Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)

2001-08-01 / 208. szám

I 2001. Augusztus 1., szerda

RIPORT

7. OLDAL

KULTURADzsesszben oldódnak a szigeten Lovasiék

A Pepsiszigeten kétszer is fellép a pécsi Kispál és a Borz együttes. Rajtuk kívül Baranyából a Zsűri, a Coda és a Hétköznapi Csalódások kapott meghívást.

Lovasi Andrásékat próba közben érem, nagyon készülnek a Szigetre (csütörtök 19.30-21.00),- Oda kell figyelni - mondja a basszusgitáros mert a nagyszínpadon csak leégni lehet. Ha meg jók vagyunk, csak legyintenek, persze, hát ilyen a Kispál és a Borz.

Lesz néhány meglepetésük, például egy-két szám a következő lemezről. De az igazi újdonság, hogy pénteken délelőtt egy dzsesszpro- dukcióban is fellépnek, Ágoston Béláik dolgoztak fel Kispál-dalokat. Egyébként Lovasiék is tanakodtak, hogy játszanak-e az idén, a szigettel kapcsolatos politikai felhangok ugyanis nem használtak a rockfesztiválnak. Végül az döntött, hogy végre másfél órát kapott fő műsor- időben a csapat.

__________m. b. e.

rWfiK

Ozrvró

> i s t i l i'-íl

DR. BARLA SZABÓ JENŐ FŐORVOS, kórházigazgató, a szakosított gyermekkórház alapítójának emléktábláját avatták tegnap Pécsett a Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórházban___________fotó, m. a.

Gy

ermekkönyvtár: itt a leltár

A kicsik többet járnak kölcsönözni, mint a felnőttek

Mennyit olvas a pécsi gyerek? Valóban vészjósló a jövőt illetően a videokölcsönzők forgalma? Az agresszív filmek káros hatásairól sokat beszélünk, de mi a valóság a gyermekirodalom kelendőségéről? Nos, a helyzet jobb, mint megnyugtató.- Folyamatosan növekszik gyermekolvasóink tábora, mind a beiratkozásokat, mind a látogatók számát tekintve - tudjuk meg Győrfi Csabánétól, a Városi Könyvtár igazgató-helyettesétől (képünkön).

A számok megerősítik az elmondottakat, Pécs négy gyermek és egy ifjúsági kölcsönzőjében

Szünidei programok

évente 3500 a 14 év alatti beiratkozó, s 40 ezer fölött van a betérő, olvasgató, lapozgató általános iskolás korú gyerek. Az idei első félév időarányosan már ennél is magasabb értékeket mutat, és folyamatosan növekszik a gyermekolvasók

száma. Ha már olyan gyakran sza- pulják az iskolásokat, hogy sokat ülnek a tévé előtt, érdemes azon is elgondolkozni, hogy a Városi Könyvtár nyolc fiókjában, több a rendszeres gyermekolvasó, mint a felnőtt (55:45 százalék az arány). Holott az ifjoncok mindössze 70 ezer könyv közül válogathatnak, míg ha a felnőttirodalmat összegeznénk az Egyetemi Könyvtárat leszámítva, akkor félmillió kötetes lenne a város, a Nevelési Központ és a Megyei Könyvtár kínálata.

Nem a nyár a csúcsidőszak a könyvtárlátogatásban, iskolaidőben sokkal nagyobb az intézmények elfoglaltsága. Olyankor csoportos foglalkozásokra, rajz- és zeneórákra érkeznek a kisdiákok, de a könyvtárosok szerint ezen a területen is változik, javul a helyzet. Harminc esztendeje vakáció alatt a gyerekek egytől egyig üdülőkben töltötték a pihenés heteit, többnyire be is zártak a könyvtárak. Napjainkban viszont folyamatosan gyarapszik azoknak a fiúknak, lányoknak a tábora, akik üvegfestéshez, repülőmodellezéshez, különböző kézimunkákhoz keresnek ilyenkor útmutatót. Persze a sláger most is a Harry Potter sorozat, de meglepő változások tapasztalhatók mindemellett.

A tudományos-fantasztikus irodalom például teljesen visszaesett, ugyanaltkor a leányok újra felfedezték a Csíkos, Pöttyös könyveket. Érdekes módon a fiúk körében már nem az indiánregények hódítanak, sokkal inkább az ismeretterjesztő irodalom, a földrajzi útleírások, vadászkalandok, valamint újra igen népszerűek a Verne-regények.

