. Saját tested nem mered megérinteni sokszor. Meg-megrémülsz, hogy ki ez? Mert én megrémülök. Igen: ki, ki ez, akivé lettem? Hiszen minden, amit érzek, amit szeretek az életben, úgy hiszem, nem változott húszéves korom óta. A régi varázslók által még nem biokémiának nevezett folyamatok ma is dolgoznak a sejtjeimben. És miközben percről percre afelé halad minden, hogy egyszer ezt a test, ez a tömeg nem lesz majd, a szerelem, a vágyódás, a tűz továbbra is ott bujkál e romos, bontásra ítélt sejtfalak között. Ha ott állok a tükör előtt, és megfogom a mellemet, megcsípem a bőrt a hasamon, két ujjal átfogom a karomat, látom, hogy nincs itt semmi csalódás: én vagyok, az én testem lett azzá, amivé. Ismét megtörtént, ami oly hihetetlen az életben, hogy a szép és a jó képes átváltozni csúnyává és rosszá. Nem vagyok kivétel, hiába hiszem, hogy igen, csak mert a lelkem, meg a szívem... A szívemet nem láthatom. Lehet, hogy szörnyű csalódást okozna: szürke és ráncos az is, rossz vért pumpálga- tó vacak húscafat. Hetvennégy éves vagyok. Egy varjú vagy egy teknősbéka tinédzser ebben a korban. Nekem azért is hálát kellene adnom, hogy a statisztika által számomra kijelölt átlagéletkort máris bőven túlhaladtam. Lehet, ez már nem is élet, hanem a jelek szerint büntetés, tanúja lenni az elsorvadásnak, penitencia a szép és boldog időszakban elkövetett „bűnökért”, tudniillik, hogy szép és boldog merészeltem lenni... Bálint négy éve hagyott itt örökre. Nem tudtuk egymásról, hogy megöregedtünk volna. Szerelemmel tudtuk szeretni egymást több, mint negyven évvel a megismerkedésünk után. Nem tudtuk, hogy a másiknak csúnya lenne a teste. Mindig is azt mondogatta, Klarisz, bolondulok a térdedért. Szerinte nincs még egy ilyen térd a földön, mint az enyém. Ma is elhiszem. A térdem, talán a térdem még igen... Kicsit tett-vett a kertben, aztán olvasott a verandán. Olvasta a legújabb szerzőket is. Ha valamire azt mondta, mehet, akkor elolvastam én is. Aznap reggel nem kelt fel megcsinálni a gyenge kis kávénkat, amit a konyhaasztalnál kortyolgattunk el, két marokra fogva a bögrét. Az orvos nagyon kedves volt, azt mondta, Bálint olyan szépet álmodott, hogy belehalt. Akkor valahogy örültem ennek, ám azóta sokszor töröm a fejemet, mi lehet az a szépség, ami halált okoz? Az elmúlt négy év alatt semmi sem történt e sok mihaszna töprengésen kívül. Imi is azért kezdtem el, mert beszélnem nincs kivel. Ugyan ez is hasonlatos a magamban motyogáshoz, de az mégis csak elszáll pornak a bútorok szélire, ez pedig megmarad. Megmarad olyannak, amilyennek megszületik: se szebb, se csúnyább nem lesz soha, bármikor újraolvashatom, olyan. Reggel bevásárolok. A múltkor összeszámoltam, hány szó esik részemről, míg megjárom a boltot. Köszönésekkel együtt kereken hatvan szó. Egy napra. írok, így gyártom a szavakat. Illetve (szégyellem bevallani, de) így élek. A lányom kétszer hív fel egy héten. Nagyon kedves. Franciskával is beszélek. Elmeséli, mit rajzolt az iskolában. A vöm általuk csókoltak Jön az ücsörgés, behúzódni a verandáról, a sötétedés, az este. És mindennap az éjszaka. Édes istenem, hiszen ez az egész olyan, mintha egy végeláthatatlan panaszáradatot zúdítanék szegény papírra! Hát tényleg megbolondultam volna? Miket zagyvátok itt össze?! Nem, az eddigiekből egy árva szó sem igaz. Olyan boldog vagyok, és főképp azért, mert tudom, ez a boldogság soha nem ér véget. Hallom, hallom... Néha valaki fuvolázik nekem. MÉHES KÁROLY A bányák és a város közös emlékei Hogy az ipari kultúrából megmaradjon valami, tavaly a bányászok Bányásztörténeti Alapítványt hoztak létre, mely a legjelentősebb objektumok eredeti helyszínére emlékköveket, emléktáblákat állít. Az uránosoknál négy aknát jelöltek most meg, a szenesek pedig a széntermelés több mint kétszáz esztendős helyszínén, a Lámpásvölgyben helyeztek el útmutató táblákat és másfél köbméteres andezit emlékköveket.- Nem véletlenül esett a választás Lámpásvölgyre - tudtuk meg Pálfy Attila bányamérnöktől. Itt ugyanis 42 vállalkozó élt meg a külszíni széntermelésből a XIX. század első kétharmadában. 