Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-05 / 274. szám
2000. Október 5., csütörtök BARANYA 1 TÜKÖR Űj Dunántúli Napló - 5. oldal Luxemburgi út az igazgatóknak Összesen egymillióval jutalmaznák a sikeres intézményvezetőket Luxemburgi tanulmányútra viszi a pécsi önkormányzat minden oktatási intézményének vezetőjét. A terv a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint jogi aggályokat vet fel, ezért az érdekképviselet az oktatási ombudsmanhoz és a Közigazgatási Hivatalhoz fordul. PÉCS A pécsi önkormányzat Közoktatási Bizottsága a minap két olyan előterjesztést is elfogadott, amelyek ellen rögtön támadásba lendült a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az egyik döntés értelmében az előbb említett önkormányzati testület tagjai és szakértői, a városháza Közoktatási Csoportjától többen, valamint az oktatási intézmények vezetői egy luxemburgi tanulmányútra mennének két turnusban, októberben és márciusban. Forrásként a Közoktatási Bizottság kétmilliós külön keretét, valamint az iskolák továbbképzési pénzeit jelölték meg. Utóbbiból az igazgatók kinti költségeit fizetnék, előbbiből pedig az összes résztvevő útiköltség-térítése, valamint a képviselők és köz- tisztviselők kinntartóz- kodásának finanszírozása történne. A tanulmányút programjában intézménylátogatás, trieri városnézés, a luxemburgi és a német oktatási rendszerről szóló előadás, esetleg brüsszeli látogatás szerepel. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási ombudsmanhoz és a Közigazgatási Hivatalhoz fordult, mivel úgy véli, az iskolák továbbképzésre elkülönített forintjait erre a célra csak szigorú feltételek mellett lehet fordítani. Egy intézmény- vezető kinti költségei közel 100 ezer forintra rúgnának. A továbbképzési normatíva évente és fejenként valamivel több mint 15 ezer forint. A nevelőtestület öt évre fogadja el a továbbképzési programot, ehhez kapcsolódóan kell kialakítani minden évben a beiskolázási tervet március 15-éig. A szakszervezetisek úgy vélik, a tervekben nagy valószínűséggel nem szerepelnek a tanulmányutak, amelyek ezért szerintük a programba sem illeszthetők önkényesen. A PDSZ levélben kérte a pécsi jegyzőt arra, hogy az intézmények nevelőtestületei kapjanak írásos értesítőt arról, hogy az önkormányzati határozat nem módosíthatja az iskolák elfogadott programját és beiskolázási tervét, azaz a nevelőtestület hozzájárulása nélkül a továbbképzési pénzek nem fordíthatók az önkormányzat által szervezett tanulmányútra. A szakszervezet egyébként azt sem fogadja el fenntartás nélkül, hogy a tervezett luxemburgi út továbbképzésnek számít. A 277/1997-es kormányrendelet kimondja, hogy a hétévenként kötelező továbbképzés teljesíthető „kétoldalú kormányközi munkatervek alapján szervezett továbbképzésben való részvétellel”. Erre a paragrafusrészre támaszkodnak az út szervezői. Meaner András (képünkön) bizottsági elnök az Európai Unió és Magyarország közti szerződésre hivatkozik, amely lehetővé teszi, hogy a két fél kölcsönösen elismerje a továbbképzéseket. A képviselő szerint az igazgatók közül az tud majd részt venni a tanulmányúton, aki a nevelőtestülettel elfogadtatja a beiskolázási terv módosítását. - Meggyőződésem, a befektetés busásan megtérülne, hiszen rengeteg hasznos tapasztalattal térhetnének haza az intézményvezetők - fejte- gette Meixner András. _____nimmerfroh ferenc Eg ymilliós plusz A kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés költségvetésben betervezett fedezete - normatív finanszírozás és az időközbeni létszámcsökkenés miatt - egymillióval több annál, mint amennyit a mostani létszám szerint ki kellene osztani a pécsi pedagógusoknak. Az október 2-ai ülésén a Közoktatási Bizottság ezért - zárt ajtók mögött - úgy határozott: a maradványt a Comenius 2000 pályázaton nyertes néhány intézmény vezetőinek adják oda. A PDSZ szerint ez a döntés a Közoktatási Törvény 118. paragrafusával ellenkezik. A jogszabály kimondja: (11) „Az intézményfenntartó...megtervezi a kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés fedezetét... A fenntartó a (11) bekezdés szerint meghatározott összeget az érintettek létszámának megfelelően osztja szét az intézmények között.” A szakszervezet a fentiekre támaszkodva úgy véli, személyeket ebből az összegből nem lehet jutalmazni. A nap mosolya Kresz Szabolcsné (Pécsvárad) További 7 kép: www.dunantulinaplo.hu Életkor: 24 Magasság: 160 cm Családi állapot: férjezett, jelenleg gyesen van Csillagjegy: rák Hobbi: zenehallgatás Kedvenc étel: sajtburger Kedvenc ital: kóla Ismét egyfajta fürdömhás szépségversenyre hívjuk! Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint ú» érzi, hogf szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lehetőleg nem túl régi fürdömhás fényképét lapunknak. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotóriportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók október 2-ától hat héten át jelennek meg a Dunántúli Naplóban, és megtekinthetőek lesznek az interneten is, a www.dunantulinaplo.hu címen. A hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy-egy hétvégi, háromnapos, kétszemélyes belföldi utazást nyer. Többek között választhat soproni, lillafüredi va$ operalátogatással egybekötött budapesti utat! Olvasóink ennek a szelvénynek a beküldésével, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál egy kétszemélyes hétvégi belföldi utazási Címünk: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf. 134. A borítékra írják rá: „A nap mosolya"! A szavazó neve: A szavazó pontos címe: Holnap Nagy Éva somogyvlszlól hölgy fényképét közöljük Háló-társ kerestetik Littke utcai garzonház: már kész, de még nem beköltözhető A tervek szerint ma dönt a közgyűlés, kik kaphatják meg a Littke utcai garzonház lakásait. Az épület műszaki átadása már augusztusban megtörtént, az apróbb hibákat kijavították, a vonatkozó jogszabályok miatt azonban csak az elkövetkező hetekben költözhetnek be a lakók. Pécs Hírcsatorna PÉCS OKTÓBER 6-ÁN. A Leőwey Klára Gimnázium vezetősége és tanulói a város többi középiskolásait pénteken délelőtt 10 órára várják a várfalnál, előbb az aradi vértanúk, majd pedig Batthyány Lajos szobrainak megkoszorúzására. A pécsi központi megemlékezésre délután 4 órakor kerül sor az Aradi vértanúk útja szobrainál. (a) PÉCSI AMBASSADOR-DÍJAS. Wenckheim Istvánnak, a Pécsi Sörfőzde Rt. vezérigazgatójának ítélte oda a Pécsi Ambassador Club a közéleti díját. A klub hét esztendeje kezdeményezte, hogy minden évben elismeréssel honorálja egy, Pécs és Baranya elismertségéért sokat áldozó személyiség tevékenységét, (k) NEM A SULIBAN volt a drog. A szerdai számunkban Füves cigaretta az általános iskolában című írásunkkal kapcsolatban a rendőrség jelezte, hogy a nyomozás eddigi eredményei nem utalna arra, hogy a diákok az iskolában is fogyasztottak volna kábítószert. A befolyásoltságot a tanárok észlelték, és ők kérték a hatóság közbelépését. Amint arról lapunk már beszámolt (Dunántúli Napló, 2000. 04. 27.), a pécsi önkormányzat több lépcsőben szociális bérlakások és garzonotthonok építését határozta el. Az egyik ilyen helyszín a köztemető közelében, a Littke utcában található, a tervek szerint augusztusban be is fejeződött a munka. Több olvasónk is érdeklődött, miért nem költözhetnek be a lakók, ha a nyár végén a kivitelező már befejezte a beruházást.- A műszaki átadás valóban lezárult, sőt már a bejárás során kiderült apróbb hibákat is kijavítottuk, a jogszabályok és a közbeszerzési eljárás teljes betartása miatt csak a következő hetekben költözhetnek be a lakók - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Bókay Endre (képünkön), az ön- kormányzat lakásfejlesztési és gazdálkodási bizottságának elnöke. - A tervek szerint a közgyűlés ma zárt ülésen dönt az új lakók személyéről. A határozatról természetesen az érintetteket értesítjük. A bizottsági elnök szerint a Littke utcai beruházás összességében nagyon jól sikerült, a költségkeretet is megfelelően használták fel. (Az induláskor az ösz- szes kiadást 110 miihóra forintra tervezték.) A koncepció szerint a csaknem harminclakásos épület felébe olyan családok költözhetnek, akik leadják nagyobb, vagy számukra nem megfelelő otthonukat, amit az önkormányzat értékesít, így a lakáspiac ezzel is bővülhet. A másik felét pedig a bizottság elképzelése szerint olyan házasok, családok kaphatják, akik még sohasem rendelkeztek saját otthonnal. A pécsi lakáshelyzeten mindenesetre csak kismértékben enyhíthet a Littke utcai'épület, hiszen a legutóbbi összesítés szerint a baranyai megye- székhelyen mintegy háromezer beadott kérelem van a városházán. A közeljövőben az ön- kormányzat az Aidinger utcában is tervez egy több száz milliós beruházást, az itt felépítendő házban az elképzelések szerint nemcsak lakások, hanem üzletek, irodák is helyet kapnának, növelve a város bevételét. Ehhez természetesen jól jöhet az a központi támogatás, amit Pécs a közelmúltban megpályázott, a döntést azonban ebben a körben még nem hozták meg. NYAKA SZ. A közeljövőben Pécsett megalakuló