Az iskolakezdettel a csoportos foglalkozásokon túl az egyéni kölcsönzők száma, a helyben dolgoz- gatók tábora is nő. Olyankor tízből nyolc látogató pályázathoz, dolgozathoz gyűjt segédanyagot, s azon- nyomban kijegyzeteli a találtakat. Ez azt a sajátos állapotot eredményezi, hogy évente csupán annyi dokumentumot (könyvet, kazettát, lemezt stb.) kölcsönöznek a gyermekkönyvtárakból, mint ahány látogatójuk (40-50 ezer) van összesen.

Mindenesetre a szakemberek úgy látják, az már jó jel, ha valaki sokat forgolódik a kötetek között, ily módon előbb-utóbb úgy is felfedezi a könyvtár, a könyvek varázsát. Másrészt nem igaz a mondás, hogy aki könnyed olvasmányokat keres fiatalon, az ko- 'fnúlMalíín felnőtt lesz.

Az már más kérdés, hogy a felnőttek láthatóan nem veszik olyan komolyan a gyerekek könyv felé fordulását, hiszen az évente megvásárolt új példányoknak csak a 15 százaléka gyermekirodalom. Ráadásul a könyvtárak teljes költség- vetéséből csak 5 százalékot fordítanak könyvvásárlásra, igaz, csaknem ugyanennyit még pályázatok útján is be lehet szerezni.

MÉSZÁROS B. ENDRE

A gyermekkönyvtárak augusztusban egymástól eltérő időpontokban, körforgásban több játékos vetélkedőt szerveznek. A Kincs című olvasásverseny és a Legkedvesebb mesehősöm, regényhősöm című rajzverseny mellett Olvasni arany jeligével a könyvhöz, az olvasáshoz kapcsolódó szép gondolatok gyűjtését végzik csoportosan, ötletbazárt tartanak. Emellett az iskolások dobozvárakat tervezhetnek, valamint az udvari élet kellékeit gyárthatják közösen Királyok, koronák, kardok elnevezéssel.

A következő közbevetés egy tüskehajú, vastag szemüveges férfitól érkezik.- No és az oroszok? Ott ülnek még mindig a nyakatokon több tízezren!- Egészen bizalmas forrásból tudom, hogy Gorbacsov már elengedett bennünket.- Mit jelent az, hogy elengedett? - hajol előre a tüskehajú.- Megmondta a miniszterelnöknek, hogy a magyarok azt csinálnak, amit akarnak. Elég nekik a saját bajuk. A Baltikummal, a kaukázusi köztársaságokkal. Recseg ott minden.- De összedőlni ugye azért nem fog? - kérdi szinte suttogva valaki közvetlenül Kántor jobbján.- Hát ennyi jelből sem értitek? - dörren rájuk Kacsó atyaian. - Pontosan az benne a lényeg: ösz- sze fog dőlni. Sőt, lehet, már ösz- sze is dőlt.- Gyuri jól mondja - helyesel Kántor. - Ez már összedőlt. Csak délibáb, hogy még áll.- És akkor most mi következik? Veletek például mi lesz? - kérdi a kifent baj szú.- Csak békés átmenetről lehet szó. Vér nélkül. Ezt garantálni tudjuk az új politikai pártoknak is. Cserébe bántatlanul leléphetünk a történelem színpadáról.

A suttogó nem akarja hinni, amit hall.- Szocializmus helyett megint kapitalizmus jön, vagy mi a frász?--JEzt te nagyon jól kapisgálod, Béla bátyám - kiált közbe Kacsó. - Kapitalizmus jön, vagyis mi jövünk!- Ha apránként is, de megkezdődött a gazdaság szerkezetének átalakítása - magyarázza türelmesen Kántor. - Néhány napja erre van egy új törvény is. A gyáraknak, üzemeknek, gazdaságoknak gazdát kell találni. Az állam ezentúl nem lesz abban a pozícióban, hogy eltartsa és működtesse őket.- Meg kell szerezni őket! - rikol- tozikJKacsó.- És mi kell ehhez? Pénz? - érdeklődik a vasvillabajszú.- A pénz sosem árt. De most nem ez az első. Otthon mindenki olyan szegény, hogy a kis pénz is sok. Ami sokkal fontosabb: ismerni mindenkit és tudni, mit történik. Vagy azt, mi fog történni...

Az este azzal telik el, hogy Kántor apróra elmagyarázza és megérteti az urakkal, hogy most érdemes kezdeni valamit az óhazában. Hazaszeretetről nem esik egy szó sem, inkább Nemzeti Bankról, vegyesvállalatokról, ügyvédekről és devizaszámlákról. Pátosznak nyoma sincs.

34.

Ketten maradnak a nagy rendetlenségben hagyott asztal mellett. Zakó a széktámlán, a nyakkendő megoldva. Előttük megint a szilva- pálinkás üveg.