1870- től pedig a város két saját bányatelkén, István és Mátyás telkeken is megindult a munka, és 1933-ig saját bányát működtetett az akkori önkormányzat! Ma meg alig tudják néhányan, hogy ez a rész 150 éven át a város legnagyobb ipari objektuma volt.- A Bányásztörténeti Alapítvány most egy kataszteri térképet készít, felmérjük az épített értékeket, szellemi termékeket, neves bányászok sírjait regisztráljuk, és megjelöljük a kétszáz egykori aknából, táróból a megközelít- hetőket - tudtuk meg Szirtes Bélától, az alapítvány elnökétől.- Hozzákezdtünk a históriakutatáshoz is, felkeressük az idős bányászokat, és interjúkat készítünk velük szakmai emlékeikről - teszi hozzá Schaller Károly titkár. - Szerencsére van támogatónk, a PannonPower Rt., a Mecsekére Rt. és a Mecseki Bányava- gyon-hasznosító Rt., de a bányászatAz uránosok emlékműve az egykori bányaközpont épülete előtt hoz kötődő kisebb társaságok is besegítenek. Többéves programról van szó, s mindig Bányásznap alkalmából helyezik el az újabb emlékköveket. Közel kétszáz ipari objektumot szeretnének megjelölni Pécstől Nagymányokig. Az alapítvány abban is reménykedik, hogy neves bányászokról utcát, közterületet neveztessen el. Hiába működött ugyanis a Mecsekben több mint kétszáz éven át szén- és érctermelés, a nagy geológusok, bányakapitányok és bányaigazgatók nevét nem őrzi semmi. MÉSZÁROS B. ENDRE ) FOTÓ. LÄUFER U Az 52. Bányásznap alkalmából öt urános és hat szenes aknát jelöltek meg a Mecsekben emlékkővel. A Bányásztörténeti Alapítvány célja az, hogy néhány éven belül kétszáznál több ilyen emlékeztetőt találjanak az eredeti helyszíneken az emberek.- Dicsőséges és fájdalmas pillanatok jutnak az eszembe, ha a bányánál eltöltött harminc esztendőre emlékezem - idézi élete meghatározó időszakát az idei, 52. omlásról, egy sujtólégrobbanásról, melyeknek szerencsére csak a mentési munkálataiban voltam résztvevő. Ugyanakkor előttem van a másik véglet is. Elég csak arra gondolni, hogy az Atlanti-óceántól Moszkváig érne az az alagút, amit a mecseki bányavágatokból lehetne összerakni.- A város újabban előszeretettel emlékezik úgy a bányászatra, mint a szükséges rosszra a történetében. Holott 1880 és 1980 között 100 ezer emberrel nőtt az itt élők száma, és ebben jelentős szerepe van a bányászatnak - vélekedik Sallai Árpád. urános bányamérnök, aki nyugdíjba vonulásáig végigjárta a termelés és hájas bányász ismerősöm. Dolgoztam a szeneseknél és az uránbányában is, és gyakran a szemem előtt vannak balesetek, az elmúlt öt- ren évben mintegy száz ember halt meg a Mecsekben a föld mélyében. Villanások egy lyatervezés minden lépcsőjét. - Nem is alyan régen még minden második pécsi embernek valakije ennél a két cégnél dolgozott. A szenesek közel 250 éven át, az jránosok pedig 42 éven keresztül termelek itt, együttesen százmillió tonnánál :öbb kőzetet hoztak felszínre.- Az a 21 ezer tonna dúsított urán, ami íz ércbányákból kikerült, tíz éven át biz- :osítaná minden más energiafélétől függetlenül az ország teljes energiaszükség- etét - jegyzi meg Szomolányi Gyula bá- lyamérnök, a szakma elismert szaktekintélye. Itt mélyítették hazánk legmé- yebb aknáit, lefelé 1118 méterig jutatunk, tovább mint felfelé, hiszen a <ékestető nincs ilyen magas. ueseK peuig szemuem közel kétszer ennyit, vagyis a város minden harmadik otthonának felépítését a két bányavállalat finanszírozta. Mindez azonban már a múlté. A Mecsekben 117 aknát mélyítettek a szén és érckitermeléshez, s közülük ma csupán egyetlenegy működik, az sem eredeti funkciójában. Eltűnnek a bányák külszíni létesítményei, öt éve kigurult az utolsó érces csille a föld alól, s már a lejárati nyílásokat is betömedékelték mindenütt.- wem an arrot sem megfeledkezni, hogy ennek milyen társadalmi hatásai voltak - folytatja Sallai Árpád. Csak a Mecsekurán Vállalat több, mint 6500 lakást húzott fel a dolgozóinak az elmúlt negyven évben, a sze-