web-szerkesztőségünkhöz munkatársakat keresünk. A munkakör betöltéséhez szükséges az MS Windows-os környezet ismerete, web-adat- bázis programozói ismeretek (Html, Javascript, CGI/Perl), webdesign-os gyakorlat (Dream- weawer, MS Frontpage), kiadványszerkesztői programokban való jártasság (Adobe PhotoShop, CorelDraw, QuarkXPress). Újságírói gyakorlat, illetve an- gol/német nyelvtudás előnyt jelent. A jelentkezőktől a következő e-mail címre várjuk szakmai önéletrajzukat október 9-én reggel 8 óráig: pauskazs@ dunantulinaplo.hu vagy pauskazs @axels.hu. ■ Ma ismét szavazhatnak - legyen-e akkubontó? Pécs, DN Miként arról korábban beszámoltunk, továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Béta-aknára tervezett hulladékakkumulátor-feldolgozó ügyében. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség az ólomkohó környezethasználati engedélyét kiadta, ám ezt a létesítést ellenzők közül többen is megfellebbezték, pillanatnyilag a budapesti főfelügyelőség foglalkozik az üggyel. A hatóság heteken belülre ígéri döntését. Arra kérjük olvasóinkat, mondják el véleményüket az üggyel kapcsolatban. (Az érdeklődésre jellemző, hogy az elmúlt két napban már számos telefont és e-mailt kapott szerkesztőségünk.) Két kérdést teszünk fel Önöknek, amelyekre csütörtökön - tehát ma - délután 15 és 19 óra között várjuk válaszaikat az 505-064-es, és az 505-045-ös telefonszámokon. Voksolni az interneten is lehet a www.dunantuli- naplo.hu címen. Kérdéseink: 1. Egyetért-e az akkubontó létesítésével? 2. Ön szerint összehangolhatóak-e a környezetvédelem és az ipar szempontjai? A szavazás eredményét holnapi számunkban tesszük közzé. M. B. KIK ÉRTED HALTAK. Hagyományteremtő történelmi vetélkedőt rendezett tegnap a pécsi Szivárvány Gyermekház és a Magyarok Világszövetsége Baranya Megyei Szervezete. A versenyre a megye számos iskolájából érkeztek csapatok. A diákoknak az „Aradi vértanúk” témakört felölelő kérdéseket kellett helyesen megválaszolniuk. __________________________________________________________________________________________FOTÓI MÜLLER ANDREA Új rendőr vezetők novembertől Mire befejeződött a nyár végére az épület felújítása, s az évtizedekig lehetetlen állapotok helyett végre ideális munkakörülményeket teremtettek az állománynak, alig maradt ember a kapitányságon. A megyei főkapitány viszont úgy ítéli meg, hogy az arra alkalmas vezetők kinevezésével a krónikus létszámhiány rövidesen megszűnhet. Mohács- A túlterhelt, erejét megfeszítve teljesítő állomány eredményesen végzi a feladatát - jelentette ki dr. Sárközi Ferenc ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki tegnap állománygyűlésen találkozott első alkalommal a mohácsi rendőrség dolgozóival. - A tanácskozásnak . számos hozzászólója volt, s valamennyien őszintén tárták elém a problémákat. A benyomásom az, hogy felvilágosult, éles eszű, jól fogalmazó emberek mondtak véleményt a kialakult helyzetről, a körülményeikről, olyanok, akik egyúttal a munkájukat illető változtatásokra kreatív módon javaslatot is tettek - mondta a főkapitány.- Ón arra is kíváncsi vöd kit látnának szívesen a városi kapitányság élén.- Olyan vezetőt fogunk kinevezni Mohácsra rendőrkapitánynak, akit mindenki elfogad. Több személyt név szerint javasoltak a tisztségre. Közülük fogja kiválasztani a főkapitányság azt, akit szakmailag a legalkalmasabbnak tart, és nem hirdetünk pályázatot sem az állásra. Egyébként nem csupán a rendőrség vezetője kap megbízást november elsejétől, hanem több osztályvezető kinevezése is várható a következő hónaptól a városba, s az e feladatot ellátók személyére szintén elhangzottak nevek.- Az évek óta tartó létszám- hiány mikorra enyhül? Az utóbbi hónapokban előfordult, hogy a bűnügyi alosztályon a szükséges tizenhat helyett hatan dolgoztak.- Meggyőződésem, hogy a vezetők kinevezésével megteremti az alapját a megyei kapitányság e probléma rendezésének, s rövid időn belül az állomány létszáma eléri az optimálist, majd azt követően a munka hatékonysága fog jelentősen javulni. Amúgy a hiányzó létszámot a feladatok átcsoportosításával, túlmunkával eddig is pótolni tudták - mondta az ezredes. Bányai Endre alezredes, a Mohácsi Rendőrkapitányság ez év elejétől megbízott vezetője az állománygyűlést követően elmondta, hogy október végéig tölti be e tisztséget, majd életkora, illetve a szolgálati évei alapján nyugállományba vonul. A bűnügyi, valamint a közlekedési alosztályok vezetését jelenleg a megyei kapitányságról Mohácsra vezényeltek látják el. BERTA MARIA