Kántor a korábbinál lassabban, megfontoltabban, de teljesen józanul beszél.- Amit én látok, hogy biztos kelleni fog, az egy őrző-védő cég. Már most sok a cirkusz. A rendőrség, nagyon halkan mondom, képtelen ellátni a feladatát. A tüntetéseken se jeleskednek a gyerekek. Meg aztán félnek is. Már pedig lesz itt még cifrább világ is, ha a szellem végleg kiszabadul a palackból. Azt nem egykönnyen tuszkolják vissza. És meg fognak jelenni a gazdagok. Az igazán gazdagok. Vannak most is, de még szégyellik. Hamarosan kérkedni fognak a pénzükkel, amiből arra is futja majd, hogy megvédjék a palotáikat, a csodaautóikat és mellesleg a családjukat.

Kacsónak szinte remeg a hangja az izgalomtól.- Szóval ez a tuti buli?- Ezer százalék. Nekem megvannak az embereim, a szakmai háttér, és gondoskodom a kuncsaftokról is. Te megfinanszírozod a legmodernebb technikát, érted, mert anélkül túró az egész. A tiszta nyereségen meg osztozunk.- Jól hangzik, a rézangyalát.- Aztán innen majd lehet továbblépni. Ott leszünk az új nagykutyák közelében. Gondolj bele: mi védjük meg őket. Hát nem lesznek lekötelezve?- Dehogynem!- Na ugye. - Kántor tölt a poharába, iszik. - Ide figyelj. Volt nekem valamikor a 70-es évek elején, talán 72-ben, vagy 73-ban egy furcsa ügyem. Egy fickó a Mátyás téren agyonverte az egyik emberünket, aki titkosrendőr volt. Letartóztatásban volt, de az a süket bíró bizonyítékok hiányában szabadlábra helyezte. A srác meg a haverjával és a kis barátnőjével Jugón át meglépett. Állítólag itt kötöttek ki valahol Kaliforniában.

(Folyt, köv.)

Tárca

A jól nevelt lázadó

Vajon számít-e a jó szándék, a jóhiszeműség? Ha nem, hát politikai nemzedékem felkötheti magát. Vagy felkötik. Előfordulhat. Amennyi látszik belőlünk, az némely fiatal szemében tragikusnak és nevetségesnek tetszhet. Közülünk kimagaslott GáR Ernő: egyszerre volt hivatásos, szakképzett naiv és pedáns füosz. Bizakodó opportunista, kétségbeesett lázadó, minden politikai tapasztalaitól rémülten meglepett lélek. Hinni akaró, álmélkodó hüetlen. És örökké jó hírekre szomjazó: míg szomjan nem hah.

Amikor GáR Ernő professzor (a 75. évfordulóját nemrég ünneplő Korunk volt főszerkesztője) meghalt Kobzsváron, még nem tudhattam, amit most: hogy legalább kétkötetes emlékkönyv készül róla, s előbb-utóbb titkos napbja is megjelenik. Illetlen düh öntött hát el milyen hamar föltámadt köröskörül a szadista gyűlölet, amely, lám, erősebb lehet minden humanista ideálnál. Merthogy mi azért bitünk babldaliak, mert...

De ez hosszú... Önvédelemből és febiemből is lettünk azok: akkor, Romániában. Mert a román nemzeti jobboldal uralkodó poktikai érzelme, tápja akkor is a magyar- gyűblet volt. Mi pedig szolidaritásra szomjasan féltettük magyar kultúránkat, nyelvünket, lényünket.

Nem lennék képes hitebs regényben megírni, hogy valamely anyaországi sorstársam miért, miként btt anno babldali. GáR Ernőről tudom. A tömegek nyomora, az etnikai gyűlölet, a fasizmus közeli, borzasztó élménye.

Aztán jött más borzasztóság.

Ernő pedig, aki ‘48 decemberében, 31 évesen btt főszerkesztőm a kobzsvári magyar bpnál és fibzófbprofesszomm a Bolyain, tán soha nem akart sokkolni, inkább örökké kérdezett; sohasem hencegett, inkább kételkedett; véletbnül tudom, hogy részt vett a fegyveres eüenáRásban, de nem tőb; erről sem beszélt, nyilván, mert róla btt volna szó.

Ritkán írtam róla, mert igen kedveltem; féltem, nehogy magasztaló szavaimat a barátságnak tudja be: ő vagy más. Utoljára Pesten megjelent fontos könyve (A febbsség határai) apropójára Írtam róla, a Politikatudományi Intézetben Földes György vendégeként a transzilvanizmus értelmezéseiről tartott előadásának hatására. Felkért hozzászólóként ott is elmondhattam volna - a margón, de vitára éhesen -, hiszen e gondolatok katalizátora ő volt. Előhalászom mondataimat - mert fáj, hogy müyen könnyen felejtjük el egymást.

Műm az értelmiségről, a humanizmusról, a kisebbségről, kisebbség-többség viszonyáról, jó és rossz naríonalizmusrói megke- rülhetetlenek. Igaz, sokáig volt ő is illúziók rabja De hát illúziókba menekültünk majdnem mind, akik hinni akartunk keservánk megoldhatóságában. Ernő tisztessége (kényszerű taktikázásainkban is), stílusát meghatározó közösségi óvatossága (a kódok szókimondásban), irodalmi alapossága alkotó kíváncsisága, latolgató, örökké kérdező käkedbse, boldog közeledése mindenkor ahhoz, ami humánus - mindünknek rejtekhelyeket kínált. Mindig kecsegtetett némi fénynyel. Lovagias vitamodora, tapintata állandó mesterműként működött. Kerühe a szten- tori retorikát, a szentenciákat. Lavírozott, de nem magáért. Határozott véleményét is gyakran kérdő hangsúlyokba csomagolta Olykor már-már recenzbs jelmezbe öltöztette álláspontját akkor is, amikor a maga elegáns, megállapító hanglejtésű mondataival egy nézet lényegé kérdőjelezte meg. Szembe- szegübseit is kellemes, a személytelenségig távolságtartó modorban fogalmazta meg. Ebben egyénisége, a történelmi helyzet, a kötelező óvatosság mind-mind összejátszott.

Stilisztikáikig is. A gondolkodó és gondolkodtató - talán mert gyakorb szerkesztő? - mindig újra föltette a kérdést: ha már a magyar történésfolyam szinte „sosem maga felé hajbtt”, jó-e felmutatni, ha valami igazat fedezünk fel a ház körül?

Mindünkre hatott az óvatos kolozsvári fő- szerkesztő és szerző sugárzása. Nemcsak Erdélyben. S azokra is, akik polémikusabb, lázadóbb stílust képviselnek az igazmondásban. Igaz, talán akaratlan része van abban, hogy a romániai magyarság kevés fegyveres mártírt adott. Keze alól nem gerillák és merénylők, inkább múzeumőrök, kutatók kerültek ki. (És remélhetőleg neki van igaza.) Bár mindig sejtette, hogy a hatalom szerzése és gyakorlása nem vegetáriánus. Fölmérhette: ez értelmiségi bázisú terrorizmushoz is vezethet, s vezetett is, mert ideológiájában, sajnos, cáfolhatatlan felismerések is működtek. A háború akkor is pazarlás, lőszer-, élet- és halálfecsérlés, ha egyetlen koporsóban is elférő célpontot akarunk eltalálni. (Milosevics, Szaddam Husszein) Gáli Ernő kiváló képviselője volt (volt? már visszatérhetünk a szüntelen jelenbe; nem vök - maradt, jelen időben) az akadémiai típusú forradalmárnak, aki nem a faltörő kos szerepére vágyik, hanem keresi (megtalálja!) a réseket a falban. Jól nevelt lázadó: rühelli az eredetieskedést, a szereplési viszketegséget. Olyan, mint értékelvűén válogatott, maga-írta könyvtára. Amelyből a gazda és szerző kitiltotta a kézigránátot. Könyvtár, melyben főleg arról olvashatunk: müyennek reméljük magunkat.

Mit tehetnék? Politikai imáimat mormolom. Igaz, minden ima: hipotézis. Isten létének feltételezése. Mégsem ismételjük el minden miatyánkban: „ha létezel, istenem”.

A státusztörvény nagy port vert fel. A Nagyrománia Párt egyoldalú előny nyújtásáról beszél. Lenin egyik, évtizedekig betiltott írásából idéztem 1977-ben „odaát”, tán elsőként: „...a nemzeti kisebbséggel szemben tanúsított engedékenységet és békiilé- kenységet inkább túlozzuk el az adott esetben, semmint megfordítva..” (Lenint idéztem! Ezt olvasták a fejemre kisebbségi ügyekben analfabéta pesti kollégák.) A státusztörvény is csak kis mértékben biccentheti helyre - bármilyen demokratikus helyzet alakulna ki Romániában - a számszerű állapotukból is következő egyenlőtlenséget.

Amit a közvélekedés transzüván gondolatnak nevez: az a megbékélés reménykedő hipotézise. Amelyet ritkán és igen kevés tény igazol. Lehet, hogy ez a megbékélés-re- mény: csak a vesztesek tolerancia-igénye. De én is sokáig hittem, hogy a győztesnek is kellhet a tolerancia Szerelmes voltam ebbe a reménybe. Nagyon szép szerelem volt ez.

Gáli Ernő tanítványa voltam. A kisebbségi társadalom fia, balkézről.

Bodor Pál (DIURNUS)